2017. február 24., péntek

Érseki Látogatóközpont




Központi Épület
Nagyon kíváncsi voltam milyen is belülről az Érseki Palota. Évekkel ezelőtt lemaradtam róla, amikor a Lokálpatrióta Egyesület szervezett oda bemutatót. Akkor azonban nem lehetett azt látni, ami most kiállításra került. Abban az időben még nem lehetett látogatni, annál is inkább mert korábban a Borgazdasági Kombinát központja volt annak minden irodai egységével együtt. Két évvel ezelőtt aztán felgyorsultak az események. Hazai tőkével és pályázati forrás segítségével elkezdődött egy látogatóközpont kialakítása egy olyan épületben, ami korábban mindig az egyházé volt. Később a Borgazdasági Kombinát központja volt, de egy része továbbra is egyházi tulajdonban maradt.

Bal oldali szárny, jelenleg főpapi
rezidencia

Fazola Henrik által készített
erkélyrács



Jelen pillanatban is el lehet mondani, hogy az egri Érseki Palota Közép-Kelet-Európa egyetlen főpapi rezidenciája, ahol az épület egy része még mindig egyház-igazgatási funkciót tölt be. A másik részében pedig az érseki gyűjteményt az eredeti helyszínen lehet megtekinteni.

Árpád-házi Szent Erzsébet

Eddig kétszer jártam a kiállítóhelyen, egyszer munkahelyi szervezésben vezetéssel, második alkalommal turistaként saját városomban, amikor is egyéb technikai vezetést vettünk igénybe a lányommal. Jó volt az első is, de ott a vezető által meghatározott tempóban kellett haladni. Nem tudtam mindent megnézni csak hallgatni. A második már ebből a szempontból jó volt, de ott meg nekünk kevés volt az idő, pedig már fél 3-kor ott voltunk – azért akkor már csak a filmvetítés hiányzott, meg az utolsó két teremben még olvasgattam volna a hallott szövegen túl.




Medence a park közepén
Története: A palota története 1690-ben kezdődött. Ekkor a visszatérő püspök nem tudta elfoglalni korábbi székhelyét a várban az ott állomásozó katonaság miatt. A korabeli levéltári források szerint 3 házat vásárolt meg a jelenlegi helyen. E három ház maradványait ki is mutatták a falak vizsgálatánál. Az első jelentős építkezés 1712-ből Erdődy Gábor püspök fennhatósága alatt történt, s jelentős részben Giovanni Battista Carlone nyomát mutatta. Ebből az időből sajnos semmilyen ingó érték nem maradt. Ezután 1720-ban és 1760-ban két részletben bővítették barokk stílusban, majd a végső formáját Fellner Jakab és Gerl József  tervei alapján kapta meg. Legkorábban Eszterházy Károly 1762 utáni idejéből nyílászárók maradtak meg az épületen. Gerl József lépcsőháza a palotában szinte megegyezik a Lyceum lépcsőházával. Ugyanazok az oszlopok, a lépcsők szélessége, mélysége. Ez azonban nem csoda, hiszen azt is ő építette. Kezdetben az épület A mostani megújult épületrészt 1950-ben államosították és az érsekség csak a rendszerváltást követően kapta vissza, meglehetősen leromlott állapotban. Az államosítást követően a borkombinát központja volt. Szerencse azonban a szerencsétlenségben, hogy nagyon sok tárgy megmaradt, berendezés megmaradt, mivel azokat behordták a kápolnába, annak pedig befalazták az ajtaját. A régi kályhákat azonban szerencsére az államosítás után sem dobták ki – úgy gondolom ezt köszönhetjük az Egri Borkombinát akkori igazgatójának is, aki ha jól tudom szintén értékelte a szépet és a múltat. Így aztán egy olyan kiállítást lehetett összeállítani, amelyben egyrészt bemutatásra kerülnek egyes püspökök, érsekek kincsei, amelyeket összegyűjtöttek, – méltó helyen őrizve – másrészt bemutathatóvá vált a megtalált használati tárgyakkal a főpapok élete.


Park a Széchenyi utca felé

A palota részeként megindult a díszkert rendbetétele is, mégpedig úgy, hogy látogatható lesz a nagyközönség számára is ingyenesen. Tehát ahhoz, hogy a díszkertben leülhessek, olvassak, esetleg egy fagylaltot fogyasszak, nem kell fizetni. Nem beszélve arról, hogy a kávézót is lehet látogatni belépőjegy vásárlása nélkül. A palota U alakban fogja körbe a kertet. A Széchenyi utca felől a Fazola Lénárd kovácsoltvas kapuja nyitja meg az utat a látogató előtt. A parkban ülőbútorok, természetvédelmi oltalom alatt álló fák, Szent Erzsébet szobra, valamint középen egy díszmedence várja a vendégeket, a palota építtetőinek domborműveivel.

Virágtartó a parkban



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése