Ebben az évben kiemelt helyszínként jelent meg a palettán Eger a Múzeumok éjszakáján. Ennek megfelelő volt a beharangozás is, millió és egy programmal. Nemcsak a várban, hanem még sok-sok helyszínen.
Most a várat választottam én is, annál is inkább mert elkészült az un. Várfal Sétány, amin keresztül a városlakók rövidebb úton juthatnak fel gyalog az Almagyar dombra. Azt nem mondom, hogy könnyebben, mert számtalan lépcsőt(még nem számoltam, de alkalomadtán majd megteszem) kell megmászni ahhoz egyáltalán a sétányra feljussunk. Mi persze fordítva mentünk a várbeli vezetéssel. Az Északi kaputól indultunk lefelé a Dobó bástya felé. Először egy kicsit furcsának tűnt, de aztán végül is megvolt az oka. A belépő mellé mindenkinek járt egy pohár bor, amit borkóstolónak hirdettek meg. De ne vágjak az események elé. Ez még nem volt a hivatalos megnyitó, az a következő héten lesz a Kaláka fesztivál keretében. Én most a bemutató előtti bemutatón voltam.
Tehát megváltottam a jegyet, de szerencsésen lemaradtam az indulásról, mert elmentem egy kicsit a színpadhoz, megnézni a Pavanne táncegyüttes műsorának egy részét. Utána még mindig volt egy kevés időm s indiai muzsikát hallgattam, akit jeles vendégművészek adtak elő, Nem tudom megmondani a nevüket, sajnos számomra a dobon kívül a a másik két hangszer nem igazán volt ismerős. A tanpurának a nevét már hallottam, s annyit azért tudtam róla, hogy pengetni kell, de a santur teljesen ismeretlen volt számomra. Megkaptuk azt a tájékoztatást is, hogy az indiai zenét nem szabad a nyugatihoz hasonlítani, mivel ez utóbbiban dallamot kereshetünk, míg az indiaira ez egyáltalán nem jellemző, mert sokkal improvizatívabb. Tehát elkezdődik majd szabad teret enged az improvizációnak s a végén visszatér a kezdő motívumhoz.
Ezután már jobban figyeltem, s 6 órakor csatlakoztam is a lefelé induló csoporthoz. Kedves idegenvezetőnkkel el is indultunk az Északi Kapu felé. A sétány elején ellenőrizték a jegyeinket, majd néhány lépés után meglepődve vettük észre, hogy velünk szembe is jönnek, holott a vezetés fentről indult. Kiderült az alsó részen nem volt lezárva a lépcső, s ezt ki is használták az emberek.
 |
| Kijárat a bástyából |
Kaptunk azért egy kevés ismertetőt is a várról. Aki még nem tudta volna, a vár helyén István királyunk püspökséget alapított 1009-ben, s itt volt a püspöki székhely palánkvárral. Ez azonban nem volt egy tartós építmény, jöttek ugyanis a tatárok, s a városban jelentős pusztítást végeztek, ekkor leégett a palánkvár is, ami nem is csoda, hiszen könnyen megtámadható volt, s jó ideig lakatlanná vált az udvarház is. Aztán IV. Béla idejében kezdődött az erődítmény tényleges felépítése. Akkor már kőből épített várakat hoztak létre, mivel a támadás formája is megváltozott a fegyverek fejlődésének következtében. A vár alapját alkotó hegy anyaga agyagmárga, riolittufa és forrásmészkő - vagy ahogy a helyiek nevezik a kinézete miatt: darázskő. Erre épült a vár, s mivel a riolittufa könnyen megmunkálható, ebbe és a mészkősziklába vájták bele az alagutakat, pincéket és kutakat. Most mi továbbsétáltunk a Püspöki Palota alatt. A sétányon kényelmesen lehet sétálni, végig padokkal van szegélyezve, ha valaki esetleg úgy gondolná, hogy inkább egy kicsit nézelődni szeretne.
 |
| Minartet ágyúállás helye |
 |
| Királyszéke ágyúállás helye |
 |
| Servita templom ágyúállás helye |
 |
| Földbástya |
A palota után elértük a vár akkori leggyengébb pontját a Föld-bástyát. Annak idején ezt a török is észrevette, s mindjárt három ágyúállást is kiépített ennek lerombolására, s hogy mihamarabb bejuthasson a várba. Ami nem is volt teljesen érdektelen, hiszen úgy szólt az ígéret, hogy aki először jut be, az lesz az egri vár pasája. Az pedig nem volt mindegy. Volt egy ágyúállás a Minaret helyén, egy ami a királyszékének nevezett domb - ma már házak vannak ott - a harmadik pedig a mai Servita templom helyén állt Boldogasszony temploma felől volt. Nem volt könnyű dolguk, hiszen felfelé kellett lőni. Így aztán az első alkalommal - 1552-ben - nem is sikerült bevenni a várat, annak ellenére sem, hogy a támadók kb. 40.000-en, a védők mindössze 2.000-en voltak. Haladjunk azonban tovább, s mindjárt a Dobó bástya tövében vagyunk. A sétány mellett ismertető táblák is helyet kaptak, amelyen el lehet olvasni a vár azon részével kapcsolatos tudnivalókat. Gondolatom szerint itt is lentről kezdődik az ismertetés, mert a Dobó bástyába való belépés előtt az utolsó tábla lenne szerintem az első, ami a várhegy geológiáját taglalja. Be is lépünk a bástyába, s több lépcsőn felmegyünk a teraszra, hogy megkapjuk a pohár bort. Az egyik sarokban a Simon Borászat és a Dula Pincészet borai várták a vendégeket. Itt aztán megint valami olyat kaptunk ami nem igazán illik Egerhez. Egert sokan társítják a borhoz. Ha azonban erről kellene megítélni az egri borászok vendéglátását, akkor igencsak alacsonyan lenne a mérce. Nem vagyok ugyan nagy borszakértő, de azt azért tudom, hogy a bort nem illik műanyag pohárban kiadni, pláne nem a külső környezet hőmérsékletén, ami jelen esetben nem volt valami hideg, de 20 foktól biztosan több volt. Nem nagyon hiszem el, hogy a helyszínen ne tudtak volna italhűtőt biztosítani, a pincékből pedig nem lehetett volna kb 50 db borospoharat elhozni. Ez nekem egy borról is híres városban nagyon nem tetszett. Ha pedig a pincészetből sajnálták volna elhozni a poharakat és az italhűtőt, akkor bérelni is lehetett volna, persze biztosan olcsóbb volt műanyagpohárban és hűtetlenül adni. Csak az a kérdés, hogy ebből mit érzékelnek a vendégek. Az utóbbi biztos illúziórombolás.
 |
| Minorita templom a várfalsétányról |
 |
| Bazilika a várfalsétányról |
Tovább nézelődve a programok között, belátogattam még a Múltkirakó terembe, ahol restaurátorok mutatták be munkájukat. Le a kalappal előttük, az ő munkájuk teljesen türelemjáték, tehát nem izgő-mozgó embernek való. Ahogy össze kell keresni a számtalan cseréptöredék közül az egymáshoz hasonló darabokat, majd összeállítani amennyire lehet, a hiányzó részeket kipótolni, s létrehozni egy közel olyan tárgyat, mint az eredeti volt. Beszélgetve ott a restaurátorokkal, azt mondták sokkal jobb egy teljesen új tárgyat összekeresni, illeszteni, kiegészíteni, felépíteni, mint egy már viszonylag rosszul - szerintem az akkori kor lehetőségeihez mérten a legjobban - restaurált tárgyat javítani. Ebben bizonyos mértékig egyetértek, de azért meg szeretném védeni egy kicsit - mint amatőr - a korábbi restaurátorokat. Nekik akkor abban a korban nem álltak rendelkezésre más anyagok, aztán ahogy fejlődött a vegyipar, bővült az ismeretanyag, úgy lehetett mind élethűbben visszaállítani a tárgyakat eredeti fényükben.
Itt aztán láthattam olyat, aki kerámia tányért restaurált, de meg lehetett figyelni, hogyan nyúlnak hozzá egy hosszú ideje talajban lévő fém lelethez, miként egészítenek ki, vizsgálnak meg különféle anyagokból álló tárgyat pl. övet (bőrből és fémből), illetve hogyan nyúlhatnak hozzá egy több mint 200 éve a földbe temetett textil felsőruházathoz kalaphoz. Egyik sem egy gyors munka,
Utána még benéztem az Elődeink fegyverei, fegyvereink elődei elnevezésű kiállításra, de az valahogy nem kötött le, így aztán kiléptem a szabad térre, körbejártam, de a néptáncbemutató éppen végetért, mást pedig nem volt kedvem megnézni. Akkor úgy gondoltam benézek még a könyvtárba és a főiskolára, de ott már nem találtam engem érdeklő programot, így nekem a múzeumi éjszakából múzeumi délután lett.
