Hamarosan itt a tavasz!

Kicsi hóvirágok ahová csak lépünk

Itt szintén, ami a másik képen

Március eleje van, igazából ezen a vidéken tél sem volt. Kivétel talán 1 - 2 hét, amikor jelentősebben 0 fok alá ment a levegő vagy az a két alkalom, amikor esett egy kis hó, de nem maradt meg csak néhány óráig. A Dunántúlnak azért egy kicsit több jutott belőle. 

A természet azért követte a ritmusát. Novemberre lehullottak a levelek, s beköszöntött a szürkeség. Aztán elmúltak a téli hónapok, naptárilag megérkeztünk a tavaszhoz, most pedig várhatjuk hogy az időjárás is kövesse. Ugyan a nap nem sütött, de azért kimentünk egy kicsit hegyekbe, meg is láttuk a tavasz első jeleit. Itt nem várhattunk akkora hóvirágmezőt, mint az alcsúti arborétumban, (még jó lenne valamikor azt is látni), de azért itt is jóval több volt belőle, mint amennyit eddig együtt láttam. Már mogyoróbokrok már barkáznak. Kibújtak az első hóvirágok, de nemcsak a levelek, hanem már a virág fejecskéi is megjelentek nagyrészt. Volt amelyik magasabb volt, de a többség még bizony a talaj közelében várta a jobb időket. Ha lehet hinni az időjárásnak, csütörtöktől újra lehűlés várható, akkor pedig a virágok megállnak a fejlődésben, de legalábbis lelassulnak.

A Berva-völgy felé mentünk, elhagytuk az Omya kőőrlő üzemet, 1-2 km után már láttunk az út mellett mindkét oldalon láttunk fehér foltokat, ami már a hóvirágcsomókat jelentette. Elhagytuk a Les-rétre bevezető utat, s már meg is álltunk egy olyan helyen ahol a patak az út mellett folyt és tele volt a környék hóvirágokkal. Itt aztán az egyik jobban tetszett a másiknál. Felsétáltunk a leshez, vittünk a vadaknak némi élelmet. A madarak is érzik már a jobb idő eljövetelét, s hangos csicsergéssel jelzik a kikeletet. A fakopáncsok is szorgosan munkálkodtak, az egyiket meg is láttuk. Megkezdték gyógyító munkájukat ami a természeti anyagok körforgásának része. Alig mentünk arrébb néhány lépéssel, amikor hollók húztak el a fejünk fölött erőteljes szárnycsapásokkal. Rendesen lehetett hallani a szárny evezőtollainak húzását.

Az eleség kirakása után visszasétáltunk a Les-rétre. Útközben még láttunk néhány bokor hóvirágot, de a réten már egyet sem. Itt többségében vadak nyomait figyelhettük meg. Elsősorban patások lábnyomait, valamint ugyanezek anyagcsere végtermékeivel is sűrűn lehetett találkozni.

A kikelet jelei mellett láthattuk a pusztulás nyomát is, Egyik helyen fejlődik kiteljesedik az élet a másik helyen pedig visszajut a természet körforgásába az élő szervezet anyaga.

Hamarosan elindultunk hazafelé, jól esett ez a kis séta a tél végi erdőben.

Kedvcsináló az orsós magnókhoz

Az orsós magnók története 1877-ben vette kezdetét Thomas Alva Edison úr találmányával a fonográffal, amellyel lehetővé tette az emberiség számára a hang rögzítését. A fonográf nem volt más, mint egy henger, ami ónnal vagy viasszal volt bevonva. Ha ezt megfelelő sebességgel forgatták, a tű a hangrezgések ütemében kisebb vagy nagyobb mélységben barázdát vájt a hengerbe. Ez volt maga a rögzítés, s ugyanilyen módon olvasta a tű a rögzített hanganyagot.

Ez csak a bevezető a többit itt lehet megtalálni.

Gombabemtutató III.

Még más gombákat is megismertem ott az asztalon. Nem mondom, hogy a természetes helyükön is 100 %-ban felismerném, de megvan rá az esély. Először egy feltételesen ehető gombát mutatok, ez a selyemgomba. Ezek nyersen fogyasztva mérgezők és összetéveszthető a gyilkos galócával, ezért gyűjtésre nem ajánlottak.

Most már csak valóban ehető gombákat nézünk. Itt van például a sárga rókagomba. Ízletes ételek készülhetnek belőle, s aki a gombákat egy kicsit ismeri, az nehezen téveszti össze más, esetleg mérgező fajtával. Természetesen itt is igaz, aki nem biztos a felismerésben az vigye el gombavizsgálóhoz, s ott meggyőződhet helyes vagy helytelen ismeretéről. Ne felejtsük el azonban, hogy a különböző gombákat elkülönítve gyűjtsük mindenképpen. Még véletlenül sem keveredhetnek össze, mert akkor esetleg az egészet ki kell dobni egyetlen mérgező gomba miatt.

A kékhátú galambgomba szintén egy ízletes gombafaj, jóformán csak a galambgombákkal téveszthető össze, de azért vigyázni kell vele, mert a kalapjának a színe veszélyesen hasonlíthat a gyilkos galócához. Azonban, ha figyelmesek vagyunk, akkor a lemezek színéből és a bocskor valamint a gallér meglétéből észrevesszük a másik fajt.

Igen gyakori faj a nyári vargánya, sokan összetévesztik az ízletes vargányával.

A barna érdestinórú gombának csak a fiatal példánya ad élvezhető ételt, az idősek már szívós tönkkel, illetve nyálkásítja az ételt.

A pöfetegek fiatal példányai egytől egyig ehetőek, de ezek közül is az egyik legízletesebb a bimbós pöfeteg. Korábban már találkoztam az óriás pöfeteggel a telken. Egy kora őszi napon egy kb. 40 cm-es példányt találtunk az uborkák mellett. Lett is belőle rántott gomba.

Amatőr gombabemutató I.

Egy héttel ezelőtt a volt kolléganőm jött ki az osztályával a "Csevice" Erdei Iskolába. Este kijött hozzá egy kollégája is, aki rendszeresen túrázik és a gombákat is eléggé jól ismeri.

Másnap kora reggel felkelt, s szétnézett a környéken, milyen gombákat lehet találni. Az idő a gombáknak nagyon kedvezett, hiszen hűvös, borongós és esős volt, tehát a gombák szaporodásához minden adva volt. Be is rendezett egy gyors gombabemutatót, amit most megosztok veletek is. Szépen elővettünk egy nagy csomagolópapírt, s azon fakéreg és mohák társaságában lettek a gombák elhelyezve. Alattuk a nevük, valamint a mérgezésre utaló jelzés (koponya és csontok).

Párducgalóca

Akárhogy is nézzük, szám szerint az akkori pillanatban a galócafélékből volt a legtöbb. Ezek nagy része mérgező kisebb-nagyobb mértékben. Amiket láttunk a környéken a párducgalóca volt a legveszélyesebb, a szakirodalom szerint idegmérget tartalmaz, hallucinációkat okozhat, súlyosabb esetben halálhoz is vezethet. Jellemzően szürkés, sötétbarna kalapú gomba, rajta világos burokmaradványokkal. Ezek csak gyengén tapadnak a kalapra egy nagyobb eső lemoshatja. A szakirodalom szerint összetéveszthető a piruló galócával, aminek a kalapja világosbarna színű ugyanúgy világos burokmaradványokkal. A lemezének a színe különbözteti a piruló galócát a párducgalócától, az előbbié leszedés után rózsaszínűvé válik, míg a párducgalócáé fehér marad. Amiket én láttam, azoknál a kalap is jellemzően másféle volt. A piruló galóca ehető, de a szakértő szerint, jobb, ha a galócákat hagyjuk.

Piruló galóca

Ugyancsak lehetett találni a szintén mérgező citromgalócát. Ennek a kalapja zöldessárga és burokmaradványos, de ezt is könnyen lemoshatja az eső, s akkor összetéveszthető a gyilkos galócával, illetve egy ehető gombával a sárguló kalapú ehető csiperkével. Az első esetben szinte mindegy, mert mindkettő mérgező, de a második miatt nem árt vigyázni. Véleményem szerint, ha valaki csak egyféle gombát keres és szed, azt is csak az általa ismert fogyasztható (teljes érésű változatban) akkor nem lehet nagy baj. Egyszerűen, ha bizonytalan vagy benne, akkor ne szedd le. Inkább legyen kettővel kevesebb gombád, minthogy esetleg a gombaszakértő az összes példányt kidobja a kettő rossz miatt.

Növendék piruló galóca

Ekkora lett a kicsi gömbből!

Várom a tavaszt

2013. március 15. 

Ennyi havat fújt az udvarunkra

Zuhogott és zuhogott

Most az időjárás alaposan megtréfált. Zuhogott a hó, nem is akárhogy. Már írtam korábban, hogy én nagyon jó helyen lakok időjárás szempontjából. Minket az extrém időjárási jelenségek általában elkerülnek. Ez most is bejött, hiszen a Dunántúlon és Kelet-Magyarországon a hó mellé erős szél is társult. A kettő együtt pedig nem éppen kellemes. Nálunk "csak" csütörtökön és pénteken fújt a szél, de az első nap még csak esővel. Ugyan az esernyőmet rendesen kifordította, azt hittem hirtelen, hogy vehetek másikat, de szerencsére csak az egyik merevítője hajlott meg egy kicsit. Csütörtökön aztán valamivel éjfél előtt átváltott havazásra, s ennek következtében reggel egy órai "szabad" testedzés következett hólapátolás formájában. A későbbiekben ezt nem kellett itt ismételni, mert a talaj eléggé "meleg" volt ahhoz, hogy ne tudjon ráfagyni. Nemhiába volt előtte már langyos idő.

Krókuszok a kerítés tövében

Ezek is, csak  átváltott a virág színe sárgára

Nosztalgiával gondoltam vissza arra az évre, amikor Bogácson töltöttük a március 15-ét. Kint ültünk az udvaron s nem fáztunk rövid ujjúban sem. Ahhoz képes, most téli kabátban járkálunk, s csúszkálhatunk a hóban. A hőmérséklet sem nagyon kényeztet minket még napközben sem, alig hagyja el a 0 fokot a hőmérő higanyszála.

Belenéztem a fényképgyűjteményembe, s szebbnél szebb tavaszi virágokat láttam. Úgy gondoltam legalább a képernyőn idézzük meg egy kicsit a tavaszt, ha már a valóságban egyelőre elbújt előlünk. Ezek a képek tavaszi kirándulásaink alkalmával készültek.

Leánykökörcsin a kedvenc vadvirágom, a Mész-hegy oldalában találkoztam vele.

Tavaszi kankalin a bükki Hereg-réten.

Igazi nárcisz a barátnőmtől Svájcból. Idén télen én is jártam azon a helyen ahol ezt tavasszal korábban fényképezte. A Les Pleiades lejtőin.

Pirosló hunyor, az egyik legkorábbi tavasszal nyíló virág, szintén a Hereg réti kirándulás alkalmával kaptam lencsevégre.

Ezek sima kis kankalinok, amiből tavasszal ezrével lehet látni a virágüzletek kirakatában és a nagy áruházak kínálatában.

Ugye milyen szép tud lenni a gyümölcsfa virága, pedig semmi különleges nincs benne.

Az illatok királynője az orgona.

Gólyahír és százszorszép

Árvácska

Salátaboglárka a városi Érsekkertből.

Tulipánfa szintén az Érsekkertből.

Tulipánok a saját kertecskémből

Vadrózsa útban a Mész-hegy felé.

Aranyeső egy házfal mellett

Barkázó faág

Mocsári gólyahír

Bársonyos tüdőfű szintén a Hereg rétről.

Csillagvirág

Magányos barkavirágzat a Mész-hegyi csillagkunyhónál.

Tulipánok a terelőszigeten két úttest között a városban.

Hóvirág a szőlőtőke tövében, de az itt nem látszik. A Vizeshegyen készült a kép.

Ennyivel várom a tavaszt, de ahogy az ablakon most kinézek, megint tél van. Újra havazik, de azért bízom benne, hogy hamarosan itt a langyosabb idő. Az előrejelzések már ígérik, s előbb vagy utóbb de itt is lesz.

Svájci utam - Evionnaz

Kedves olvasóim egyenlőre megmaradok a nyári élményeimnél, aztán persze sor kerül a télire is, de mindent sorjában.

Evionnaz az élő labirintus

Először egy úti beszámolóban olvastam róla. Volt már fogalmam a növényekből felépített labirintusról, de ez egy kicsit már volt élőben. Az eddigi labirintusok, ahol jártam, leginkább parkok voltak, tele viszonylag alacsonyan vágott sövénnyel. Ez egy majdnem 1 ha-os park, teleültetve szinte az egész területen – a dokumentumok szerint – 20.000 tujával, amelyek már akkorára nőttek, hogy felettük semmiképpen sem lehet átlátni, de még a szomszédos útra sem, így aztán garantált lehet az eltévedés. Úgy gondoltam az  ifjabb lányok jól fogják érezni magukat. A bejárattól szinte csak a csúszda látszott. A belépőjegyhez – ami maga is egy térkép volt – a lányok kaptak egy pecsételős füzetet, amivel a parkban lehetett gyűjteni pecséteket.

A bejárat után egy teremben találtuk magunkat, ahol különböző ügyességi játékokkal lehetett játszani. Volt itt teke, csocsó, malom, labirintusjáték is. Mi hétköznapon mentünk, így iskolaszünetben, ebből következően itt elég sok gyerek volt. Mi ezt a végére hagytuk.

A labirintus előtt 1 Fr-os kuponnal ki lehetett próbálni sokféle régi típusú és egyéb trükkös kerékpárt és egyéb lépegető, előre haladó szerkezetet. Mi felnőttek legjobban azt a 2 személyes kerékpárt élveztük, amin egymásnak háttal ültünk, mindketten előre tekertünk, mégis az egyik irányba haladtunk teljes sebességgel. Nagyokat vigyorogtunk közben, de mások is élvezték a mutatványunkat. Itt egyszer ismerős csengésű szavakat is hallottunk, hát egy belebotlottunk magyar utazókba.

A kerékpárpróba után bevetettük magunkat a labirintusba. A lányok a kapott pecsételős füzettel elindultak „kincset” keresni. A kincs megtalálását a különböző helyeken megtalált ládikák kinyitásával, a benne található pecséttel kellett igazolni. természetesen a labirintusban mi is eltévedtünk 1-2 alkalommal, s ezt csak abból vettük észre, hogy nagyon ismerősnek tűnt az út, s az akadály ismétlődött. A labirintusban járkálva, ha mesét találunk ki hozzá, nagyon élvezetes lehet a séta, hiszen vannak közben akadályok. Volt, amikor facölöpök által képzett „erdő”-n kellett keresztülverekedni magunkat, egy másik alkalommal a tárcsás felvonókhoz hasonló szerkezettel kellett átsiklani a mocsár felett, de olyan is volt, amikor egy „patak” felett keresztbe tett gerendákon keltünk át, de olyanban is volt részünk, hogy egy régi típusú mászókával kellett átkelni a másik oldalra.

Miután megszereztünk minden pecsétet, elértünk a hátsó részbe, ahol egy csúszdának álcázott kilátó is van. A fiatalok már fogták is a csúszó-zsákot, s indultak is a tetejébe. Néhányszor lecsúsztak, majd átmentünk a játszótérre. Itt sorban kipróbálták az összes játékhelyet.

Délutánra még tervbe vettük egy sóbánya meglátogatását is, de annyira eljátszottuk az időt, hogy már nem értük volna el az utolsó csoport indulását. Egy kicsit sajnáltuk, de azt mondtuk, lesz még talán rá másik alkalom is.

A végére hagytuk még a játszótermet, ahol sokféle játékot ki lehetett próbálni. Itt is elidőztünk egy kicsit a látogatás befejezése előtt.

Miután kijöttünk a labirintusból, még elmentünk megnézni a közeli szélerőművet. Most, 6,5 évvel később már nem találom nyomát, pedig akkor a neten is rábukkantam, nemcsak helyben láttam.

Végül de nem utolsó sorban szeretettel köszöntöm új olvasómat Ati-t.