A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dobó István. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dobó István. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 21., vasárnap

Múzeumok éjszakája 2015



Ebben az évben kiemelt helyszínként jelent meg a palettán Eger a Múzeumok éjszakáján. Ennek megfelelő volt a beharangozás is, millió és egy programmal. Nemcsak a várban, hanem még sok-sok helyszínen. 
Most a várat választottam én is, annál is inkább mert elkészült az un. Várfal Sétány, amin keresztül a városlakók rövidebb úton juthatnak fel gyalog az Almagyar dombra. Azt nem mondom, hogy könnyebben, mert számtalan lépcsőt(még nem számoltam, de alkalomadtán majd megteszem) kell megmászni ahhoz egyáltalán a sétányra feljussunk. Mi persze fordítva mentünk a várbeli vezetéssel. Az Északi kaputól indultunk lefelé a Dobó bástya felé. Először egy kicsit furcsának tűnt, de aztán végül is megvolt az oka. A belépő mellé mindenkinek járt egy pohár bor, amit borkóstolónak hirdettek meg. De ne vágjak az események elé. Ez még nem volt a hivatalos megnyitó, az a következő héten lesz a Kaláka fesztivál keretében. Én most a bemutató előtti bemutatón voltam.
Tehát megváltottam a jegyet, de szerencsésen lemaradtam az indulásról, mert elmentem egy kicsit a színpadhoz, megnézni a Pavanne táncegyüttes műsorának egy részét. Utána még mindig volt egy kevés időm s indiai muzsikát hallgattam, akit jeles vendégművészek adtak elő, Nem tudom megmondani a nevüket, sajnos számomra a dobon kívül a a másik két hangszer nem igazán volt ismerős. A tanpurának a nevét már hallottam, s annyit azért tudtam róla, hogy pengetni kell, de a santur teljesen ismeretlen volt számomra. Megkaptuk azt a tájékoztatást is, hogy az indiai zenét nem szabad a nyugatihoz hasonlítani, mivel ez utóbbiban dallamot kereshetünk, míg az indiaira ez egyáltalán nem jellemző, mert sokkal improvizatívabb. Tehát elkezdődik majd szabad teret enged az improvizációnak s a végén visszatér a kezdő motívumhoz.
Ezután már jobban figyeltem, s 6 órakor csatlakoztam is a lefelé induló csoporthoz. Kedves idegenvezetőnkkel el is indultunk az Északi Kapu felé. A sétány elején ellenőrizték a jegyeinket, majd néhány lépés után meglepődve vettük észre, hogy velünk szembe is jönnek, holott a vezetés fentről indult. Kiderült az alsó részen nem volt lezárva a lépcső, s ezt ki is használták az emberek.

Kijárat a bástyából
Kaptunk azért egy kevés ismertetőt is a várról. Aki még nem tudta volna, a vár helyén István királyunk püspökséget alapított 1009-ben, s itt volt a püspöki székhely palánkvárral. Ez azonban nem volt egy tartós építmény, jöttek ugyanis a tatárok, s a városban jelentős pusztítást végeztek, ekkor leégett a palánkvár is, ami nem is csoda, hiszen könnyen megtámadható volt,  s jó ideig lakatlanná vált az udvarház is. Aztán IV. Béla idejében kezdődött az erődítmény tényleges felépítése. Akkor már kőből épített várakat hoztak létre, mivel a támadás formája is megváltozott a fegyverek fejlődésének következtében. A vár alapját alkotó hegy anyaga agyagmárga, riolittufa és forrásmészkő - vagy ahogy a helyiek nevezik a kinézete miatt: darázskő. Erre épült a vár, s mivel a riolittufa könnyen megmunkálható, ebbe és a mészkősziklába vájták bele az alagutakat, pincéket és kutakat. Most mi továbbsétáltunk a Püspöki Palota alatt. A sétányon kényelmesen lehet sétálni, végig padokkal van szegélyezve, ha valaki esetleg úgy gondolná, hogy inkább egy kicsit nézelődni szeretne.

Minartet ágyúállás helye
Királyszéke ágyúállás helye
Servita templom ágyúállás helye

Földbástya
A palota után elértük a vár akkori leggyengébb pontját a Föld-bástyát. Annak idején ezt a török is észrevette, s mindjárt három ágyúállást is kiépített ennek lerombolására, s hogy mihamarabb bejuthasson a várba. Ami nem is volt teljesen érdektelen, hiszen úgy szólt az ígéret, hogy aki először jut be, az lesz az egri vár pasája. Az pedig nem volt mindegy. Volt egy ágyúállás a Minaret helyén, egy ami a királyszékének nevezett domb - ma már házak vannak ott - a harmadik pedig a mai Servita templom helyén állt Boldogasszony temploma felől volt. Nem volt könnyű dolguk, hiszen felfelé kellett lőni. Így aztán az első alkalommal - 1552-ben - nem is sikerült bevenni a várat, annak ellenére sem, hogy a támadók kb. 40.000-en, a védők mindössze 2.000-en voltak.  Haladjunk azonban tovább, s mindjárt a Dobó bástya tövében vagyunk. A sétány mellett ismertető táblák is helyet kaptak, amelyen el lehet olvasni a vár azon részével kapcsolatos tudnivalókat. Gondolatom szerint itt is lentről kezdődik az ismertetés, mert a Dobó bástyába való belépés előtt az utolsó tábla lenne szerintem az első, ami a várhegy geológiáját taglalja. Be is lépünk a bástyába, s több lépcsőn felmegyünk a teraszra, hogy megkapjuk a pohár bort. Az egyik sarokban a Simon Borászat és a Dula Pincészet borai várták a vendégeket. Itt aztán megint valami olyat kaptunk ami nem igazán illik Egerhez. Egert sokan társítják a borhoz. Ha azonban erről kellene megítélni az egri borászok vendéglátását, akkor igencsak alacsonyan lenne a mérce. Nem vagyok ugyan nagy borszakértő, de azt azért tudom, hogy a bort nem illik műanyag pohárban kiadni, pláne nem a külső környezet hőmérsékletén, ami jelen esetben nem volt valami hideg, de 20 foktól biztosan több volt. Nem nagyon hiszem el, hogy a helyszínen ne tudtak volna italhűtőt biztosítani, a pincékből pedig nem lehetett volna kb 50 db borospoharat elhozni. Ez nekem egy borról is híres városban nagyon nem tetszett. Ha pedig a pincészetből sajnálták volna elhozni a poharakat és az italhűtőt, akkor bérelni is lehetett volna, persze biztosan olcsóbb volt műanyagpohárban és hűtetlenül adni. Csak az a kérdés, hogy ebből mit érzékelnek a vendégek. Az utóbbi biztos illúziórombolás.

Minorita templom a várfalsétányról
Bazilika a várfalsétányról
Tovább nézelődve a programok között, belátogattam még a Múltkirakó terembe, ahol restaurátorok mutatták be munkájukat. Le a kalappal előttük, az ő munkájuk teljesen türelemjáték, tehát nem izgő-mozgó embernek való. Ahogy össze kell keresni a számtalan cseréptöredék közül az egymáshoz hasonló darabokat, majd összeállítani amennyire lehet, a hiányzó részeket kipótolni, s létrehozni egy közel olyan tárgyat, mint az eredeti volt. Beszélgetve ott a restaurátorokkal, azt mondták sokkal jobb egy teljesen új tárgyat összekeresni, illeszteni, kiegészíteni, felépíteni, mint egy már viszonylag rosszul - szerintem az akkori kor lehetőségeihez mérten a legjobban - restaurált tárgyat javítani. Ebben bizonyos mértékig egyetértek, de azért meg szeretném védeni egy kicsit - mint amatőr - a korábbi restaurátorokat. Nekik akkor abban a korban nem álltak rendelkezésre más anyagok, aztán ahogy fejlődött a vegyipar, bővült az ismeretanyag, úgy lehetett mind élethűbben visszaállítani a tárgyakat eredeti fényükben.
Itt aztán láthattam olyat, aki kerámia tányért restaurált, de meg lehetett figyelni, hogyan nyúlnak hozzá egy hosszú ideje talajban lévő fém lelethez, miként egészítenek ki, vizsgálnak meg különféle anyagokból álló tárgyat pl. övet (bőrből és fémből), illetve hogyan nyúlhatnak hozzá egy több mint 200 éve a földbe temetett textil felsőruházathoz kalaphoz. Egyik sem egy gyors munka,
Utána még benéztem az Elődeink fegyverei, fegyvereink elődei elnevezésű kiállításra, de az valahogy nem kötött le, így aztán kiléptem a szabad térre, körbejártam, de a néptáncbemutató éppen végetért, mást pedig nem volt kedvem megnézni. Akkor úgy gondoltam benézek még a könyvtárba és a főiskolára, de ott már nem találtam engem érdeklő programot, így nekem a múzeumi éjszakából múzeumi délután lett.

2013. szeptember 6., péntek

Végvári vígasságok 2013. augusztus 18.

A lányomnak vasárnap volt fellépése a hastánccsoporttal a Végvári 
Vígasságok idején. Én pedig Várbaráti Kör tag vagyok, így a vigasságok idején egy napra kaptam tiszteletjegyet, hát persze, hogy akkor használtam fel, amikor valami kötődésem is van. Ahogy odaértünk a várhoz, kezdődtek a bonyodalmak. A lányom mint szereplő, természetesen bemehetett, nekem azonban a tiszteletjeggyel oda kellett fáradnom a kasszához, hogy kaphassak egy karszalagot. Mire erre sor került, közölték velünk, hogy nem mehetünk be a Varkoch-kapun, mert most van az ostromjelenet, s a mi járkálásunk balesetveszélyes lenne. Szíveskedjünk a hátsó bejáratot használni. Tehát usgyi a várlépcső, az aluljáró, majd az Ostrom utca, s miután már majdnem a Gárdonyi-háznál járva el is érhettem a hátsó bejáratot. Először mentem a Kazamata bejárathoz, mert ott volt a csoportnak fellépése, de meg is kaptam az információt, hogy a táncra csak a csatajelenet zárása után kerül sor. Nem volt mit tenni beálltam én is a nézők közé, s éppen akkor cseppentem bele a jelenetbe, amikor Mekcsey-t áruláson kapják. Egymást követték a jelenetek, természetesen a csatajelenet volt a fő attrakció, egyrészt a résztvevő hagyományőrző csoportok száma miatt, másrészt a felvonultatott korabeli haditechnika végett. Durrogtak azt ágyúk, elsültek a puskák, csattogtak a kardok. A megfelelő alapzaj nem maradt el. Hamarosan „sebesültek” feküdtek a „csatamezőn”, s Dobó ünnepelhetett a várbéli néppel. Nem maradhattak el természetesen a mai kornak megfelelő beszólások sem, sajnos nem emlékszem mindegyikre. Az egyikre azért mert az már klasszikus, amikor a török megy Dobóhoz, hogy ő úgy hallotta, errefelé van jó bor a pincékben. Dobó aztán megkérdezi,: Mi van török, átkeresztelkedtél? Válaszol a török: dehogy keresztelkedtem én át, de a pincében sötét van, s ott nem lát Allah! A másik már tényleg inkább a mai kornak felel meg.
Dobó és Sárközi találkozik. Üdvözlik egymást, majd így szól Dobó:
-          Hej, Sárközy gyere velem Franciaországba, itt úgyis csak cigány – bocsánat roma – maradsz, de ott még elnök is lehet belőled!











Miután befejeződött az ostromjelenet, már mentünk is a Kazamatához. Itt a fellépést össze kellett egyeztetni a csoportok vezetésével is. Így két csoportnak szerencséje volt, mert az idegenvezetés mellé hastáncbemutatót is kaptak, az egyik csoport a csoportos táncokat láthatta, a másik pedig a szólótáncokból kapott bemutatót. A fellépés után autentikus környezetben fényképezkedés következett körben, a várban. Lassan azért a lányom is átöltözött.



A fellépés után néztünk szét a várudvaron, s tettünk egy sétát a Gótikus Palota elé is. Most is eljött a csúcsos süveges körhintás, aki vesszőkosarakban forgatta meg a gyerekeket. A kisebb gyerekek élvezték, a szülők körében nem aratott egyöntetű sikert. Nem csak ez az egyetlen lehetőség volt azonban a gyerekek szórakoztatására, horgászhattak is fa halacskákkal, Jenga torony bontását is kipróbálhatták vagy a labirintusban vezethettek golyót mágneses toll segítségével. Nem messze innen póni lovaglás volt, valamint célba lőhetett íjjal bárki vállalkozó kedvű ember.

Vásároltunk természetes alapanyagú szappant, majd valami ennivaló után néztünk. Mivel kenyérlángost én is sütöttem már otthon így inkább a juhtúrós lepényt kóstoltuk meg tejföllel, lilahagymával és sült bacon szalonnával. Fenséges volt. Ennek elfogyasztásához kerestünk volna egy kis ülőhelyet az árnyékban, de a padok mind foglaltak voltak. Így a Képtár épületének lépcsőjére telepedtünk le. A Gótikus Palota előtt korabeli fegyverbemutató volt, tehát az étel elfogyasztása meglehetősen nagy hangzavarban történt. Közben odatévedt hozzánk egy hostess is, aki egy kérdőív kitöltésében kérte segítségünket a várjátékkal kapcsolatban. Mindketten készségesnek bizonyultunk ebben a tekintetben. Én ilyen kérdőívet már az elmúlt évben is töltöttem ki. Alighogy befejeztük a kitöltést egy hagyományőrző csoport foglalta el mellettünk a helyet, aki Ahmed pasa imádására szólította fel az embereket, cserébe a pasa megáldja őket. Beszervezték a lányomat is, majd miután megtörtént az eset, az pasa szolgája felkapta a lányomat, s inalt is vele el, imitálva, hogy a háremben a helye. Persze csak a képtár oldaláig szaladt el, mindenesetre a lányom élvezte, s később örömmel mesélte el otthon is.

A végére a vár Dobó bástyája mellett sétáltunk le városba, majd hazafelé.


2013. augusztus 18., vasárnap

Végvári vígasságok 2013




Dobó István várkapitány


2013-ban a júliusi időpont helyett augusztus 20. köré szervezték a rendezvényt. Csütörtökön kezdődött délelőtt, de mi akkor csak az esti programon vettünk részt.

Útban a vár felé
Őrtűz a Varkoch-kapunál
18 órakor volt a kezdés a Dobó téren, ahol fáklyákat gyújtottak a felvonuláshoz. Természetesen a Dobó szobor mellől indult a menet a Vitézlő Oskola kapitánya és Dobó István vezetésével. Út közben a várban őrtüzeket gyújtottak a bástyáknál.




A rendezvény a várban az Ágyúdombon folytatódott, ahol a vártáboros gyerekek, a Vitézlő Oskola tagjaival együtt letették a várvédők esküjét: 
„Esküszöm az élő Istenre, hogy véremet és életemet az egri vár védelmére szentelem.
Sem erő, sem fortély meg nem félemlít
Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít.
A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok.
Magamat élve meg nem adom, 
Alávetem akaratomat a nálam feljebb való parancsának.”

Eskütétel

Berecz Mátyás
Lázár Attila
Ez után, hogy megerősítés is legyen elsütötték a domb tetején álló ágyút. Mostanában elég gyakran lehetett hallani az „ágyúdörgést”, mert hol az Egri csillagok musical-ben, hol valami más miatt sütötték el a szerkezetet. Becsületére legyen mondva a városnak, mindig bejelentették, nehogy esetleg a félősebbek megijedjenek. A Vármúzeum igazgatója Berecz Mátyás is mondott egy rövid üdvözlő beszédet, majd Lázár Attila előadásában meghallgattuk a Summáját írom Egör várának c. dalkölteményt.

Készülődés sortűzhöz
Szobor leleplezés előtt
Az előadás után a Vitézlő Oskola kapitánya és Dobó vezetésével átvonultunk a Hősök terméhez. Itt egy érdekes eseményre került sor. Két évvel ezelőtt, amikor Dobót újratemették, mintát vettek a koponyájáról. Mostanra az antropológusok és számítógépes program segítségével elkészítették a neves várkapitány arcmását. E szobor leleplezésére került sor az este. Mielőtt azonban erre sor került volna a Gótikus Palota árkádja alatt Rázsi Botond alpolgármester mondott egy rövid köszöntőt, majd az egykori várkapitány tiszteletére korabeli puskákkal a Vitézlő Oskola puskásai sortüzet adtak le. A sortűz után került sor a leleplezésre, s mindenki megtekinthette Dobó István képmását. A mi Várkonyi Zoltán rendezéséhez szokott szemünkben kicsit csalódást okozott, hiszen akaratlanul is Sinkovics Imrével azonosítjuk a kapitányt. Tudjuk, hogy az akkori emberek korántsem úgy néztek ki, mint ma, alacsonyabbak voltak, s egészében is valószínűleg más benyomást keltettek. Tehát nem vonjuk kétségbe a szakértők munkáját, csak magunkban is helyre kell tenni. Kétségkívül nagy jelentőségű munka ez, hiszen alig maradt róla feljegyzés, így teljes mértékben a képzeletünkre hagyatkozhatunk a regény leírása, valamint a film alapján. Amit pedig egyszer látott az ember azt elég nehéz átírni az agyban ….

Dobó István arcmása


A szoboravatás után még egy kicsit sétáltunk a várfal mellett, majd lementünk színpadhoz, ahol török viseletek bemutatóját tartották. Megnézhettük, mind a férfiak, mind a nők viseletét.

Ennyit láttunk az esti programból. Aki kíváncsi volt az láthatott még a továbbiakban hastáncelőadást, tűzzsonglőröket, valamint az esti program zárásaként a Maszk Bábszínház előadását. Mi ezt már nem vártuk meg, hanem inkább vacsorázni mentünk a barátainkkal.

Török viselet bemutató


2012. július 30., hétfő

Végvári Vigasságok 2012


Ebben az évben a nyaralásunk úgy sikeredett, hogy sem a Történelmi Vigasságokon nem tudtam kilátogatni az eseményekre, s a Végvári Vigasságok látogatása is csak igen rövidre jött össze. A későbbiekben majd olvashatjátok az élménybeszámolókat.

Csak az utolsó napra érkeztünk haza. Ekkor két okom is volt, hogy kilátogassak a várbeli eseményre. Az egyik, hogy a lányom fellépett a hastáncosokkal, a másik pedig, hogy ilyenkor finom selyemcukrot lehet kapni, ha éppen még maradt belőle. Az első program megvolt, a másodikra már csak azért sem került sor, mert a pénztárcám otthon maradt.

Jöjjön akkor a Végvári Vigasság. Reggel eléggé borús napra ébredtünk, s éppen az előző nap a kocsiban ülve említettem meg, miközben a hőmérő folyamatosan elérte a 35 fokot, hogy úgy néz ki holnap semmiképpen nem fogunk fázni. Erre éjjel beborult s a gyenge hidegfront elérte a térséget. Ez csak 11-ig tartott, így amikor fölfelé indultunk a várba már igencsak sütött a nap, s biztos voltunk benne, hogy a borzongást elfeledhetjük.

A zászlókkal feldíszített várban már javában folytak az események. Éppen a Gótikus Palota előtt harci bemutatók voltak, de a nagy tömegtől már fényképet sem tudtam készíteni, így elnéztem a várudvar másik részére, ahol kirakodóvásár és mutatványosok, valamint a Vitézlő Oskola meghívására különböző települések haditorna-csoportjai tartottak bemutatókat. Ott fel lehetett próbálni akár a láncinget vagy a fejvédő sisakot is. Nem kellett félni, hogy esetleg fázni fog benne a próbálkozó delikvens. 

A gyerekek szórakoztatása is folyamatos volt, hiszen az elmaradhatatlan pónilovaglás mellett egy régi módi körhintát is kipróbálhattak, a szünetekben pedig egy fúvós hangszeren és dobon játszó úriember is szórakoztatta a közönséget.

Hallhattunk ismertetőt az állati szaruból készülő íj elkészítésének menetéről, ahol meg lehetett fogni az anyagokat, amiből hosszadalmas munkával elkészül a régi fegyver. Megtudhattuk azt is, hogy a mai íjak nem olyan erősek, mint a történelmi idők íjai voltak, azoknál az íj megfeszítéséhez 1,5-2-szeres erő kellett. Nemhiába volt az ilyen fegyverekkel dolgozó embereknek az íjat feszítő karja sokkal erősebb, mint a másik. Azt is megtudtuk, hogy a török íj fejlettebb és erősebb a magyar íjnál. Ezt elsősorban a felhasznált anyag, és a munkafolyamat indokolja. Meg kell mondjam nem túlzottan sokan voltak kíváncsiak e régi fegyver elkészítésének technikájára.

Ezután következett a hastáncműsor, ahol a lányom is szerepelt. Most fénykép nem készült annyi, mint korábban, mert a műsor egy kivételével ugyanaz volt mint korábban, s a látogatók érdeklődése sem növekedett meg túlzottan e tánc irányában.

Következő műsorszám Buda Ádám és Csergő-Herczeg László énekmondók előadása volt, ahol középkori históriás éneket hallhattunk természetesen elsősorban Tinódi Lantos Sebestyén Summáját írom Egör várának c. dala volt a legismertebb, de meghallgathattuk ennek az előzményét is, valamint Huszárdalokat.




Ebben az évben újítottak is a szervezők azzal, hogy megrendezték a vár ostromát, ahol normál hétköznapi emberek személyesítették meg Dobó Istvánt, Jumurdzsákot, Bornemissza Gergelyt, Cecey Évát és Sárközit. Feladatuk volt a Végvári Vígasságok népszerűsítése, így a hétvégét megelőzően többször is lehetett velük találkozni a belváros különböző pontjain, valamint magán a történelmi játékokon való részvétel.

Sokkal többről is be lehetett volna számolni az események kapcsán, de rövidre szabott időm ennyire adott lehetőséget. A következő alkalommal jövőre, majd más lesz eseményekre viszem el az ide látogatókat, mint ahogy a tavalyi évben is mást mutattam meg.

2012. február 2., csütörtök

Egri Vár I.


A vár története



Eger talán legismertebb műemléke. Ezrek zarándokolnak el évente falai közé, hogy megemlékezzenek az egri várvédőkről. Ahogyan tette azt Gárdonyi a regényében, amit Várkonyi Zoltán filmesített meg, Várkonyi Mátyás és Béres Attila pedig musical-előadást varázsolt köré. Még egy Egri Csillag van, most már egy fehér bor is, ami az Egri Bikavér méltó párja, s 2012 márciusában lesz a hivatalos bemutatója. Az elnevezés 2010-ben történt, s az első borok ebből 2011-ben jelentek meg. Már megint elkalandoztam, de már aki olvassa a blogot megszokhatta ezt, mert elég gyakran teszem.

Most már tényleg beszéljünk a várról. Azt le lehet szögezni, hogy Egerben a magyar történelem kezdetén még nem volt vár. A hagyomány ugyan emleget „Királyszék”-et, ahonnan Szt. István szemlélte a várbeli bazilika építését, de írásban először ez csak Tinódi feljegyzéseiben jelenik meg először. Anonymus és a többi Árpád-kori krónikás semmit nem tudósít várról, holott megemlítik a várost, mint püspöki székhelyt, valamint Imre király halálát s az itteni temetését is megemlítik. A tudomány IV. Béla által kezdeményezett várépítő tevékenységéhez vezeti vissza. Írásos emlék kevés maradt fenn róla, de 1442-ben a huszita rajtaütés csak a várost érte, a vár erősebb volt annál, hogy azt egy ilyen támadással be lehessen venni.


Mátyás idejében Estei Hippolit esztergomi, majd egri püspök alatt igazán gyönyörű főúri várrá változott, új püspöki palotával, a katedrálishoz új szentély épülésével, s a kápolna koszorúja is megújul. A reneszánsz után nehéz idők köszöntöttek a várra, egyik ura sem tudta pénz hiányában a kornak megfelelően felújíttatni. Ekkor a vár egységes volt, még nem oszlott külső és belső várra. A Bebek bástya és torony épült ekkor. A ma fennálló vár az akkorinak csak a nyugati fele.


Főbejárat
A XVI. sz-ban a török fenyegetettség hatására javasolják Eger várának megerősítését, s benne állandó sereg elhelyezését, melyre kincstári pénzek és püspöki jövedelmek adnak fedezetet. 1548-ban nevezik ki Dobót a vár gondnokává. Ekkor osztják a várat külső és belső várra. A várbeli székesegyház szentélyéből a megerősítés miatt bástya lesz. Ennyi volt a várnak a kőépítkezése, a többi erősítés palánkmű volt. A külső és a belső várat egymástól széles és mély árok választotta el. Dobó megépíttette Eger elővárát Szolnokon, az egri várat pedig a törökök készülődésének hírére élelemmel és fegyverekkel. Az eredeti őrség a várban 200 lovas és 300 gyalogos, ezt kellene felfejleszteni 4-5000 fős hadilétszámra, ami nem sikerül. Így a várban Tinódi szerint 1935 harcos fogja a fegyvert, valamint néhány mesterember, szolga, sütő- és mosóasszony, valamint mintegy 70 menekült jobbágy van. Mindez szemben Ali és Ahmed pasa összevont seregével szemben, aminek számáról megoszlanak a vélemények egyesek azt mondják 150.000 fő, míg mások 70-80.000  főt emlegetnek. Azt hiszem a szám itt mindegy, hiszen a védők mindössze 2.000-en voltak. A túlerő mindenképpen óriási volt az 1552. szeptember 11-én ostromzár alá vett egri várral szemben. Dobó a várban összefogta az embereket(itt Dobó és a vár védőinek esküjét érdemes meghallgatni), s vezetésével aztán szinte csoda történt, mert a törökök megfutamodtak a vár alól.



Gergely bástya

Az összerombolt várat ekkor újjá kellett építtetni. Olasz mestereket bíznak meg a tervek elkészítésére. Baldigara kora legjobb vártervezője is dolgozik rajta, de terveiből csak viszonylag kevés valósul meg. A Dobó utáni kapitányok már nem tekintik szívügyüknek a várat, s ez meglátszik a hozzáálláson. Az egri vár „vitézei” gyakran járnak portyára a vidéken, s ez ellen a budai török pasa is tiltakozik. 1996-ban aztán elesik Eger vára is. A török uralom alatt a váron a sérüléseket kijavították, de új nem épül a váron, csak egy kis kapuvédő bástya (barbacan) a belső vár kapuja mellett ez a mai Törökkert. 1687-ben a visszafoglalás után a vár újra kincstári kezelés alá kerül. Mivel az egész vár fenntartása hatalmas összeget igényel így elrendelik a külső vár lebontását, a romok kőanyagát pedig a jezsuiták használják fel iskolaépítésre.


Vörösmárvány síremlék
A Rákóczi szabadságharc alatt Egerben volt a fejedelem főhadiszállása, majd megint kincstári uralom következik. Az egri vár sorsa ettől kezdve a pusztulás. A város épülése jelenti a várbeli épületek nagy részének pusztulását, hiszen az építőanyagok egy részét innen szállítják. A vár kultusza Pyrker János László érsekkel kezdődik, hiszen az ő kezéből kapja az első feljavítást. Ekkor került Egerbe Dobóruszkáról Dobó eredeti vörösmárvány síremléke is. Ő kezdi el az ásatást a vár területén, ami a mai napig szinte folyamatosan zajlik.

2011. június 25., szombat

Festival of Light/A Fény Ünnepe

Ahogy mondtam korábban, jön egy rövidített változat a lányom élményei szerint angol nyelven.

I would like to thank for my daughter the english translation.

"Festival of Light/ Composed with Light
Light celebration at the Dobó Square
Eger 2011.


In 2011 18th of June the mainsquare of my Hometown Eger gave place for a very special event. This event was organized by the House of Art of Eger, which succesfully won a tender not so long ago and therefore started a new project. This house is following the work of the famous hungarian light and visual art composer György Kepes. One of the events called the Festival of Light. The whole show was running 4 hours long. It started at 21:30 and ended at 01:30 pm. During the show the audience could see sand animation, light art on the temple with electronic music, and could hear an ambient concert by the ScArt band.

This was followed by a ballet performance. These dancers used a Laserharp during their dance too (not like JM’s, but it’s working on the similar way). The last part was a lasershow which was given by the Lasertheater of Budapest."



 The keyboardist from the ScArt band. This group use real soundsamples from space which were recorded by the Nasa sometimes the soundsamples were changed and modified, sometimes they are in their original state.



Ballet with laserharp...the special thing is that the computer choose the soundsamples in random mode. not even the artist could know how it will be sound during the performance. there isn't two similar performances only the main music is invariant.