A következő címkéjű bejegyzések mutatása: EKF. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: EKF. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 7., csütörtök

Múzeumok éjszakája 2014 - III. Főegyházmegyei Könyvtár



Megint elmaradtam egy kicsit a bejegyzésekkel, de mentségemre szolgáljon azért dolgoznom is kell, s a kettő ritkán megy együtt. Amiért tulajdonképpen elindultunk a Múzeumok éjszakájára, az utolsó napi program volt a főiskola Főegyházmegyei Könyvtárában. Mire abbahagytuk a Közigazgatási könyvtárban a nézelődést már javában elmúlt 9 óra, így a főiskolán az egyházmegyei könyvtárba már csak a 10 órási turnusba férhettünk bele.


Kódexírás és iniciáléfestés kellékei

 Az előzetesben azt ígérték, hogy megmutatják a „leg”-eket, lehet kódexet festeni, s a végén még valami ajándékot is kap a látogató, hogy emlékezetesebb maradjon az este. A könyvtárismertetőre már nem akartunk bemenni, hiszen azt már legalább 3 x hallottuk, így már rögtön az olvasóterem felé vettük az irányt. Itt a könyvtár vezetője és két munkatársa fogadta a vendégeket. A férfi kolléga be volt öltözve szerzetescsuhába, s ő ismertette és mutatta be a könyveket. Előtte a lányomnak volt az a látomása a kódexfestésről, hogy beöltözik szerzetescsuhába, a körmére viaszgyertyát illeszt, lúdtollat fog a kezébe és iniciálét fest. Szó se róla nem volt rossz ötlet, csak itt nem elsősorban felnőtt látogatókra készültek a kódexfestés területén, hanem inkább gyerekekre, ennek megfelelő volt a felszereltség is. Eredetileg az volt a terv, hogy legyen egy kicsit emlékezetesebb a látogatás, így mindenki nap egy tekercset ajándékba. No a lányom már nem kapott volna, ha rá nem kérdezünk, hogy mik azok ott a polc alsó részén. Így lett egy kódexlap-másolatunk is.


Legnagyobb könyv
Legkisebb könyv










Közben azért érdemes volt odafigyelni az ismertetőre is, ami közben aztán a kezünkbe is foghattuk valamennyit, de volt, amelyiknél cérnakesztyűt kellett húzni, sőt olyan is akadt, amelyiket csak nagyító segítségével lehet látni. A legkisebb könyv mindössze 6 mm-es és a Miatyánk 19 nyelvre van benne lefordítva. A legnagyobb könyv több mint, 80 cm magas és korabeli térképek vannak benne, amelyek még az 1500-as években készültek. Érdekes volt megfigyelni, hogy már annak idején mennyire ismerték a földrészek partvonalát. Ez akkor igen fontos tudás volt, hiszen a hajók többsége a part mentén közlekedett, s nem ártott kikerülni a zátonyokat.

Könyv 1048-ból
Legdíszesebb könyv










Láthattuk a könyvtár legidősebb könyvét, amely a 11. században, 1048-ban készült. Akkoriban még nem papírra írták a lapokat, hanem kikészített állatbőrre. Ha véletlenül eltévesztették az írást, nem volt nagy a gond, egyszerűen lekaparták, majd újra írták. A mai körszerű módszerekkel már azt is el tudják olvasni, amit korábban írtak a lapra. Ezek az állati bőrből készül lapok jóval tartósabbak voltak mint a mai papírok. Teljesen más a tapintásuk a fogásuk. Ezt csak kesztyűben volt szabad megfogni, s a térképeset is csak így lehetett megérinteni. Itt volt a legdíszesebb könyv is ami a Főegyházmegyei Könyvtárban fellelhető.

Legészakibb nyelv
Felsőtárkányi kastély










Érdekességként itt volt még az eszkimó nyelvre lefordított Biblia is, amely a legészakibb nyelvre lett lefordítva. Most azonban nem nézhettük meg a 4 nyelvre lefordított szertartáskönyvet, ami szintén megérdemelt egy „leg”-et, mivel ha jól emlékszem akkor az volt az egyik legkorábban 1 könyvön belül több nyelvre lefordított dokumentum. Ezt én egy korábbi városismereti sétán láttam, de itt meg lehet nézni a róla szóló bejegyzést is. Meg kell még említenem egy metszetet is. Ez ugyan nem leg, hanem inkább egyetlen. Ezen a metszeten Huetter az a felsőtárkányi kastély ábrázolta, amelyet Barkóczy püspök építtetett és Eszterházy leromboltatta. Az ok mindössze annyi volt, hogy túl nagyvilági életet élt az előd.

Ennyi fért bele ebben az évben az éjszakai programba. Most a várba nem mentünk fel, hiszen 10 óra után már csak a kiállításokat lehetett volna újból megtekinteni, az engem érdeklő programok már korábban befejeződtek. Panaszra azonban nem lehet ok, hiszen így is sok új ismerettel gyarapodtunk. Jövőre megint részt veszünk valamelyik érdes rendezvényen.

2013. december 29., vasárnap

Karácsonyi koncert az EKF Gyakorlóban

Az EKF Gyakorlóiskolájában ebben az évben is megrendezésre került a karácsonyi koncert. amelyen az iskola általános iskolájának, a gimnáziumának tanulói kórusa, hangszeres és énekes szólisták, valamint művésztanárok léptek fel.

Általános iskolai kórus Márné Tóth Judit vezetésével


Általános iskolai kórus Kalló Zsolt vezetésével

Zongoraszóló

Gimnazisták kórusa

Zagyi Emese szólót énekel
 
Gimnazisták kórusa és a két művésztanár
Nagy Erzsébet és Belkovics Zoltán

2013. július 9., kedd

Barokk kályhák az egri főiskolán






Ebben az évben a főiskola szervezett érdekesebb programot számomra a Múzeumok éjszakáján. Előadást hallhattunk a főiskola kályháiról, de előtte egy kis bevezetőt is kaptunk az oktatási intézmény létrejöttéről.
A főiskola épületét ugyan Barkóczy püspök álmodta meg, de a tényleges kivitelezés Eszterházy Károlyra maradt. Az eredeti terv csupán egy emeletes épület volt. Az építtető püspöknek azonban jóval magasabbra törő tervei voltak, Egert egyetemi várossá szerette volna tenni. Ez aztán sajnos nem sikerült Mária Terézia „Ratio Educationis” rendelete miatt, amely szerint csak a fővárosban lehetett egyedül egyetem. Eszterházy azonban az épület külsejében és a belsejében mégis ezt próbálta megmutatni.
A kétemeletes épület – 4 viszonylag hatalmas méretű termével (Kápolna, Főegyházmegyei Könyvtár, Díszterem, a II. emeleti Színházterem) és az abban a korban korszerű csillagvizsgáló toronnyal, itt most Csillagászati Múzeum van – valóban ezt tükrözte.
Érdekes megfigyelni az I. emeleti három terem mennyezetét és az arra festett freskókat. Az egész épületben azonos a mennyezet íveltsége – a legalacsonyabb és a legmagasabb pont között mindössze 90 cm a különbség. E három teremben azonban mintha kitárulna a boltozat, s nem tudjuk eldönteni a valódi magasságot. Különösen figyelemre méltó ez az egyházmegyei gyűjteményben.
Na de most nem is erről szeretnék írni, hanem a kályhákról. Az épületet eredetileg 78 cserépkályhával fűtötték, ezt Povolini Ferenc alaprajza szerint lehetett megállapítani. Ezeket a püspök Magnus Károly győri kályhásmestertől rendelte meg 1770-es évek elején. Az első szállítmány 1775-ben, míg az utolsó 1780-ban érkezett meg. Győrből Pestig hajóval, majd onnan szekereken tették meg az utat a városig. Alkalmanként a mester 1 hónapot töltött itt, hogy a beépítse, illetve beüzemelje a ma már védelem alatt álló fűtőtesteket. A kályhákat a folyosóról nyíló fűtőajtókon keresztül rakták meg, tisztították. Előfordult, hogy egy ajtó mögül akár 3 kályhát is lehetett fűteni. Jelenleg ezek már nem üzemelnek.


A „kályhatúra” vezetője Kiss Adrienn volt, aki könyvet is írt ezekről a azokról. A kiadvány a Líceum Kiadó gondozásában jelent meg, aki közelebbről is meg szeretne ismerkedni a régi fűtőtestekkel, az on-line is megrendelheti, vagy személyesen a Tittel Pál Könyvtár és Médiacentrumban. Szerettem volna fényképezni is, de megkértek, hogy ne tegyem. Ennek eleget is tettem, de mivel korábban erről a tiltásról nem tudtam, így azért egy fényképem mindenképpen van a kályhák egyikéről. Történetesen arról, amelyik a Csillagászati Múzeumban található. Az író kérését figyelembe véve, ide sem fogom feltenni a képet teljes terjedelmében, csak részletet mutatok róla.

A kályhák egy része eredeti helyén áll, más részét helykitöltőként állították be a termekbe. Így történt ez a Csillagászati Múzeumba állított példánnyal is, hiszen ott nem volt eredetileg fűtés.
Jelenleg a főiskola épületének I. és II. emeletének termeiben vannak kályhák, valamint a toronyban. Közöttük nincs két egyforma sem méret, sem díszítés tekintetében. Abban azonban megegyeznek, hogy mindegyik bevonata fényes máz amely fehér vagy zöld színű.
A kályhák magassága 172 cm és 332 cm között változik. Általában vas vagy rézlábakon állnak, alattuk kőlap van elhelyezve. Ezt most a modern korban is sok helyem megtartották, így körbe lett parkettázva. A kályhák 2-3 részesek. Van egy hengeres rész, aminek a tetején a párkány helyezkedik el, majd ezt zárja le az általában felfelé keskenyedő harang vagy körte alakú rész. A tetején gyakran lángnyelveket láthatunk. A kályhák nagy többsége késő barokk díszítésű. 

2013. április 29., hétfő

Költészet napja a Varázstoronyban ! Camera Obscura

Most pedig elérkeztem egy kis ismétléssel a 100. bejegyzésemhez. Igyekszem folyamatosan bővíteni, de nem mindig jut rá időm. Most is már két hete voltam ezen a programon. Ha nem írom le szinte azonnal, akkor elfelejtem a felét. De sajna ahhoz is idő kell, ráadásul akkor friss az élmény később már megkopik! Most azért ez nem látszik, mert ezt folyamatosan írtam szinte két hete, de naponta csak keveset. Elég a bevezetésből íme a Költészet napi látogatásom!

Április 11. a Költészet Napja. Jeles költőn születésnapját ezzel is ünnepeljük. Az EKF Varázstornya érdekes módon szervezet köré programot.

Úgy gondoltam részt veszek rajta, hiszen így bejuthatok szinte mindenhová, s mivel az EKF Gyakorlóiskolájában dolgozom, így nem is kellett fizetnem érte. A gyülekező 14:30-kor volt. Az ebéd utáni mosogatásból alig értem le, de aztán kiderült még várhatok is egy kicsit, mert csak 3 órakor indul a csoport fel a toronyba. Addig én elmentem egy kicsit körbe az emeleteken fényképezni, miután megkóstoltam egy kis Panyolai elixírt a birsalmaféléből. Nem mondom, finom volt. Aztán majdnem addig elnézegettem, hogy lemaradtam a csoporttól, s megdönthettem a 7 emelet lépcsőzési rekordját. Éppen felértem a Varázsteremhez, amikor mondták, hogy még két emelet, mert a Camera Obscura-ban kezdünk. Levegőt alig kaptam, de azért felértem, csak kicsit lett melegem.

Beléptünk a kicsi terembe, ahol gyorsan hallhattunk egy rövid tájékoztatást a szerkezet történetéről, működési elvéről. Akit érdekel, itt megnézheti. Az asztal még mindig az eredeti, amit Hell Miksa terveztetett és szereltetett be. Működési elve nagyon egyszerű, két tükör által leképezett képet szinte diaképként vetít ki az eredeti asztal fehér felületére. Lehet változtatni a tükrök helyzetét, dőlésszögét, s ennek megfelelően változik a kép is. Az asztal magasságának változtatásával élesíteni lehet a képet. Természetesen jó időben fényes élénk színű kép tárul elénk, de borús időben a kép is eléggé szürke. Ha jól emlékszem, akkor Európában talán csak az egri működik a megépített 3 közül.  Vonzóvá teszi a kirándulást, az Egerbe érkező idegeneknek ez a kuriózum.

Az eredeti asztal

Szerencsénk volt, mert sütött a nap. Én eddig ott 2-szer jártam, de egyszer borús volt, egyszer pedig esett az eső. Eddig egyszer próbálkoztam fényképpel, akkor nem, de most azért sikerült néhány.

Tehát mondtam, hogy a programot a Költészet Napja köré szervezték, ez itt azt jelentette, hogy azokat az épületeket néztük meg, ahol valamilyen jeles költő vagy író élt, lakott, tanult vagy alkotott. Aztán pedig az ő Egerrel kapcsolatos művéből volt felolvasás.



Most mi is ezzel járunk körbe a városban. Elsőként a Foglár utcai Hittudományi Főiskola épületénél időzünk el egy kicsit. Itt alapítottak legkorábban jogi képzést, ahol tanult, a későbbiekben tanítóképző lett. Itt nem is egy híres személyiség fordult meg. Jeles költőnk Petőfi Sándor is ellátogatott ide s a papokkal jól elmúlatta az időt. Egri tartózkodását versben is megörökítette, amiben a jóféle egri bort is megemlíti.





Az egykori jezsuita gimnázium épülete után a Bükk hegységre nézünk Szarvaskő felé. Hosszabb volt az út a két település között, amíg volt püspökünk át nem vágatta az Eger és Szarvaskő között húzódó hegycsoportot. Azóta ezen keresztül tudunk eljutni a községbe.


Az előtérben feltűnik az un. rác templom. Az alatta lévő épület annak idején Vitkovics Mihály egri születésű költőnek adott otthont. Most egy Vitkovics emlékszoba van kialakítva az épületben. Innen már írtam egy ismertetőt, itt olvashatjátok.





Gyorsan megérkeztünk a várhoz, azonban itt nem maga a vár az érdekes, hanem a felette megbújó lakóház, amely a város leghíresebb írójának, Gárdonyi Gézának adott otthont. Leghíresebb művében az Egri csillagokban emlékezik meg a városról, és annak török ostromáról. A városban egy középiskola és a színház viseli nevét. Barátja Bródy Sándor szintén sokat alkotott itt, a város a Megyei Könyvtár nevében is megemlékezik róla. A két írónak az Érsekkertben a Múzsák ligetében szobrot is állítottak.


Gárdonyi Géza színház
Bródy Sándor Megyei Könyvtár












Egri költő volt még Kálnoky László, akinek emléktábláját a Telekessy utcában őrzi egy ház, ezt rálátás hiányában ki kellett hagynunk. Így körbeértünk a városban, kicsit hamarabb, mint annak idején én a blogírás kezdetekor, s megismertük a város néhány épületét irodalmi szempontból.

Lefelé menet kinéztünk még a teraszra, ahonnan alulról is láthatjuk azt a kupolát, ami a Camera Obscurát rejtette. Innen a Varázstorony planetáriumi részébe mentünk át, amit az érdekes fizikai bemutatók mellett alakítottak ki.

2013. január 3., csütörtök

Karácsonyi koncert 2012


Ugyan már 2013 van, de még van egy adósságom az előző évből. A munkahelyemen hagyományos karácsonyi koncertet, az intézmény új rendezvénytermében rendezték 2012. december 19-én. Szabóné Vass Márta vezetésével mutatták be tudásukat a tanulók, felkészítésükben részt vettek az iskola és az AMI  (Alapfokú Művészeti Iskola) tanárai.


Kicsinyek kórusa

Előadásukban több karácsonyi dalt hallhattunk. A következő műsorszámok során hallhattunk szavalatot, hangszeres zenét, további énekes műsorszámokat.



Karácsonyi koncert a rendezvényteremben
Ezt a fotót az iskola honlapjának galériájából kölcsönöztem, hogy fogalmatok legyen a terem nagyságáról. A színpaddal berendezett tér kb. a terem 2/5-öde, itt ültek már vendégek is a dobogó két oldalán. A sötétebb aljzatú rész a "folyosó". Ezt azért mondom, mert a terem mozgatható válaszfalelemekkel - amelyeknek a sínjeit a mennyezeten az oszlopok előtt a kiszögelés szélén lehet látni - 6 különálló teremre lehet megbontani. Ha egy légtérre van szükség, akkor 600 személyt befogadó termet kapunk. A terem sötétbe hajló első részén teljes mértékben a hallgatóság ült.

A nem túl hosszú műsor után elhagytuk a karácsonyi hangulatú termet, hogy később a főiskola kápolnájában hallgathassunk meg egy tanári koncertet. Az épület itt is karácsonyi világításba öltözött.

A Bazilika lépcsőjéről

Az aulában karácsonyfa várta a betérő vendégeket.



A kápolnában Sándor József igazgató úr köszöntötte a vendégeket, s adta át a jubileumi jutalmakat a pedagógus pályán 25 év eltöltése alkalmából.

Sándor József
A koncert hallgatásához az alaphangulatot megadta a kápolna gyönyörű freskója és berendezése.




Nagy Erzsébet

 Dr. Csüllög Judit
Anya és lánya 

Koncsos Fanni - ha jól emlékszem


Kétkezes előadás


Ezt pedig nem tudtam kihagyni
    
Meg ezt sem
Végére hagytam egy szintén kölcsön fotót, ahol felsorakoztak a koncerten részt vevő előadók.


Hazafelé pedig lefényképeztem a tavalyelőtti karácsonyi kivilágításban győztes házat, csodáljátok meg ti is. Ugyanolyan a mai kivilágítása is lényegében, esetleg minimális változtatással.



2012. december 28., péntek

Advent Egerben

Most egy összefoglalót készítek, mert közben nem volt alkalmam bemutatni mi is történt karácsonyvárás alatt a városunkban. Kezdjük azzal, hogy december első napjától élt az adventi vásár a Dobó téren illetve a piac mellett. Az érdekesebb színfolt természetesen a központi tér volt, ahol nagy színpad is állt. Ezeken a deszkákon minden délután volt valami program azon kívül is, hogy az ott járó gyerkőcök fel-fel ugrándoztak rá. Rendszerint az általános iskolák kórusai vagy valamilyen művészeti ág képviselői mutatták be tudásukat. Így itt dalok mellett hallhattunk zenekari számokat is, valamint szavalatokat, rövid színdarabokat.

 
A Dobó téren először napközben nézzünk szét, én ugyan először este voltam, ahogy néhány fénykép készítésének idején sejteni is lehet, de úgy gondoltam a nappali fénynél mégis másképp lehet látni mindent. Azért összehasonlításként ide teszem az esti felvételt is, persze, hogy a kivilágított  tér este hangulatosabb karácsonykor, de a nappali pedig színesebb vidámabb. A sokféle árusból néhány ízelítő. 


Ezeknek a szárított oszlopoknak igen nehéz volt ellenállni olyan illatot árasztottak, hogy mindjárt egy érett gyümölcsös kertben érezhettük magunkat. A másik helyen mindenféle szalvétatechnikával készült tárgyat választhattunk kedvünkre, itt még fafaragást is láthattunk.


A gyerekeke sem maradtak ki a jóból, ha megunták szüleikkel a nézelődést várt rájuk egy labirintus, a Dobó szobor előtt. A vesszőből font palánkok tényleg teljesen környezetbarát módon jelent meg így talán az oda látogatókban is termékeny talajra talál a környezetvédelem magja. Aki megéhezett a sok látnivaló közben kedvére válogathatott a különféle ínycsiklandó ételek közül, mert nemcsak a klasszikus kenyérlángost lehetett fogyasztani jóféle forralt borral, hanem különféle egytálételt is amit a hordókra helyezett melegítőtálakban tartottak fogyasztásra alkalmas állapotban.


 Ilyen és ehhez hasonló díszek fénylettek a téren, a fákat pedig az egri üzemek díszítették fel égősorokkal ezzel is hozzájárulva az ünnep fényéhez. Idén is hatalmas volt a városi karácsonyfa, aminek eredetéről ebben az évben semmit sem tudok, tavaly egy egri polgár ajánlotta fel a kertjében álló hatalmas fenyőfát, mert neki már csak árnyékot adott. Így egy füst alatt megszabadult az árnyéktól, a városnak lett egy gyönyörű karácsonyfája, az ünnep után pedig a rászorulóknak egy ideig tüzelője.




Advent második vasárnapján látogattam be a térre, ekkor Aklan Béla Sándor református lelkész osztotta meg ünnepváró gondolatait az egybegyűltekkel. Érdekes módon közelítette meg a gondolatot. Ő látja el a Heves Megyei Büntetés-végrehajtó Intézetben a lelkészi feladatokat. Ebből a körből vette a példáit is. A rövid beszéde után bevonultak a színpadra az egri fertálymesterek, így hamarosan sor került a második gyertya meggyújtására. Gyertyagyújtás után koncertet hallgathattak az egybegyűltek. 

Néhány kép a városi hangulatból.


Széchenyi utca

Kossuth Lajos utca fényfelhőben


Dobó téri havas hangulat

Bazilika teljes kivilágításban oldalról

...és hátulról

Karácsonyfa az aulában
Visszatükröződés egy díszben
 Az EKF sem maradhatott ki az adventi hangulatból. Péntek esténként rendezvényeket szerveztek, amire be lehetett jelentkezni. A belépés a dolgozóknak és közeli hozzátartozóiknak ingyenes volt, aki pedig még be szeretett volna jönni - ha volt éppen hely- az leszurkolta a kemény 600 Ft-os belépőjegyet. Ez magában foglalt egy planetáriumi előadást a Varázstoronyban, majd egy lézeres városnézést a teraszról, illetve egy gitárkoncertet a csillagdában. 


Amikor én mentem, lett volna egy hullócsillagnézés is, ha éppen nem lett volna felhős az ég. Azon az éjszakán lépett éppen legintenzívebb időszakába a Geminidák csillagkép felől érkező meteorraj. Ebből nem lett semmi, mert éppen szállingózott a hó, így csillagfényes éjszakáról nem is álmodhattunk. A planetráriumi előadáson a Naprendszer bolygóival, és a mi szélességi körünkről látható csillagképekkel ismerkedtünk meg.Az előadás után kivonultunk a teraszra, ahol végignézhettük a város nevezetességeit, amit egy lézeres mutatópálcával pontosított nekünk az előadó. Természetesen egészen mást mutatott így a város madártávlatból. Fényképezni is nehezebb volt, a hosszú expozíciós idő miatt, de azért sikerült néhány, amit itt is megmutatok.

Fentről lenézve

Kispréposti palota karácsonyi fényben

Barátok temploma


A városnézés után még a csillagdában várt ránk egy rövid koncert karácsonyi dallamokkal. A jó két órás rendezvény után karácsonyi hangulatban tettük meg a toronyból lefelé vezető utat. 






Itt ellenőriztem magamat is, hiszen korábban említettem, hogy emlékeim szerint a toronyból lefelé vezető lépcső mellett volt egy hosszú drótkötélen függő inga is. Most is ott volt ugyan de kikötve. Nem tudom mikor helyezik újra üzembe. Ez tulajdonképpen egy Foucault féle inga, amely lengésének síkját megtartja, így  az inga hegye az alatta lévő talaj felszínén egy idő után egymást keresztező vonalakat húz. Ennek az az oka, hogy az inga alatt a Föld elfordul. Jól bemutatja ezt egy kísérlet amit a kecskeméti bevásárlóközpontban végeztek el.

Ezzel véget is ért rövid adventi beszámolóm. Ezekről az eseményekről szinte naponta lehetett volna beszámolni, de ahhoz minden nap ott is kellett volna lenni. Én inkább azt választom, hogy minden évben más-más eseményről számolok be, így az adventi hangulatot mindig színesíti valami.

Szeretettel köszöntöm blogomban Angyal Ka és VNP olvasómat!