Török fürdők a városban - Valide Szultána fürdő

Évekkel ezelőtt egy városi séta keretében jártam a mai Tinódi Sebestyén téren a Valide szultana Török Fürdő romjai között. Akkor még valóban csak romok voltak, s a nagyközönség számára nem is volt látogatható. A romok védőtető alatt bújtak meg, az utcáról csupán egy tábla jelezte, hogy mit rejt a palatető.Tábla ma is van, csak egy kicsit más lett, már idegen nyelven is ki van írva, mit láthatunk itt, ha belépünk..

A városban több fürdő is épült a sok éves török uralom alatt. A  török fürdő kétféle lehetett. Az egyik a hévizes fürdő "ilidzsa" a másik pedig a gőzfürdő "hamam". Egerben mindkettőből volt, a történeti források szerint összesen 4. A hévizes fürdő a mai napon is üzemel, a Reumakórház mellett, s nem egy reumás betegnek hoz enyhülést, vagy akár gyógyulást, ha időszakosan is. A másik pedig a gőzfürdő volt - tisztasági fürdő - ahol gőzzel fűtötték föl a levegőt a kellemes fürdési hőmérsékletre.

Ebből található a városban a  Tinódi Lantos Sebestyénről elnevezett téren.
Először a nevéről: Valide szultana fürdője. Ez lefordítva szultán nagyasszonyt jelent, amely oszmán címet a szultán anyja viselt. Ő volt az uralkodó fia után a legfontosabb személy volt a birodalomban, egyben fia háremének legfőbb ura. Tehát róla kapta nevét a fürdő. A fürdő a város visszafoglalása után rövid ideig még mint fürdő működött. Utána viszont többek között raktárként és koldusok menedékeként is  üzemelt, s a 19. sz. közepén bontották le. A XX. században aztán újra kezdődtek a feltárások, amely aztán hosszan elhúzódott. Végül 1984-ben fejeződött be Gerő Győző és Fodor Lajos munkájával.
A törökfürdő, törökül hamam az arab és török területen elterjedt közfürdők neve az iszlám egészségkultúra fontos része. A Korán előírásai szerint a hívők csak folyóvizet használhattak a tisztálkodáshoz. Ezért nem volt a fürdőkben kád, illetve medence. Viszont sok csobogó kútból jó sokat lehetett találni. A klasszikus török fürdő három részből állt. Ezek voltak az öltözőterem, az átmeneti helyiség és a forró fürdőterem. A külső térből egy folyosó vezetett be az öltözőterembe, ahol a vendégek megszabadulhattak az utcai ruháiktól. 

A fürdő légjáratai amelyek a megfelelő
 hőmérsékletet adták.

Boltíves fürdőkamrák/régi kép

Mai állapot, immár tetőtartó gerendák nélkül

Az iszlám vallás fontos szerepet ad a test megtisztításának. A vallási előírások szerint Allah-hoz fordulás előtt rituálisan meg kell mosakodni. A Korán szerint egyébként is fontos a test tisztán tartása. Ebben bizony jóval a keresztény vallású világ előtt jártak, hiszen már a 12-13. századtól kezdve alkalmazták ezt, amikor a nyugati világban még bőven dívott a paróka, a testet nehéz ruhák fedték, amibe nem volt egyszerű felöltözni. A szultáni udvarnak, vagy magasabb rangú tisztviselőknek külön fürdőjük volt, de a köznép számára is építettek ilyen létesítményeket, hiszen ők nem engedhettek meg maguknak saját házi fürdőt. Ez azonban nemcsak a tisztálkodás helye volt, hanem itt szerezték be egymástól az információkat, játszottak, vagy egyszerűen csak pihentek és kényeztették magukat.

Az egri fürdőben az öltözőterembe vezető folyosó már szinte teljesen elpusztult, de a terem maga megmaradt, a kisebb fülkékkel. Ezek, valamint a gőz folyosói a régebbi képeken azért jobban láthatóak voltak, de az is igaz, hogy úgy a látogatók előtt nem maradhatott volna meg épségben. Így most rácsozat fedi, ez biztosítja a védelmét, hogy még sokáig épségben megmaradhasson az utókornak. A fényképen így sokkal kevésbé látható, hiszen az objektív nem tud úgy szelektálni ahogy a szemünk. Így szerencsém van mindenkinek bemutatni aki erre jár, hogyan is nézett ki a védőrács nélkül. A séta alkalmával még védőrácsok nem voltak, így még eredeti látványt nyújtott a fürdő a sétálóknak.

Jelenleg így figyelhetjük meg a fürdő maradványait. Sokat láthatunk így is.

Érseki Látogatóközpont

Központi Épület

Nagyon kíváncsi voltam milyen is belülről az Érseki Palota. Évekkel ezelőtt lemaradtam róla, amikor a Lokálpatrióta Egyesület szervezett oda bemutatót. Akkor azonban nem lehetett azt látni, ami most kiállításra került. Abban az időben még nem lehetett látogatni, annál is inkább mert korábban a Borgazdasági Kombinát központja volt annak minden irodai egységével együtt. Két évvel ezelőtt aztán felgyorsultak az események. Hazai tőkével és pályázati forrás segítségével elkezdődött egy látogatóközpont kialakítása egy olyan épületben, ami korábban mindig az egyházé volt. Később a Borgazdasági Kombinát központja volt, de egy része továbbra is egyházi tulajdonban maradt.

Bal oldali szárny, jelenleg főpapi
rezidencia

Fazola Henrik által készített
erkélyrács

Jelen pillanatban is el lehet mondani, hogy az egri Érseki Palota Közép-Kelet-Európa egyetlen főpapi rezidenciája, ahol az épület egy része még mindig egyház-igazgatási funkciót tölt be. A másik részében pedig az érseki gyűjteményt az eredeti helyszínen lehet megtekinteni.

Árpád-házi Szent Erzsébet

Eddig kétszer jártam a kiállítóhelyen, egyszer munkahelyi szervezésben vezetéssel, második alkalommal turistaként saját városomban, amikor is egyéb technikai vezetést vettünk igénybe a lányommal. Jó volt az első is, de ott a vezető által meghatározott tempóban kellett haladni. Nem tudtam mindent megnézni csak hallgatni. A második már ebből a szempontból jó volt, de ott meg nekünk kevés volt az idő, pedig már fél 3-kor ott voltunk – azért akkor már csak a filmvetítés hiányzott, meg az utolsó két teremben még olvasgattam volna a hallott szövegen túl.

Medence a park közepén

Története: A palota története 1690-ben kezdődött. Ekkor a visszatérő püspök nem tudta elfoglalni korábbi székhelyét a várban az ott állomásozó katonaság miatt. A korabeli levéltári források szerint 3 házat vásárolt meg a jelenlegi helyen. E három ház maradványait ki is mutatták a falak vizsgálatánál. Az első jelentős építkezés 1712-ből Erdődy Gábor püspök fennhatósága alatt történt, s jelentős részben Giovanni Battista Carlone nyomát mutatta. Ebből az időből sajnos semmilyen ingó érték nem maradt. Ezután 1720-ban és 1760-ban két részletben bővítették barokk stílusban, majd a végső formáját Fellner Jakab és Gerl József  tervei alapján kapta meg. Legkorábban Eszterházy Károly 1762 utáni idejéből nyílászárók maradtak meg az épületen. Gerl József lépcsőháza a palotában szinte megegyezik a Lyceum lépcsőházával. Ugyanazok az oszlopok, a lépcsők szélessége, mélysége. Ez azonban nem csoda, hiszen azt is ő építette. Kezdetben az épület A mostani megújult épületrészt 1950-ben államosították és az érsekség csak a rendszerváltást követően kapta vissza, meglehetősen leromlott állapotban. Az államosítást követően a borkombinát központja volt. Szerencse azonban a szerencsétlenségben, hogy nagyon sok tárgy megmaradt, berendezés megmaradt, mivel azokat behordták a kápolnába, annak pedig befalazták az ajtaját. A régi kályhákat azonban szerencsére az államosítás után sem dobták ki – úgy gondolom ezt köszönhetjük az Egri Borkombinát akkori igazgatójának is, aki ha jól tudom szintén értékelte a szépet és a múltat. Így aztán egy olyan kiállítást lehetett összeállítani, amelyben egyrészt bemutatásra kerülnek egyes püspökök, érsekek kincsei, amelyeket összegyűjtöttek, – méltó helyen őrizve – másrészt bemutathatóvá vált a megtalált használati tárgyakkal a főpapok élete.

Park a Széchenyi utca felé

A palota részeként megindult a díszkert rendbetétele is, mégpedig úgy, hogy látogatható lesz a nagyközönség számára is ingyenesen. Tehát ahhoz, hogy a díszkertben leülhessek, olvassak, esetleg egy fagylaltot fogyasszak, nem kell fizetni. Nem beszélve arról, hogy a kávézót is lehet látogatni belépőjegy vásárlása nélkül. A palota U alakban fogja körbe a kertet. A Széchenyi utca felől a Fazola Lénárd kovácsoltvas kapuja nyitja meg az utat a látogató előtt. A parkban ülőbútorok, természetvédelmi oltalom alatt álló fák, Szent Erzsébet szobra, valamint középen egy díszmedence várja a vendégeket, a palota építtetőinek domborműveivel.

Virágtartó a parkban

Érsekkert - Népkert - Érsekkert

Van Egerben egy városi park, ami először Érsekkert, majd Népkert, s a 90-es évek után újra Érsekkert nevet kapott. Korábban Püspökkertnek, a középkorban Vadkertnek, Vadaskertnek hívták. A vadaskert egészen a mai vasútállomás területéig húzódott. A XVI. században az ország vezető egyházi és világi méltóságai is szívesen jöttek ide vadászni, mert a területen lévő melegvíz-források miatt a tavak nem fagytak be s a vadkacsák szívesen időztek a vízen. Két oldalról a Klapka Gy. utca és a Hadnagy utca, keletről az Eger patak határolja. 1994 májusában természetvédelmi területté nyilvánították. 

Faállományából jelentősek a kert tengelyét képező sétányok mellett álló kettős vadgesztenyesor. Ez a fasor folytatódik az Ady Endre utcában is. Gyönyörű az a 2 méter törzsátmérőjű juharlevelű platánfa ami a strand közelében lévő sétány mellett áll. Ősszel színpompába vonja a környéket. Említésre méltó még a szecsuáni mamutfenyő. Az állatvilágának legszínesebb képviselője a patak vize felett cikázó jégmadár, de előfordul a fák között füles kuvik és gyöngybagoly.

A jelenlegi kert a XVIII. században alakult ki. A korábban vadasparkként, zöldségeskertként, illetve gyümölcsösként üzemelő terület egy részéből alakult ki a mai barokkos kert. 1730-35 között Erdődy püspök kezdte a kertet kialakítani, s a század közepén Barkóczy püspök a felsőtárkányi birtokán termelt facsemetékkel hozta létre a négyosztatú parkot.

Eszterházy Károly fallal vette körül a parkot. Az északi oldalon és a Stadion utca felől is kétszárnyas kovácsoltvas kapun keresztül juthatunk be a kertbe, melynek közepén gyalogkapu áll. Fazola Lénárd készítette a kovácsoltvas kapuszárnyakat. A műemlékek sora itt még nem ért véget. Ha az északi kapun lépünk be a kertbe, akkor jobb kéz felé a szabad területen egy díszes kőkaput láthatunk, amely a jezsuiták tulajdona volt. Ez eredetileg a Rózsa Károly utcai kertnek volt a kapuja. 1971-ben darabokra szedve szállították le a mostani helyére.

Barokk híd

Szintén műemlék a mesterséges tó fölött átívelő barokk híd is, ami eredetileg 1769-ben épült Eszterházy Károly megbízása alapján, s a Malom patakon segítette az átjutást. Középső, legmagasabb részén belül mindkét oldalon kőpad látható. Manapság igen sok házasságot kötő pár fotóhelyszíne is.

2001-ben létrehoztak a kertben egy Múzsák ligete elnevezésű területet, amelyben elsőként kapott helyet Bródy Sándor szobra. Őt követte a következő évben Gárdonyi Géza emlékműve. Sok híres költő, író (többek között Csányi Vilmos, Eszterházy Péter) ültetett itt fát.

Bródy és Gárdonyi

A park közepén a sétányok középpontjában hajdan a Szovjet hősi emlékmű állt, ennek helyére került a mostani szökőkút 2000-ben.

Szökőkút

Múzeumok éjszakája 2015

Ebben az évben kiemelt helyszínként jelent meg a palettán Eger a Múzeumok éjszakáján. Ennek megfelelő volt a beharangozás is, millió és egy programmal. Nemcsak a várban, hanem még sok-sok helyszínen. 

Most a várat választottam én is, annál is inkább mert elkészült az un. Várfal Sétány, amin keresztül a városlakók rövidebb úton juthatnak fel gyalog az Almagyar dombra. Azt nem mondom, hogy könnyebben, mert számtalan lépcsőt(még nem számoltam, de alkalomadtán majd megteszem) kell megmászni ahhoz egyáltalán a sétányra feljussunk. Mi persze fordítva mentünk a várbeli vezetéssel. Az Északi kaputól indultunk lefelé a Dobó bástya felé. Először egy kicsit furcsának tűnt, de aztán végül is megvolt az oka. A belépő mellé mindenkinek járt egy pohár bor, amit borkóstolónak hirdettek meg. De ne vágjak az események elé. Ez még nem volt a hivatalos megnyitó, az a következő héten lesz a Kaláka fesztivál keretében. Én most a bemutató előtti bemutatón voltam.

Tehát megváltottam a jegyet, de szerencsésen lemaradtam az indulásról, mert elmentem egy kicsit a színpadhoz, megnézni a Pavanne táncegyüttes műsorának egy részét. Utána még mindig volt egy kevés időm s indiai muzsikát hallgattam, akit jeles vendégművészek adtak elő, Nem tudom megmondani a nevüket, sajnos számomra a dobon kívül a a másik két hangszer nem igazán volt ismerős. A tanpurának a nevét már hallottam, s annyit azért tudtam róla, hogy pengetni kell, de a santur teljesen ismeretlen volt számomra. Megkaptuk azt a tájékoztatást is, hogy az indiai zenét nem szabad a nyugatihoz hasonlítani, mivel ez utóbbiban dallamot kereshetünk, míg az indiaira ez egyáltalán nem jellemző, mert sokkal improvizatívabb. Tehát elkezdődik majd szabad teret enged az improvizációnak s a végén visszatér a kezdő motívumhoz.

Ezután már jobban figyeltem, s 6 órakor csatlakoztam is a lefelé induló csoporthoz. Kedves idegenvezetőnkkel el is indultunk az Északi Kapu felé. A sétány elején ellenőrizték a jegyeinket, majd néhány lépés után meglepődve vettük észre, hogy velünk szembe is jönnek, holott a vezetés fentről indult. Kiderült az alsó részen nem volt lezárva a lépcső, s ezt ki is használták az emberek.

Kijárat a bástyából

Kaptunk azért egy kevés ismertetőt is a várról. Aki még nem tudta volna, a vár helyén István királyunk püspökséget alapított 1009-ben, s itt volt a püspöki székhely palánkvárral. Ez azonban nem volt egy tartós építmény, jöttek ugyanis a tatárok, s a városban jelentős pusztítást végeztek, ekkor leégett a palánkvár is, ami nem is csoda, hiszen könnyen megtámadható volt,  s jó ideig lakatlanná vált az udvarház is. Aztán IV. Béla idejében kezdődött az erődítmény tényleges felépítése. Akkor már kőből épített várakat hoztak létre, mivel a támadás formája is megváltozott a fegyverek fejlődésének következtében. A vár alapját alkotó hegy anyaga agyagmárga, riolittufa és forrásmészkő - vagy ahogy a helyiek nevezik a kinézete miatt: darázskő. Erre épült a vár, s mivel a riolittufa könnyen megmunkálható, ebbe és a mészkősziklába vájták bele az alagutakat, pincéket és kutakat. Most mi továbbsétáltunk a Püspöki Palota alatt. A sétányon kényelmesen lehet sétálni, végig padokkal van szegélyezve, ha valaki esetleg úgy gondolná, hogy inkább egy kicsit nézelődni szeretne.

Minartet ágyúállás helye

Királyszéke ágyúállás helye

Servita templom ágyúállás helye

Földbástya

A palota után elértük a vár akkori leggyengébb pontját a Föld-bástyát. Annak idején ezt a török is észrevette, s mindjárt három ágyúállást is kiépített ennek lerombolására, s hogy mihamarabb bejuthasson a várba. Ami nem is volt teljesen érdektelen, hiszen úgy szólt az ígéret, hogy aki először jut be, az lesz az egri vár pasája. Az pedig nem volt mindegy. Volt egy ágyúállás a Minaret helyén, egy ami a királyszékének nevezett domb - ma már házak vannak ott - a harmadik pedig a mai Servita templom helyén állt Boldogasszony temploma felől volt. Nem volt könnyű dolguk, hiszen felfelé kellett lőni. Így aztán az első alkalommal - 1552-ben - nem is sikerült bevenni a várat, annak ellenére sem, hogy a támadók kb. 40.000-en, a védők mindössze 2.000-en voltak.  Haladjunk azonban tovább, s mindjárt a Dobó bástya tövében vagyunk. A sétány mellett ismertető táblák is helyet kaptak, amelyen el lehet olvasni a vár azon részével kapcsolatos tudnivalókat. Gondolatom szerint itt is lentről kezdődik az ismertetés, mert a Dobó bástyába való belépés előtt az utolsó tábla lenne szerintem az első, ami a várhegy geológiáját taglalja. Be is lépünk a bástyába, s több lépcsőn felmegyünk a teraszra, hogy megkapjuk a pohár bort. Az egyik sarokban a Simon Borászat és a Dula Pincészet borai várták a vendégeket. Itt aztán megint valami olyat kaptunk ami nem igazán illik Egerhez. Egert sokan társítják a borhoz. Ha azonban erről kellene megítélni az egri borászok vendéglátását, akkor igencsak alacsonyan lenne a mérce. Nem vagyok ugyan nagy borszakértő, de azt azért tudom, hogy a bort nem illik műanyag pohárban kiadni, pláne nem a külső környezet hőmérsékletén, ami jelen esetben nem volt valami hideg, de 20 foktól biztosan több volt. Nem nagyon hiszem el, hogy a helyszínen ne tudtak volna italhűtőt biztosítani, a pincékből pedig nem lehetett volna kb 50 db borospoharat elhozni. Ez nekem egy borról is híres városban nagyon nem tetszett. Ha pedig a pincészetből sajnálták volna elhozni a poharakat és az italhűtőt, akkor bérelni is lehetett volna, persze biztosan olcsóbb volt műanyagpohárban és hűtetlenül adni. Csak az a kérdés, hogy ebből mit érzékelnek a vendégek. Az utóbbi biztos illúziórombolás.

Minorita templom a várfalsétányról

Bazilika a várfalsétányról

Tovább nézelődve a programok között, belátogattam még a Múltkirakó terembe, ahol restaurátorok mutatták be munkájukat. Le a kalappal előttük, az ő munkájuk teljesen türelemjáték, tehát nem izgő-mozgó embernek való. Ahogy össze kell keresni a számtalan cseréptöredék közül az egymáshoz hasonló darabokat, majd összeállítani amennyire lehet, a hiányzó részeket kipótolni, s létrehozni egy közel olyan tárgyat, mint az eredeti volt. Beszélgetve ott a restaurátorokkal, azt mondták sokkal jobb egy teljesen új tárgyat összekeresni, illeszteni, kiegészíteni, felépíteni, mint egy már viszonylag rosszul - szerintem az akkori kor lehetőségeihez mérten a legjobban - restaurált tárgyat javítani. Ebben bizonyos mértékig egyetértek, de azért meg szeretném védeni egy kicsit - mint amatőr - a korábbi restaurátorokat. Nekik akkor abban a korban nem álltak rendelkezésre más anyagok, aztán ahogy fejlődött a vegyipar, bővült az ismeretanyag, úgy lehetett mind élethűbben visszaállítani a tárgyakat eredeti fényükben.
Itt aztán láthattam olyat, aki kerámia tányért restaurált, de meg lehetett figyelni, hogyan nyúlnak hozzá egy hosszú ideje talajban lévő fém lelethez, miként egészítenek ki, vizsgálnak meg különféle anyagokból álló tárgyat pl. övet (bőrből és fémből), illetve hogyan nyúlhatnak hozzá egy több mint 200 éve a földbe temetett textil felsőruházathoz kalaphoz. Egyik sem egy gyors munka,
Utána még benéztem az Elődeink fegyverei, fegyvereink elődei elnevezésű kiállításra, de az valahogy nem kötött le, így aztán kiléptem a szabad térre, körbejártam, de a néptáncbemutató éppen végetért, mást pedig nem volt kedvem megnézni. Akkor úgy gondoltam benézek még a könyvtárba és a főiskolára, de ott már nem találtam engem érdeklő programot, így nekem a múzeumi éjszakából múzeumi délután lett.

Végvári vigasságok 2014

A végvári vigasságok fő attrakciója az ostrom feldolgozása és bemutatása a 2 nap délutánján, illetve a 3. nap déli óráiban jelentett látványosságot. Eredetileg én csak a 2. nap lettem volna jelen az eseményen, de aztán úgy alakult, hogy a 3 napon is ott lehettem. Tavaly az ostromjelenet végét láttam, most az elejét néztem meg. A többit inkább hallgattam a Kazamatákból. Előtte többször felhívták a figyelmet a déli kapu lezárására, mivel ott zajlott a jelenetek többsége.

Nyílt egy étterem a Képtár földszintjén 1552 névvel. Október hónaptól un. gasztro kalandozásokat indítanak, ahol különböző népek konyháival lehet megismerkedni. Nincs előre meghatározott menü, hanem a'la carte történik, tehát nincs megkötés, hogy mit egyen a vendég.

A kigyulladt raktár

A végvár ostromának alapját az egri Vitézlő Oskola tagjai adták. Áprilisban azonban majdnem veszélybe került a tagok nyári programokon való részvételük. Történt ugyanis egy áprilisi hétvégén, hogy abban az épületben, ahol az egyesület ruháit és egyéb kellékeit tartották, tűz ütötte fel a fejét. Ugyan hamar megfékezték, de a felszerelésben így is jelentős kár esett (kb. a felszerelés fele). Májusban még kérdéses volt, hogy tudják-e pótolni a hiányt, mire megkezdődnek a nyári programok. Aztán példás lakossági összefogással, s az önkormányzat, valamint cégek segítségével sikerült pótolni a hiányokat, így nem kellett nélkülözni részvételüket a városi programokon. Már június elején meg tudtak jelenni, ugyan még nem biztos, hogy teljes létszámmal. Azonban a végvári játékokra már teljes felszereléssel részt tudtak venni.

A várvédők esküje

Harc a törökkel

A Gótikus palota előtt kezdődött a történet, s mint az Egri csillagokban Gergő és Vicuska bemutatásával. Azután viszonylag nagy ugrás volt, mert Dobó előtt a várbeli vitézek és nem vitézek letették az esküt és a következő pillanatban már a törökök jöttek is ostromolni a végvárat. A "harc" először a palota előtti téren folyt, majd innen vonultak le a külső és a belső vár közötti kapuhoz, a Varkoch kapuhoz. Itt aztán a hagyományőrző csapatok kitettek magukért, ment a csetepaté rendesen. Utána megint a Kazamatában voltam, s fényképeztem a hastáncosokat. A nap végén elsétálgattunk egy kicsit a várban is egy-két fénykép céljából. Készítettünk néhány igazán hangulatos képet.

                       

   

Kedvcsináló az orsós magnókhoz

Az orsós magnók története 1877-ben vette kezdetét Thomas Alva Edison úr találmányával a fonográffal, amellyel lehetővé tette az emberiség számára a hang rögzítését. A fonográf nem volt más, mint egy henger, ami ónnal vagy viasszal volt bevonva. Ha ezt megfelelő sebességgel forgatták, a tű a hangrezgések ütemében kisebb vagy nagyobb mélységben barázdát vájt a hengerbe. Ez volt maga a rögzítés, s ugyanilyen módon olvasta a tű a rögzített hanganyagot.

Ez csak a bevezető a többit itt lehet megtalálni.

Új blog

Kedves olvasóim!

Úgy gondoltam mégis kell egy másik blog is, ahol a távolabbi élményeimet mutatom meg. Egyenlőre a régiben is megmaradnak a távolabbi célpontok, majd ahogy időm engedi, lassan átkerülnek a megfelelő helyre. Ez már előrevetíti egy harmadik blog létrejöttét is, hiszen már most sem maradtam meg az országhatáron belül. De egyenlőre az még a jövő zenéje. A Kincstár az országban is változni fog, ez még csak egy nyers változat. Majd lassan alakul. Szeretettel várok mindenkit ott is! Ha rákattintottál már ott is vagy!

Költészet napja a Varázstoronyban ! Camera Obscura

Most pedig elérkeztem egy kis ismétléssel a 100. bejegyzésemhez. Igyekszem folyamatosan bővíteni, de nem mindig jut rá időm. Most is már két hete voltam ezen a programon. Ha nem írom le szinte azonnal, akkor elfelejtem a felét. De sajna ahhoz is idő kell, ráadásul akkor friss az élmény később már megkopik! Most azért ez nem látszik, mert ezt folyamatosan írtam szinte két hete, de naponta csak keveset. Elég a bevezetésből íme a Költészet napi látogatásom!

Április 11. a Költészet Napja. Jeles költőn születésnapját ezzel is ünnepeljük. Az EKF Varázstornya érdekes módon szervezet köré programot.

Úgy gondoltam részt veszek rajta, hiszen így bejuthatok szinte mindenhová, s mivel az EKF Gyakorlóiskolájában dolgozom, így nem is kellett fizetnem érte. A gyülekező 14:30-kor volt. Az ebéd utáni mosogatásból alig értem le, de aztán kiderült még várhatok is egy kicsit, mert csak 3 órakor indul a csoport fel a toronyba. Addig én elmentem egy kicsit körbe az emeleteken fényképezni, miután megkóstoltam egy kis Panyolai elixírt a birsalmaféléből. Nem mondom, finom volt. Aztán majdnem addig elnézegettem, hogy lemaradtam a csoporttól, s megdönthettem a 7 emelet lépcsőzési rekordját. Éppen felértem a Varázsteremhez, amikor mondták, hogy még két emelet, mert a Camera Obscura-ban kezdünk. Levegőt alig kaptam, de azért felértem, csak kicsit lett melegem.

Beléptünk a kicsi terembe, ahol gyorsan hallhattunk egy rövid tájékoztatást a szerkezet történetéről, működési elvéről. Akit érdekel, itt megnézheti. Az asztal még mindig az eredeti, amit Hell Miksa terveztetett és szereltetett be. Működési elve nagyon egyszerű, két tükör által leképezett képet szinte diaképként vetít ki az eredeti asztal fehér felületére. Lehet változtatni a tükrök helyzetét, dőlésszögét, s ennek megfelelően változik a kép is. Az asztal magasságának változtatásával élesíteni lehet a képet. Természetesen jó időben fényes élénk színű kép tárul elénk, de borús időben a kép is eléggé szürke. Ha jól emlékszem, akkor Európában talán csak az egri működik a megépített 3 közül.  Vonzóvá teszi a kirándulást, az Egerbe érkező idegeneknek ez a kuriózum.

Az eredeti asztal

Szerencsénk volt, mert sütött a nap. Én eddig ott 2-szer jártam, de egyszer borús volt, egyszer pedig esett az eső. Eddig egyszer próbálkoztam fényképpel, akkor nem, de most azért sikerült néhány.

Tehát mondtam, hogy a programot a Költészet Napja köré szervezték, ez itt azt jelentette, hogy azokat az épületeket néztük meg, ahol valamilyen jeles költő vagy író élt, lakott, tanult vagy alkotott. Aztán pedig az ő Egerrel kapcsolatos művéből volt felolvasás.

Most mi is ezzel járunk körbe a városban. Elsőként a Foglár utcai Hittudományi Főiskola épületénél időzünk el egy kicsit. Itt alapítottak legkorábban jogi képzést, ahol tanult, a későbbiekben tanítóképző lett. Itt nem is egy híres személyiség fordult meg. Jeles költőnk Petőfi Sándor is ellátogatott ide s a papokkal jól elmúlatta az időt. Egri tartózkodását versben is megörökítette, amiben a jóféle egri bort is megemlíti.

Az egykori jezsuita gimnázium épülete után a Bükk hegységre nézünk Szarvaskő felé. Hosszabb volt az út a két település között, amíg volt püspökünk át nem vágatta az Eger és Szarvaskő között húzódó hegycsoportot. Azóta ezen keresztül tudunk eljutni a községbe.

Az előtérben feltűnik az un. rác templom. Az alatta lévő épület annak idején Vitkovics Mihály egri születésű költőnek adott otthont. Most egy Vitkovics emlékszoba van kialakítva az épületben. Innen már írtam egy ismertetőt, itt olvashatjátok.

Gyorsan megérkeztünk a várhoz, azonban itt nem maga a vár az érdekes, hanem a felette megbújó lakóház, amely a város leghíresebb írójának, Gárdonyi Gézának adott otthont. Leghíresebb művében az Egri csillagokban emlékezik meg a városról, és annak török ostromáról. A városban egy középiskola és a színház viseli nevét. Barátja Bródy Sándor szintén sokat alkotott itt, a város a Megyei Könyvtár nevében is megemlékezik róla. A két írónak az Érsekkertben a Múzsák ligetében szobrot is állítottak.

Gárdonyi Géza színház

Bródy Sándor Megyei Könyvtár

Egri költő volt még Kálnoky László, akinek emléktábláját a Telekessy utcában őrzi egy ház, ezt rálátás hiányában ki kellett hagynunk. Így körbeértünk a városban, kicsit hamarabb, mint annak idején én a blogírás kezdetekor, s megismertük a város néhány épületét irodalmi szempontból.

Lefelé menet kinéztünk még a teraszra, ahonnan alulról is láthatjuk azt a kupolát, ami a Camera Obscurát rejtette. Innen a Varázstorony planetáriumi részébe mentünk át, amit az érdekes fizikai bemutatók mellett alakítottak ki.

Minaret Egerben

Minaret vagy Mináré, ha az arab nyelvet közelebb érezzük magunkhoz.

Gyertek velem az egykori török birodalom legészakibb építményébe, amit 1596 után építettek. Itt és most töredelmesen bevallom, hogy ugyan tősgyökeres egri vagyok, életem első 50 évében még nem jutottam fel az erkélyére. Ahhoz el kellett jönni a szarvasi kézimunka szakkörnek városunkba, hogy pótoljam e hiányosságomat. Eredetileg – amikor felajánlottam idegenvezetői tevékenységemet a csoportnak – a tervem mindössze annyi volt, hogy a két napból valamelyiken ellátogatunk a Marcipánmúzeumba, s mellesleg megnézzük a mellette található Minartet is. No ez egy kicsit átalakult. A csoport egy része nagyon vállalkozó volt, s elhatároztuk, hogy bizony megtesszük azt a 97 lépcsőfokot, ami felvezet az erkélyre. Kicsit félve léptünk be a 14 szögletű alap bejáratán. Nem igazán tudtuk, hogy mi vár ránk. Annyit hallottunk, hogy eléggé szűk lesz bent a hely, mert a múlt században a belsejében elhelyeztek egy beton erősítőréteget, ami belső szélességből elvett kb. 10 cm-t. A lépcsőfokok magasságát sem a manapság szokásos kényelmes lépésmagasság szerint alakították ki. Itt a lépcsőfokok  nem egészen 40 m magasba visznek fel, ráadásul úgy, hogy bent igencsak a falhoz lapulva egyirányúsítva közlekedsz a sötétben. Van ugyan néhány nyílás, ahol beszivárog némi fény, meg ha jól emlékszem van valami gyér világítás is, de tény, hogy nem sokat ér. A 30. lépcsőfok után kezded érezni a combodat, az 50. után azt kérdezed: Meddig tart még? A 70. után a levegő elfogy, magadban elkezded emlegetni Allah-ot, s szánakozva gondolsz a müezzinre, akinek napjában 5-ször kellett megtenni ezt az utat, s imára hívni az igazhitűket. Mi, gyaur népség – miután a csigalépcsőn teljesen becsavarodtunk már alig vártuk, hogy kibukkanjunk újra a napvilágra, s élvezzük a panorámát, s győzelmesen integethessünk az alant maradottaknak. 

Irgalmasok kápolnája

Servita Udvarház

A Vár

Belvárosi panoráma

Kiléptünk az erkélyre, ami alatt egy igen szép körbefutó konzolsor van, ami megtartja az erkélyre kilépők súlyát. Ott fent is igen keskeny helyen lehet körbemenni. Azért körbejártunk, lelkesen integettünk a lent maradottaknak. Néztünk volna felfelé is tovább, de innen nem sok minden látszott. S nem láttuk a torony csúcsát díszítő fekvő csillagos félholdba állított keresztet sem. Szerencsére jó időnk volt, így semmiféle időjárási atrocitástól nem kellett tartanunk. Körbenéztünk – volt mit – igen magasan voltunk szinte egy szintben a Gótikus Palotával. Ráláthattunk a kórház kápolnájára, ami igen gyatra állapotban van, ráférne már egy kis felújítás. Bekukkanthattunk a Servita Udvarházba is, ahol akkor még csak a Marcipánmúzeum, a Szamos bolt, egy ajándéküzlet, valamint egy rövid ismertető a harangöntés történetéről volt, lévén ez a Harangöntő-ház eredeti nevén. Természetesen a belvárosi épületeket is láthattuk a Minoriták templomát, a  Főiskola épületét, s a Bazilikát. Tehát onnan „lenézhettünk” szinte mindenkit. Ezután jött a feketeleves. Le kellett menni a lépcsőn. Így aztán újra be a sötétbe, ahol a kinti fényesség után igencsak hozzá kellett szokni a homályhoz. Lefelé sem akart véget érni a lépcsősor, de amikor kibukkantunk a kijáratként is szolgáló bejáratnál mindenkire újra világított a napsugár. 

Én is fent voltam

Bizony régen ez nem így volt, mert a minaret mellett volt egy dzsámi is. Ez az 1800-as évek elején elbontásra került, köveit az irgalmasok egy közeli templom építéséhez használták fel. A török hódoltság alóli felszabadulás után a minaretet is el akarták bontani, méghozzá úgy, hogy összefogtak 400 ökröt, hátha azok elhúzzák. Nem sikerült nekik, így megmaradt az utókornak s lett belőle egy igen jelentős műemlék, ami szerintem jobb sorsot érdemelne.