2009. május 30., szombat

12. bemutató: Körbeértünk

Most már körbenéztük fentről a várost, lassan ideje lesz megismerkedni az épületekkel közelebbről is. Itt már nem lesz olyan gyors az épületek ismertetése, mert még nekem sincs meg folyamatosan mind, és először azokról mesélek amit már sikerült valamennyire megismernem. További jó sétát mindenkinek aki velem tartott. A topikomnak meg üzenem, készüljenek, mert amikor szeptemberben találkozunk itt nálam ide együtt is fel fogunk menni. Remélem sok épületet fel fogtok ismerni. Sőt még merészebb elképzeléseim is vannak, de arról majd később.

11. bemutató: A bazilika és környéke


44. "Rossz Templom" vagy Trinitáriusok temploma. Jelenleg időszakos kiállítások vannak benne, korábban nagyon sokáig üresen állt.

44. Az Eszterházy tér, ami egykori püspökünkről lett elnevezve, aki Egerben jogi, orvostudományi és papi egyetemet szeretett volna létesíteni. Az elsőt és a másodikat először meg is kapta, majd elvették a várostól ezt a lehetőséget. A papi képzés maradt, majd következett a tanítóképzés, később pedig a tanárképzés.

45. Amit a múltkor is láttatok a "Rossz templom"

46. A Bazilika, amely épületet mindenki ismer a váron kívül aki Egerben járt. Ha jól tudom, az ország harmadik legnagyobb temploma, a legnagyobb Budapesten a Szent István Bazilika, utána következik Esztergomban a székesegyház. Már jártam az Esztergomiban, de az itteninek a belseje nekem jobban tetszik. Az ottani szinte üresnek tűnik az egri után. Ott ugyan egyhelyben van az egyházi gyűjtemény amiért nálunk sétálni kell úgy 70 métert, valamint ott fel lehet menni a kupolába is, nálunk meg nem. Korábban nálunk is az egyik toronyban rendezték be az egyházi gyűjteményt, de aztán kicsi lett számára a hely ezért átköltöztették a volt püspökségi istálló épületébe, ami úgy 70 méterre található a Bazilikától. Most már ott lehet megcsodálni a ruhákat, kelyheket és egyéb tárgyakat.


47. A törvényház épülete, itt található a Megyei Bíróság, de már a bíróság is kinőtte a régi épületet, így a mellette található emelte modern korábban bankként használt épületbe is beköltöztek, most ott van a Városi Bíróság, valamint az Ügyészség.

48. Az érsekség épülete, jelenleg is ez az érsekség székhelye, de itt volt korábban az Egervin Borgazdasági cégnek a központja. Azért mondom, hogy régebben, mert jelenleg ugyan még itt van, de a felszámolás előtt áll. E mellett az épület mellett található a volt érseki istálló, hol most az egyházi gyűjteményt lehet látni.



47. Városi Bíróság és Megyei Ügyészség épülete. Munkámból kifolyólag elég sokszor járok errefelé.

48. Érseki palota, ahová a következő évben én is be fogok menni a Lokálpatrióták szervezésében, de képzeljétek el a papság egyszerre csak 30 főt enged be, és még így is fizetni kell érte, mint pl. a rác templomért. Az megérte, így legalább nektek is meg tudom mutatni.

49. Az autóbuszpályaudvar, amiből a fák miatt csak egy halovány szürke kört lehet látni. Nem tudom meddig lesz még itt, mert a környék már nem nagyon bírja el a távolsági buszok forgalmát, folyamatos a dugó. Valahová ki kellene telepíteni a város szélére, mert bent már nincs hely. 35 évvel ezelőtt épült az akkori igényeknek megfelelően. A mostani buszforgalmat már nehezen viseli.

50. A fősuli gyakorló sulija, ahol a lányom is tanult 12 éven keresztül.

51. Az Érseki palota udvara, ahová a kis számos nyíl mutat, ott van a Szent Erzsébet szobor, amit szintén megmutatok nektek. A szobrot tavaly adták át, este meg is van világítva, tényleg nagyon szép, a környezete vösös rózsákkal van beültetve.

52. A "papnevelde" ami nem más mint a Hittudományi főiskola. Mai napig folyik az oktatás.

10. bemutató: Délnyugat felé


39. Ez a Kossuth Lajos utca eleje régi nevén Káptalan sor. Amit a zöld épület előtt láttok épületcsúcsot, az még a főiskolához tartozik. Ehhez a számhoz(39) a Kispréposti palota tartozik. Tudjátok, ahol már jártam, és amire vágytam, hogy lássam a lépcsőházát és a dísztermét, mert régi képen már régebben megismertem.

40-41. Ennek az épületnek nincs igazán külön neve(40). Itt a Nemzetbiztonsági Hivatal Heves Megyei testülete volt található, de érdekes az, hogy itt van a Városi és a Megyei Rendőrkapitányság(41), a világosabb piros tetejű épületek, illetve szürke tetejű az.

42. A Gárdonyi Géza Színház, ami régebben igen erőteljes szocreál, csupa üveg és beton volt, aztán úgy 8-10 évvel ezelőtt, egy helyi vállalkozó segítségével tulajdonképpen szinte a régi század eleji fényében állították vissza. Beteszek nektek egy képet a mostani homlokzatról, a háttérben látható fekete magas valami a szocreál színház zsinórpadlása, az megmaradt, csak fekete kőborítást kapott, ez korábban szürke volt.

41. A Megyei Rendőr-főkapitányság épülete, ettől az épülettől északra székel az Apeh egyik fele, a másik fele az tőlünk kb. 100 méterre van az utca sarkán.

42. Gárdonyi Géza Színház.



43. Ez nem valami nagy nevezetesség, de valahol errefelé lakom én is, az emeletes ház fogja el a kilátást a házunkról. A mögött töltöm időm nagy részét, hol hasznosan, hol haszontalanul.

2009. május 21., csütörtök

9. bemutató: dél felé


34. Excallibur Középkori Lovagétterem http://www.excaliburetterem.hu/, olvassátok el, én nagyon élvezem a régi nyelvezetet, remélem ti is.

35. A vasútállomásunk, aminél nem kell valami nagyra gondolni, mert itt csak szárnyvonal van, annak idején, mivel Eger papi város volt, valahogy kihagyták a főbb útvonalakból. Igaz ezt némileg a földrajzi elhelyezkedése is indokolja, mert a Bükk és a Mátra között, majdnem mindkét oldalról hegyekkel körülvéve, völgyben fekszik, így tényleg kerülő lehetett annak idején egy ilyen kitérő, pedig azért megyeszékhely már elég régóta.

2009. május 14., csütörtök

8. bemutató - Vizesváros


27. Makovecz Imre által tervezett Városi Sportuszoda (gyönyörű, de nagyon drága az üzemeltetése, a faszerkezet és a nedves környezet, szinte télen nyáron fűtést kíván különben megtelepszik a penészgomba. Itt van az egri vízipóló székhelye is és rendre itt vannak a meccsek is több kevesebb sikerrel. Most éppen sikeresebb széria megy, mert a döntőbe jutottunk éppen. Itt ugyan nehezebb lesz a dolgunk, mert ha minden igaz, akkor a Vasas az ellenfél, őket meg nem nagyon sikerül legyőzni.

28. Ferences templom melletti rendház, egy részében zeneiskola működik, az én lányom is járt ide.

29. EKF B épület, itt elsősorban a nyelvi és gazdaságtudományi tanszékek kaptak helyet. A főiskola bővülése előtt pártoktatási központnak építették. Az alsó részében egy jókora étterem volt, ahol rendezvényeket is vállaltak. Most már az étterem helyén előadó van, az emeletek egy része pedig hotelként működik.

30. Flóra Szálló, közvetlen bejárata van a strandra. Elsősorban a gyógy-turizmussal foglalkozik.

31. Eger legkorábban épült lakótelepe, mára már az összes 9 emeletes házat fel kellett újítani, de hamarosan a négyemeleteseket is eléri a végzet.

32. Strand, így felülről csak a 32 és a 33 szám között, csak a gyermek élményfürdő kiemelkedését lehet azonosítani, innen úgy néz ki, mintha fátlan terület nem is lenne. Pedig van, de itt található egy 400 éves platánfa. Az lombkorona-átmérője ugyan pontos adatot nem tudok, de szerintem több, mint 50 méter. A fürdés mellett itt más gyönyörűségeket is találsz, mert vannak díszhalas és dísznövény-bemutató medencék is. Minden kisgyerek szereti keresni a teknősöket.

33. Érsekkert, Egerben szinte a belvárosban van egy park, ahol megpihenhet egy kicsit az ember. Labeo itt van az Excalibur középkori lovagétterem is. Felülről innen is csak fákat lehet látni, de azért van itt játszótér, teniszpálya, és emellett van a falábúak pályája is(én a labdarúgókat hívom falábúaknak, mert szinte soha semmilyen eredményt nem tudnak felmutatni, nemcsak városi szinten, de a válogatottban sem). Érsekkert, ami jelen állapotában nagyon kicsi, a 18. században több hektár volt a területe, majd készítek róla egy olyan képet, ami a mai térképen bejelölve a régi elhelyezkedését mutatja. Jelen pillanatban csak a központi része van meg, ami annak idején kisállatpark és növénynemesítő, -termesztő kert volt.

34. Angolkisasszonyok Sancta Maria Gimnáziuma, az idei tanévig(2008) csupán lányok tanulhattak itt, de most megnyitották a fiúknak is.

Korábban ennek az intézetnek a kápolnájában volt a Házasságkötő terem is, most nincs fényképem róla, mert a web-en nem találtam, majd beszkennelem az egyik fotónkat az esküvőnkről és akkor megláthatjátok, természetesen akkor, ha kíváncsiak vagytok rá.

2009. május 12., kedd

7. bemutató: Kossuth Lajos utca


23. Nagypréposti palota - jelenleg a Bródy Sándor Megyei Könyvtár működik benne. Erről az utcáról még fogtok hallani tőlem, mert feltett szándékom, hogy megmutatom nektek szinte az összes ismerni való látnivalót a városban.

24. Buttler-ház: Csak messziről néz ki szépen. Szerintem Eger szégyene, mert már vagy 25 év óta vitatkoznak rajta, hogy mi is legyen vele. Leginkább a pénz hiányzik, ha meg jön valami befektető, akkor annak az ötlete nem igazán tetszik a Műemlékvédelmi Hivatalnak a hasznosítást illetően. Most (2009. május) elkezdődött valami, legalábbis a felújítást illetően. Dolgoznak a munkások szorgalmasan, csak aztán el ne fogyjon pénz, mert az megint képes lesz megállítani a rekonstrukciót. Uniós pályázattal kíván a tulajdonos a várossal karöltve az épület földszintjén középkori éttermet és török kávézót, az emeleten rendezvénytermeket és apartmanokat kialakítani.

25. Barátok temploma vagy más néven Szeplőtelen Fogantatás temploma.

26. Rókus kápolna, amit a pestistemetőben találunk, sajnos az is el van kissé hanyagolva. Azért érdemes a régi sírhantok között bóklászni, és rég elfeledett neveket olvasni. Ebben a temetőben van kopjafája a Mátra híres betyárjának Vidróczki Mártonak is.

2009. május 11., hétfő

6. bemutató, Az Eged-hegy és az Almagyar domb


16. A város felett elterülő Eged hegy. A tetejére ha felmegyünk nagyon szép kilátás nyílik a városra, van ott egy eléggé rozoga kilátó Dobó Istvánról elnevezve. Egyébként sárkányrepülősökkel és siklóernyősökkel szinte minden nyári délután lehet fent találkozni, ez az egyik legjobb adottságokkal rendelkező felszállóhely az Északi-középhegységben. Országosan is kedvelt. Találkoztam már olyanokkal akik ezért is jöttek ide nyaralni.

17. Külső várbejárat (amerre a nyíl vége mutat, ott van az Imola Udvarház, lehet erről már hallottatok, mert elég sok helyen épített az országban az Imola Kft)

18. Almagyar domb: Nem régen beépült városrész, aminek meg is van a böjtje. Régen itt szőlők, gyümölcsösök voltak, a 80-as évek végén ezeket megszüntették, szinte az egész le lett "betonozva". Aztán jön egy nagyobb felhőszakadás, vagy egy hevesebb zivatar, és a völgyben szinte csak az marad meg, aki úszni tud. Sokszor még a híradóban is lehetett látni, hogy a Széchenyi utcán majdnem csónakkal lehetet közlekedni. Volt olyan év, amikor árvízvédelmi homokzsákokat rakott ki a Polgárvédelem, hogy ne menjen be az udvarokba és a pincékbe a víz. Mostanra kitisztították ugyan a vízelvezető árkokat, sőt meg is nagyobbították, ennek ellenére olyan nagy mennyiségű vizet nem biztos, hogy el képes vezetni.
19. Itt van az EKF Kollégium, nem régen újították fel, nyaranta szállóvendégeket is fogad.

20. Az EKF Természettudományi, és Sport Tanszékeinek épületei.

21. A Börtönépület a Megyeháza udvarán. Itt található a Sportmúzeum, ahol a múlt héten (2008. 06.11.) jártam. Későbbiekben bővebben is beszámolok róla. Jelenleg csak annyit, hogy kezdetben a 80-as években itt egy pártvezetőknek szolgáló lakosztály-együttest akartak kialakítani, aztán jött a rendszerváltás, a pénz megvolt, de már nem kellett az eredeti elgondolás, így alakították ki a Sportmúzeumot, akinek jelenleg Székely Ferenc az igazgatója. Itt látható Bitskey Aladár szobra, aki Eger egyik leghíresebb úszója volt. Róla van elnevezve az uszoda. Valamint nagyon kevés ember van a városunkban akit nem ő tanított meg úszni még gyerekkorában.

22. A Megyeháza, itt található a híres Fazola kovács mester által készített kovácsotvas kapu.