Pálos kolostorrom Almárban

Vasárnap délelőtt az almári pálos kolostorromnál

Már régóta el szerettünk volna menni a hugival a kolostorromhoz, most pedig kiválasztottuk a lehető legrosszabb időszakot, amikor alig lehet látni belőle valamit. Persze hiába mentünk volna kevésbé növénytakarós időszakban, mert akkor is inkább a kutatógödrök nyomait láthattuk volna az egy kis falmaradványon kívül. Hozzáteszem, most is megérte azért elmenni, mert a kora délelőtti virágos mezők látványa minden pénzt megér. A növényeken még nem mutatkoznak a kiszáradás jelei, pedig a talaj már igencsak vízhiányos, de a gyökerek még tudtak elegendő vizet felszívni. A réten most a mezei katáng vagy búzavirág kékje keveredett az ernyősvirágzatúak fehérjével, s néhol megszórva egy kis rózsaszín vagy sárga virággal. Igazán mesés képet festett odafelé, sajna fényképet nem készítettem, mert akkor még nem vettem elő a gépet, visszafelé pedig már nem mutatott olyan megkapó képet, mert a kékek már becsukódtak a meleg ellen. Na, nem baj, majd máskor!

Samu

Vittük magunkkal Samut is, ő a húgomék vizslája. Igazán nem lehetett mondani rá egy rossz szót sem. Amikor kellett a póráz, nem húzott ész nélkül, hanem tisztességesen jött mellettünk, de akkor sem kóborolt el, ha szabadon lett engedve. Végig ott ficánkolt körülöttünk. Amikor aztán leültünk meg is kapta a megfelelő mennyiségű simogatást, amivel nem tud betelni.

Almári vikendházak

Ahogy mentünk már látszottak előttünk az almári víkendházak, aminek egy részét mára már valódi lakássá alakítottak át. Eléggé sokan laknak itt, egy kicsit távolabb a város zajától, közelebb a természethez. Nincs is nagyon messze a várostól, hiszen akár vonattal – bár az ritkábban jár – de autóbusszal is könnyen meg lehet közelíteni innen a városközpontot. Utunk során mi is elmentünk néhány ház mellett, egy része tényleg jobb, hogy itt van, mert az udvarán szinte mindent láttunk, amit össze lehet gyűjtögetni. Azért abból a szempontból meg jó, hogy itt lehet háziállatot is tartani, amivel meg lehet oldani egy kicsit olcsóbban az étkezést. Ennél lehet, sokan vitába szállnának velem, mert azért azokat is kell valamivel etetni, s gondozás nélkül nem úgy fejlődnek, ahogy kell.

Eger patak gyaloghíddal

Eger-patak, mint az őserdőben

Elértünk az Eger patakhoz, s partján meglepetés várt. Már előtte is feltűnően sok pillangót láttunk, de a parton aztán még több volt. Ott gyülekeztek tömegesen, ittak aztán keringőztek. Ez a kép egy gyaloghídról készült. Sekély vízállás mellett a hídtól 10 m-re mezítláb vagy vízálló lábbeliben is át lehet kelni, taposhatsz a kavicsokon ingyen és bérmentve, nem kell érte csinos kis összegeket fizetni, mint az egerszalóki Saliris Resort Spa-ban. Igaz itt hiányzik a víz váltott hőmérséklete, de legfeljebb kiugrunk a napsütötte meleg kőre, és mindjárt lesz melegünk is.

Répalepke

C-betűs lepke

Kardoslepke

   

Volt kardos lepke, fecskefarkú lepke, citromlepke, boglárkalepke, közönséges gyöngyházlepke, C-betűs lepke, meg répalepke, talán egyet-kettőt nem is soroltam fel. Ott keringőztek körülöttünk, a lányomat nem is nagyon lehetett onnan elszakítani, s nosztalgiával emlékezett vissza, amikor alsó tagozatos korában anyósommal, majd később velem is járt a Budapesti Állatkert Lepkeházában. Először sárga mintás felsőben ment, s bent rászálltak a lepkék, nagyon élvezte ezt a helyzetet. Persze itt nem szálltak ránk, csak körülöttünk köröztek, aztán leszálltak, s így tovább.

Kutatógödör nyoma

Falrom

Innen már nem volt messze a kolostorrom. Először egy tábla jelezte a helyet. Itt csupán egy falmaradványt láthattunk többet nem. Megpróbáltunk ennek megfelelően körbenézni, és megkeresni az egyes helyeket, de valahogy nem értettük a rajzot. Nem tudtam elképzelni, hogy a völgyben volt a kolostor, s a kutatógödrök sem ott voltak, hanem fent a hegyen, a régi kisvasút nyomvonalán. Akkor viszont pont tükörképben van a táblai rajz. Majd meg fogom kérdezni a férjemet, mert ő részt vett annak idején egy régésztáborban, amikor pontosan ezt a romot kutatták. Hátha ő jobban emlékszik rá, s talán többet is hallott róla. Ha így sem tudok zöldágra vergődni, akkor bemegyek a könyvtárba, s ott hátha találok, róla valamit.

Léptékről nézve nagyjából egy 30 x 35 m-es négyszög alakú teret foghatott közre. A kolostort sajnos a XVI. sz. második felében megszüntették, az utolsó feljegyzés 1549-ből származik, ekkor még ismeretes volt a perjel neve. A későbbiekben 1571-ből már csak olyan feljegyzés van, hogy a volt egri várkapitány által a rend visszaadott javait már mások kapták, így az nem népesült be. Ettől kezdve már az idő vasfoga megtette a magáét, meg természetesen biztosan benne voltak az emberek is, hiszen akkoriban előszeretettel használták fel a tönkrement épületek építőanyagait. Így járt annak idején a vár is, bizony annak a kövei is sok városi ház, templom építőanyagául szolgált.

A kolostorrom már szinte a földdel egyenlő. Ismereteim szerint a kutatás során számos cserépedényt, használati eszközt, pénzérmét találtak, amelyek a múzeum tulajdonába kerültek. Sajnos a helyreállításra nem sikerült anyagi fedezetet találni, így a falak visszatemetésre kerültek, de legalább megismerték a kolostor teljes felépítését vagy legalábbis feltételezték, hogy is használhatták annak idején, a többi kolostor épülettel összehasonlítva. Miután elhagytuk a kolostorromot, a mellette lévő völgyben a patakmederben mentünk egy kicsit felfelé, hátha valamivel többet látunk. A patakmederben száraz lábbal tudtuk lépkedni, csak helyenként volt egy kis vízfolyás. Itt megnéztük az egykori kisvasút hídjának tartópilléreit közben, pedig ha óvatlanok voltunk, akkor reuma elleni kezelést is adtunk magunknak csaláncsípés formájában. Volt belőle bőven nem győztük kerülgetni.

Jó volt árnyékban lenni, mert a nap már eléggé melegen tűzött. A visszafelé vezető úton is néztünk azért a hátunk mögé, így aztán láthattuk a kőbányát Eger-Felnémet határában, amit jelenleg az OMYA üzemeltet. A régi kőőrlőt 1-2 évvel ezelőtt számolták fel, de úgy, hogy fel is robbantották. Benne volt a híradásokban is.

Most megint elhatároztuk, mint már oly sokszor korábban is, hogy máskor is el fogunk menni, hiszen olyan sok érdekes hely van a közvetlen környezetünkben is. Most már remélem valóban így is lesz, hiszen ez csak rajtunk múlik.

Várom a tavaszt

2013. március 15. 

Ennyi havat fújt az udvarunkra

Zuhogott és zuhogott

Most az időjárás alaposan megtréfált. Zuhogott a hó, nem is akárhogy. Már írtam korábban, hogy én nagyon jó helyen lakok időjárás szempontjából. Minket az extrém időjárási jelenségek általában elkerülnek. Ez most is bejött, hiszen a Dunántúlon és Kelet-Magyarországon a hó mellé erős szél is társult. A kettő együtt pedig nem éppen kellemes. Nálunk "csak" csütörtökön és pénteken fújt a szél, de az első nap még csak esővel. Ugyan az esernyőmet rendesen kifordította, azt hittem hirtelen, hogy vehetek másikat, de szerencsére csak az egyik merevítője hajlott meg egy kicsit. Csütörtökön aztán valamivel éjfél előtt átváltott havazásra, s ennek következtében reggel egy órai "szabad" testedzés következett hólapátolás formájában. A későbbiekben ezt nem kellett itt ismételni, mert a talaj eléggé "meleg" volt ahhoz, hogy ne tudjon ráfagyni. Nemhiába volt előtte már langyos idő.

Krókuszok a kerítés tövében

Ezek is, csak  átváltott a virág színe sárgára

Nosztalgiával gondoltam vissza arra az évre, amikor Bogácson töltöttük a március 15-ét. Kint ültünk az udvaron s nem fáztunk rövid ujjúban sem. Ahhoz képes, most téli kabátban járkálunk, s csúszkálhatunk a hóban. A hőmérséklet sem nagyon kényeztet minket még napközben sem, alig hagyja el a 0 fokot a hőmérő higanyszála.

Belenéztem a fényképgyűjteményembe, s szebbnél szebb tavaszi virágokat láttam. Úgy gondoltam legalább a képernyőn idézzük meg egy kicsit a tavaszt, ha már a valóságban egyelőre elbújt előlünk. Ezek a képek tavaszi kirándulásaink alkalmával készültek.

Leánykökörcsin a kedvenc vadvirágom, a Mész-hegy oldalában találkoztam vele.

Tavaszi kankalin a bükki Hereg-réten.

Igazi nárcisz a barátnőmtől Svájcból. Idén télen én is jártam azon a helyen ahol ezt tavasszal korábban fényképezte. A Les Pleiades lejtőin.

Pirosló hunyor, az egyik legkorábbi tavasszal nyíló virág, szintén a Hereg réti kirándulás alkalmával kaptam lencsevégre.

Ezek sima kis kankalinok, amiből tavasszal ezrével lehet látni a virágüzletek kirakatában és a nagy áruházak kínálatában.

Ugye milyen szép tud lenni a gyümölcsfa virága, pedig semmi különleges nincs benne.

Az illatok királynője az orgona.

Gólyahír és százszorszép

Árvácska

Salátaboglárka a városi Érsekkertből.

Tulipánfa szintén az Érsekkertből.

Tulipánok a saját kertecskémből

Vadrózsa útban a Mész-hegy felé.

Aranyeső egy házfal mellett

Barkázó faág

Mocsári gólyahír

Bársonyos tüdőfű szintén a Hereg rétről.

Csillagvirág

Magányos barkavirágzat a Mész-hegyi csillagkunyhónál.

Tulipánok a terelőszigeten két úttest között a városban.

Hóvirág a szőlőtőke tövében, de az itt nem látszik. A Vizeshegyen készült a kép.

Ennyivel várom a tavaszt, de ahogy az ablakon most kinézek, megint tél van. Újra havazik, de azért bízom benne, hogy hamarosan itt a langyosabb idő. Az előrejelzések már ígérik, s előbb vagy utóbb de itt is lesz.

Mészhegy V. Via ad Szomolya

Via ad Szomolya

Ugye milyen dallamos! Remélem ennyire majd elnyeri tetszéseteket az írás is. Lassan végére érek a Mészhegy bemutatásának, azért nem hagyom el végleg a környéket, időnként visszatérek erre is, a másik ok persze az, hogy azért ha nem is itt, de a környéken még van elég néznivaló. Épp most írta a barátnőm, hogy nyáron már tényleg jó lenne elmenni együtt is(nála hatott a mézesmadzag) erre a környékre. Én meg vele Tiszaörvényre mennék szívesen.

Via ad Szomolya

A Mész hegy déli oldalán található egy út, ami Egerből Szomolyára vezet, vezetett. Azért írom ezt múlt és jelen időben, mert régen bőszen járták a szekerek, ma már csak gyalogosközlekedés van, esetleg kerékpárokkal vagy terepjárókkal lehetne találkozni errefelé. Ennek  a nyomvonalán halad az un. Kő út is, amit a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület hozott létre, amely felöleli a Bükkalján található, s valamilyen módon kőhöz köthető természeti vagy ember alkotta képződményeket. Ide aztán sok minden tartozik, az eddig már általam is említett és bemutatott kaptárkövek, bújók, sziklahelyiségek, s a még bemutatásra váró gazdasági épületek, barlanglakások, hodályok, pincék. Ez az út Siroktól Kácsig haladva 16 település környékén és magán a településen mutatja be nemcsak a korábban említett dolgokat, hanem a Bükkalja köveiből épített várakat, templomokat, hidakat és az innen származó kőből faragott szobrokat.

Növekszik a tölgy

Pajzsikák az oldalban

Most visszatérek a "vezetett"-hez. Sokáig ez volt az összekötő út a két település között, így el lehet képzelni mennyi szekér közlekedett rajta áruval, tüzelővel, alapanyagokkal, élelmiszerekkel megrakva. A súlyos szekerek kerekei feltörték az alaptalajt és az alatta lévő kőzetet, s utána pedig a természet erői könnyedén elvégezhették a pusztító munkájukat. Elég, ha csak a víz, a hőmérséklet és légmozgás pusztító képességeire gondolunk. Így kialakulhatott ez a riolittufából "kivájt" szurdokszerű mélyút, ami igen érdekes látvány nyújt a szokásos utakhoz edződött szemeknek. Természetesen az oldalát már birtokba vették a különböző növények, az egyszerű moháktól kezdve a pajzsikákon keresztül egészen a legfejlettebb fás szárú növényekig.

Bükk Mész-hegy II.

Mész - hegy, kaptárkövek

Ígértem, hogy térképen is beteszem, merre járunk. Íme próbálkozásom. A Mész-hegyi kirándulás fontosabb állomásai vannak bejelölve.

Menjünk most tovább a Mész-hegyen. Sem a ház, amiről az előzőekben írtam sem mostani kaptárköves rész sincs messze a várostól. Még azon a határon belül van, ahová régebben kijártak az emberek földet művelni.

Kettős sziklakúp a Mész-hegy déli lejtőjén

Az ország titokzatos természeti formái a kaptárkövek. Hozzá hasonlókat Bulgáriában, valamint Kappadókiában lehet látni. Különleges képződmények a kaptárkövek, más néven bálványkövek! Miért is? A kőzet keletkezéséhez a földtörténeti korokban kell időutazást végezni. Vissza kell lépnünk az időben az Északi középhegység keletkezéséhez. Vulkáni működést követő hamuszórás adja az alapot. Ez még csak magának a kőzetnek a keletkezéséhez kellett, a viszonylag szabályos kúpok kialakulásához még az is szükséges volt, hogy a vulkáni kitöréseket kísérő forró vizes, kovás oldatok benyomulva a riolittufába,  a mélyben nagy nyomás alatt, ellenállóbb kőzetet hozzanak létre.  Ezután már elég az erózió és felszínre kerülnek a kúpok. Mérete ezeknek is igen változó, magasságuk 1 és 15 m között változik. Nemcsak kúp formájú kaptárköveket találunk a Bükkalján, mert vannak olyanok is amelyeket „sziklafalakba”, „sziklapadokba véstek.

Egy fülke

Feltevések szerint a cukorsüveg szerű kúpokba a fülkék a XI-XIV. században készülhettek. Ugyanekkorra datálják a riolittufába vájt barlanglakások és pincék keletkezését is. Erre mutatnak a környéken végzett ásatások során előkerült cserépedény maradványok. Az ember létrehozta a szabályos fülkéket párhuzamos oldalfalakkal, boltíves felsőrésszel és változó mérettel. Vannak egészen kicsik, s vannak méretesek. Akadnak olyan, viszonylag épebben maradt fülkék, amelynek szélén bemélyedő keret van. Használatára vonatkozóan konkrét írásos emlék nem maradt fent. (Ebben az időben a Kárpát-medencében történeti kutatások és a fennmaradt írásos emlékek szerint mindössze 20 főre tehető az írástudó emberek száma – nyáron hallottam a Heves Megyei Levéltár igazgatójának előadásán) Legvalószínűbb – nevéből is adódóan – hogy korabeli méhkaptárként szolgált. Lépmaradványok is kerültek elő, ezek a fülkék alkalmasak lehettek a méhcsalád áttelelésére. Gondoltak még arra is, egyes feljegyzések alapján következtetve, hogy urnás temetkezési hely lehetett, (Szent István korabeli forradalmak elesett kapitányainak hamvasztás utáni maradványait helyezték ide), esetleg bálványimádó őseink használták pogány oltárkő gyanánt. A fülkébe helyezték a bálványt ábrázoló vagy megtestesítő tárgyat, s imádkoztak, esetleg áldozatot mutattak be előtte. Mások szerint valami tárolására szolgált. A Bükkalján Kácstól Sirokig  összesen 73 kaptárkövet fedezhetünk fel 471 fülkével. Leginkább erdőben bújnak meg, csak meg kell találni őket. Persze segítenek a turistajelzések, információs táblák.

Kb 10 évvel ezelőtt létrejött a megyeszékhelyen az Egri Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület, amely célul tűzte ki a különleges sziklaalakzatok megóvását. Nekik köszönhetjük, hogy a kaptárkövek viszonylag jól láthatóak, eltávolították a takaró fákat, bokrokat. Elsősorban az akáccal kellett megküzdeni. Az Európa Tanács Táj Díja 2011. évi pályázatán – hazánkat egyedüliként képviselve – az egyesület ”A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme” című pályamunkával indult. Nemcsak az alakzatok megóvása, hanem azok bemutatása is céljuk. Ennek érdekében Bükkaljai Kő-út néven létrehoztak egy tematikus utat, amelyen végig lehet járni a Bükkalja tradicionális kőkultúráját, természeti- és kultúrtörténeti emlékeit. Ilyen még a szomolyai kaptárkő tanösvény kiépítése (ez az egyik legnagyobb számú fülkével rendelkező alakzatcsoport).

A tagok nem maradtak meg a kaptárkövek védelménél és bemutatásánál felújították a szarvaskői várat is érintő geológiai tanösvényt.

A hazai kaptárkövek 90 %-a található a Bükkalján. Előfordulnak hasonló fülkék a Pilis hegység andezittufájában, mészkövében, de a Budai-hegység dolomitjai is rejtenek ilyen látnivalókat.

Bükk - Mész hegy

Megint változtatok a blog tartalmán. Megmarad ami eddig volt, de nem szeretnék még egyet utazásos témával indítani, így ez teljesen utazás és programok blogja lesz, meg egy kicsit az emlékezésé is valamint és esetleg régebbi témát is felelevenítek. Tehát hol a városban maradok, hol más témát hozok. A Bükk itt van a közelünkben, így ide akármikor ellátogathatok, meg is teszem, de nem olyan gyakran, mint szeretném. Gyertek hát velem, ha valamit nem pontosan írtam, ha valamiről bővebbet szeretnétek tudni, hagyjatok megjegyzést, javítom, illetve a lehetőségekhez mérten igyekszem arról is írni.

Túrázzunk a Bükkben és ismerkedjünk vele, megéri! A környéket leginkább a húgommal járom, hiszen azt ő jobban ismeri, mert lovagolni jár, - már több mint 10 éve űzi ezt a szabadidős tevékenységet – így van olyan hely ahol szinte minden fát ismer. Így csábított el engem tavasszal a Mész-hegyre. Ott van egy régi, talán szőlőprésház vagy csőszkunyhó, ami igen romos állapotban van, de fantasztikus a hangulata. Némelyik mellett betonkád is állt, azt talán vízgyűjtésre, permetlé bekeverésre használhatták az egykori szőlősgazdák. Egymástól nem nagy távolságra vannak, valószínűleg a régi parcellákhoz tartoztak. Ma az itteni terület nagy része egy neves egri borászé, aki ki szeretné használni a termelt szőlő minőségének jobbá tétele érdekében a régebbi szőlősgazdák tudását.  Ugyan már korszerűbb művelési móddal dolgozik, hiszen a régi bakhátas termesztés már a múltté, de változatos sortávolsággal, tőkeszámmal szeretné megtalálni a legjobb minőséget adó ültetést. Azért az ültetés még nem minden, kell hozzá a talaj, s nem utolsósorban az időjárás. Ha ilyen a nyarunk, mint az idei volt, akkor jó minőségű szőlőre lehet számítani, de a tavalyi év nyara nagyon sok szőlőtermesztőnek betette a kaput a sok csapadék és a kevés napsütés miatt.

A kiválasztott házikóról leginkább azt lehet elmondani, hogy teteje nincs, de a falai állnak. Annak idején az itt található kövekből építették. Ma azt mondanánk rá, hogy puzzle. Érdekes módon nem dől össze. Ott a hegyen több is van változó állapotban. Az egyiket fel is újították, talán az előbb említett neves egri borász, de a többség hasonló állapotban van, mint ami a húgom érdeklődését keltette fel. Kívül belül benőtte a gaz, a tetején még cserje is kihajtott, amit a tavaszi fényképezéskor észre sem vettünk, s előtte is megjelent egy bokor. Ha belépünk az egykor ajtónak használt szakaszon, akkor egy nagyjából 2 m X 3 m-es térben találjuk magunkat. Van az oldalfalon ablak is, akarom mondani ablaknak használatos rés, amivel igen hangulatos fotót készítettem.

Miért is kellettem én ehhez? Mert van egy jobbféle fényképezőgépünk, és erről a házról valamint a mellette álló fáról szeretne a húgom négy képből álló sorozatot a négy évszakban. Ennek az első eleme elkészült tavasszal, a második pedig most október végén. A nyári kimaradt, majd meglesz jövőre.

Most az őszi van műsoron, s jó is volt, hogy kint jártunk, mert a csipkebogyó az október közepén beköszöntött fagynak köszönhetően nagyon finom lett. Élvezeti értékéből ugyan levon a vízhiány, így igencsak válogatnunk kellett, hogy ne aszalódott bogyót majszoljunk, de így én olyat ehettem amilyet eddig még nem. Már majdnem olyan volt az íze, mint a lekváré, csak a magokat kellett folyamatosan köpködni. Ennek ellenére megérte.

A fagyra még visszatérek egy kicsit. Érdekes volt látni, hogy az út elején, a hegytetőn lévő szőlőtábla (ostorosi út mellett) szinte teljesen le volt fagyva. A megbarnult levelek már szárazon zörögtek a vesszőkön. Beljebb a völgyekben foltokban fagyott, mert még jelentős mennyiségű zöld vagy sárga levelű foltok is voltak. Ugyanez volt érvényes a fákra is, a dió levele már sok helyen megfeketedett, de voltak helyek ahol a vöröslő cserszömörce élénkítette a fáradt őszi poros zöldet.