Hamarosan itt a tavasz!

Kicsi hóvirágok ahová csak lépünk

Itt szintén, ami a másik képen

Március eleje van, igazából ezen a vidéken tél sem volt. Kivétel talán 1 - 2 hét, amikor jelentősebben 0 fok alá ment a levegő vagy az a két alkalom, amikor esett egy kis hó, de nem maradt meg csak néhány óráig. A Dunántúlnak azért egy kicsit több jutott belőle. 

A természet azért követte a ritmusát. Novemberre lehullottak a levelek, s beköszöntött a szürkeség. Aztán elmúltak a téli hónapok, naptárilag megérkeztünk a tavaszhoz, most pedig várhatjuk hogy az időjárás is kövesse. Ugyan a nap nem sütött, de azért kimentünk egy kicsit hegyekbe, meg is láttuk a tavasz első jeleit. Itt nem várhattunk akkora hóvirágmezőt, mint az alcsúti arborétumban, (még jó lenne valamikor azt is látni), de azért itt is jóval több volt belőle, mint amennyit eddig együtt láttam. Már mogyoróbokrok már barkáznak. Kibújtak az első hóvirágok, de nemcsak a levelek, hanem már a virág fejecskéi is megjelentek nagyrészt. Volt amelyik magasabb volt, de a többség még bizony a talaj közelében várta a jobb időket. Ha lehet hinni az időjárásnak, csütörtöktől újra lehűlés várható, akkor pedig a virágok megállnak a fejlődésben, de legalábbis lelassulnak.

A Berva-völgy felé mentünk, elhagytuk az Omya kőőrlő üzemet, 1-2 km után már láttunk az út mellett mindkét oldalon láttunk fehér foltokat, ami már a hóvirágcsomókat jelentette. Elhagytuk a Les-rétre bevezető utat, s már meg is álltunk egy olyan helyen ahol a patak az út mellett folyt és tele volt a környék hóvirágokkal. Itt aztán az egyik jobban tetszett a másiknál. Felsétáltunk a leshez, vittünk a vadaknak némi élelmet. A madarak is érzik már a jobb idő eljövetelét, s hangos csicsergéssel jelzik a kikeletet. A fakopáncsok is szorgosan munkálkodtak, az egyiket meg is láttuk. Megkezdték gyógyító munkájukat ami a természeti anyagok körforgásának része. Alig mentünk arrébb néhány lépéssel, amikor hollók húztak el a fejünk fölött erőteljes szárnycsapásokkal. Rendesen lehetett hallani a szárny evezőtollainak húzását.

Az eleség kirakása után visszasétáltunk a Les-rétre. Útközben még láttunk néhány bokor hóvirágot, de a réten már egyet sem. Itt többségében vadak nyomait figyelhettük meg. Elsősorban patások lábnyomait, valamint ugyanezek anyagcsere végtermékeivel is sűrűn lehetett találkozni.

A kikelet jelei mellett láthattuk a pusztulás nyomát is, Egyik helyen fejlődik kiteljesedik az élet a másik helyen pedig visszajut a természet körforgásába az élő szervezet anyaga.

Hamarosan elindultunk hazafelé, jól esett ez a kis séta a tél végi erdőben.

Pálos kolostorrom Almárban

Vasárnap délelőtt az almári pálos kolostorromnál

Már régóta el szerettünk volna menni a hugival a kolostorromhoz, most pedig kiválasztottuk a lehető legrosszabb időszakot, amikor alig lehet látni belőle valamit. Persze hiába mentünk volna kevésbé növénytakarós időszakban, mert akkor is inkább a kutatógödrök nyomait láthattuk volna az egy kis falmaradványon kívül. Hozzáteszem, most is megérte azért elmenni, mert a kora délelőtti virágos mezők látványa minden pénzt megér. A növényeken még nem mutatkoznak a kiszáradás jelei, pedig a talaj már igencsak vízhiányos, de a gyökerek még tudtak elegendő vizet felszívni. A réten most a mezei katáng vagy búzavirág kékje keveredett az ernyősvirágzatúak fehérjével, s néhol megszórva egy kis rózsaszín vagy sárga virággal. Igazán mesés képet festett odafelé, sajna fényképet nem készítettem, mert akkor még nem vettem elő a gépet, visszafelé pedig már nem mutatott olyan megkapó képet, mert a kékek már becsukódtak a meleg ellen. Na, nem baj, majd máskor!

Samu

Vittük magunkkal Samut is, ő a húgomék vizslája. Igazán nem lehetett mondani rá egy rossz szót sem. Amikor kellett a póráz, nem húzott ész nélkül, hanem tisztességesen jött mellettünk, de akkor sem kóborolt el, ha szabadon lett engedve. Végig ott ficánkolt körülöttünk. Amikor aztán leültünk meg is kapta a megfelelő mennyiségű simogatást, amivel nem tud betelni.

Almári vikendházak

Ahogy mentünk már látszottak előttünk az almári víkendházak, aminek egy részét mára már valódi lakássá alakítottak át. Eléggé sokan laknak itt, egy kicsit távolabb a város zajától, közelebb a természethez. Nincs is nagyon messze a várostól, hiszen akár vonattal – bár az ritkábban jár – de autóbusszal is könnyen meg lehet közelíteni innen a városközpontot. Utunk során mi is elmentünk néhány ház mellett, egy része tényleg jobb, hogy itt van, mert az udvarán szinte mindent láttunk, amit össze lehet gyűjtögetni. Azért abból a szempontból meg jó, hogy itt lehet háziállatot is tartani, amivel meg lehet oldani egy kicsit olcsóbban az étkezést. Ennél lehet, sokan vitába szállnának velem, mert azért azokat is kell valamivel etetni, s gondozás nélkül nem úgy fejlődnek, ahogy kell.

Eger patak gyaloghíddal

Eger-patak, mint az őserdőben

Elértünk az Eger patakhoz, s partján meglepetés várt. Már előtte is feltűnően sok pillangót láttunk, de a parton aztán még több volt. Ott gyülekeztek tömegesen, ittak aztán keringőztek. Ez a kép egy gyaloghídról készült. Sekély vízállás mellett a hídtól 10 m-re mezítláb vagy vízálló lábbeliben is át lehet kelni, taposhatsz a kavicsokon ingyen és bérmentve, nem kell érte csinos kis összegeket fizetni, mint az egerszalóki Saliris Resort Spa-ban. Igaz itt hiányzik a víz váltott hőmérséklete, de legfeljebb kiugrunk a napsütötte meleg kőre, és mindjárt lesz melegünk is.

Répalepke

C-betűs lepke

Kardoslepke

   

Volt kardos lepke, fecskefarkú lepke, citromlepke, boglárkalepke, közönséges gyöngyházlepke, C-betűs lepke, meg répalepke, talán egyet-kettőt nem is soroltam fel. Ott keringőztek körülöttünk, a lányomat nem is nagyon lehetett onnan elszakítani, s nosztalgiával emlékezett vissza, amikor alsó tagozatos korában anyósommal, majd később velem is járt a Budapesti Állatkert Lepkeházában. Először sárga mintás felsőben ment, s bent rászálltak a lepkék, nagyon élvezte ezt a helyzetet. Persze itt nem szálltak ránk, csak körülöttünk köröztek, aztán leszálltak, s így tovább.

Kutatógödör nyoma

Falrom

Innen már nem volt messze a kolostorrom. Először egy tábla jelezte a helyet. Itt csupán egy falmaradványt láthattunk többet nem. Megpróbáltunk ennek megfelelően körbenézni, és megkeresni az egyes helyeket, de valahogy nem értettük a rajzot. Nem tudtam elképzelni, hogy a völgyben volt a kolostor, s a kutatógödrök sem ott voltak, hanem fent a hegyen, a régi kisvasút nyomvonalán. Akkor viszont pont tükörképben van a táblai rajz. Majd meg fogom kérdezni a férjemet, mert ő részt vett annak idején egy régésztáborban, amikor pontosan ezt a romot kutatták. Hátha ő jobban emlékszik rá, s talán többet is hallott róla. Ha így sem tudok zöldágra vergődni, akkor bemegyek a könyvtárba, s ott hátha találok, róla valamit.

Léptékről nézve nagyjából egy 30 x 35 m-es négyszög alakú teret foghatott közre. A kolostort sajnos a XVI. sz. második felében megszüntették, az utolsó feljegyzés 1549-ből származik, ekkor még ismeretes volt a perjel neve. A későbbiekben 1571-ből már csak olyan feljegyzés van, hogy a volt egri várkapitány által a rend visszaadott javait már mások kapták, így az nem népesült be. Ettől kezdve már az idő vasfoga megtette a magáét, meg természetesen biztosan benne voltak az emberek is, hiszen akkoriban előszeretettel használták fel a tönkrement épületek építőanyagait. Így járt annak idején a vár is, bizony annak a kövei is sok városi ház, templom építőanyagául szolgált.

A kolostorrom már szinte a földdel egyenlő. Ismereteim szerint a kutatás során számos cserépedényt, használati eszközt, pénzérmét találtak, amelyek a múzeum tulajdonába kerültek. Sajnos a helyreállításra nem sikerült anyagi fedezetet találni, így a falak visszatemetésre kerültek, de legalább megismerték a kolostor teljes felépítését vagy legalábbis feltételezték, hogy is használhatták annak idején, a többi kolostor épülettel összehasonlítva. Miután elhagytuk a kolostorromot, a mellette lévő völgyben a patakmederben mentünk egy kicsit felfelé, hátha valamivel többet látunk. A patakmederben száraz lábbal tudtuk lépkedni, csak helyenként volt egy kis vízfolyás. Itt megnéztük az egykori kisvasút hídjának tartópilléreit közben, pedig ha óvatlanok voltunk, akkor reuma elleni kezelést is adtunk magunknak csaláncsípés formájában. Volt belőle bőven nem győztük kerülgetni.

Jó volt árnyékban lenni, mert a nap már eléggé melegen tűzött. A visszafelé vezető úton is néztünk azért a hátunk mögé, így aztán láthattuk a kőbányát Eger-Felnémet határában, amit jelenleg az OMYA üzemeltet. A régi kőőrlőt 1-2 évvel ezelőtt számolták fel, de úgy, hogy fel is robbantották. Benne volt a híradásokban is.

Most megint elhatároztuk, mint már oly sokszor korábban is, hogy máskor is el fogunk menni, hiszen olyan sok érdekes hely van a közvetlen környezetünkben is. Most már remélem valóban így is lesz, hiszen ez csak rajtunk múlik.

Gombabemtutató III.

Még más gombákat is megismertem ott az asztalon. Nem mondom, hogy a természetes helyükön is 100 %-ban felismerném, de megvan rá az esély. Először egy feltételesen ehető gombát mutatok, ez a selyemgomba. Ezek nyersen fogyasztva mérgezők és összetéveszthető a gyilkos galócával, ezért gyűjtésre nem ajánlottak.

Most már csak valóban ehető gombákat nézünk. Itt van például a sárga rókagomba. Ízletes ételek készülhetnek belőle, s aki a gombákat egy kicsit ismeri, az nehezen téveszti össze más, esetleg mérgező fajtával. Természetesen itt is igaz, aki nem biztos a felismerésben az vigye el gombavizsgálóhoz, s ott meggyőződhet helyes vagy helytelen ismeretéről. Ne felejtsük el azonban, hogy a különböző gombákat elkülönítve gyűjtsük mindenképpen. Még véletlenül sem keveredhetnek össze, mert akkor esetleg az egészet ki kell dobni egyetlen mérgező gomba miatt.

A kékhátú galambgomba szintén egy ízletes gombafaj, jóformán csak a galambgombákkal téveszthető össze, de azért vigyázni kell vele, mert a kalapjának a színe veszélyesen hasonlíthat a gyilkos galócához. Azonban, ha figyelmesek vagyunk, akkor a lemezek színéből és a bocskor valamint a gallér meglétéből észrevesszük a másik fajt.

Igen gyakori faj a nyári vargánya, sokan összetévesztik az ízletes vargányával.

A barna érdestinórú gombának csak a fiatal példánya ad élvezhető ételt, az idősek már szívós tönkkel, illetve nyálkásítja az ételt.

A pöfetegek fiatal példányai egytől egyig ehetőek, de ezek közül is az egyik legízletesebb a bimbós pöfeteg. Korábban már találkoztam az óriás pöfeteggel a telken. Egy kora őszi napon egy kb. 40 cm-es példányt találtunk az uborkák mellett. Lett is belőle rántott gomba.

Gombabemutató II.

Az egyik leggyakoribb gomba természetesen itt is előfordult. Ezzel a tintagombával szerintem már mindenki találkozott, hiszen az udvaron, kertben, gyepen is előfordul. Általában nem fogyasztjuk, az ehető példányainál is vigyázni kell, mert alkohollal együtt mérgezést okoz. Bővebben kedves blogtársamnál is olvashattok a tintagombákról. 

Most egy érdekes gombát mutatok Pecsétviaszgomba vagy viaszpecsétgomba. Mindkettő helytálló kifejezés. Sok-sok alkotórésze miatt gyógygombának is tartják. A kínai orvoslásban a halhatatlanság gombája, s mint a gyógynövények királyára tekintenek. Egyenértékű erősítőszer a ginsenggel. Talizmánként is használták, felakasztva a házban elűzi a szerencsétlenséget.

Még egy érdekes gombát mutatok nektek, amiről nem is gondolnánk, hogy ehető, ez pedig a barna csészegomba. Fura alakja tényleg a csészéhez hasonlít , már csak a füle hiányzik A pontosabb ismertetést

szintén blogtársamtól veszem kölcsön (köszönöm az ismertetést), biztosan szívesen veszi, ha meglátogatjátok írását ezzel kapcsolatban.

Nekem fura volt a tapintása is, hiszen ténylegesen úgy éreztem, mintha egy porcdarabot fognék a kezembe, csak sokkal törékenyebbet.

Amatőr gombabemutató I.

Egy héttel ezelőtt a volt kolléganőm jött ki az osztályával a "Csevice" Erdei Iskolába. Este kijött hozzá egy kollégája is, aki rendszeresen túrázik és a gombákat is eléggé jól ismeri.

Másnap kora reggel felkelt, s szétnézett a környéken, milyen gombákat lehet találni. Az idő a gombáknak nagyon kedvezett, hiszen hűvös, borongós és esős volt, tehát a gombák szaporodásához minden adva volt. Be is rendezett egy gyors gombabemutatót, amit most megosztok veletek is. Szépen elővettünk egy nagy csomagolópapírt, s azon fakéreg és mohák társaságában lettek a gombák elhelyezve. Alattuk a nevük, valamint a mérgezésre utaló jelzés (koponya és csontok).

Párducgalóca

Akárhogy is nézzük, szám szerint az akkori pillanatban a galócafélékből volt a legtöbb. Ezek nagy része mérgező kisebb-nagyobb mértékben. Amiket láttunk a környéken a párducgalóca volt a legveszélyesebb, a szakirodalom szerint idegmérget tartalmaz, hallucinációkat okozhat, súlyosabb esetben halálhoz is vezethet. Jellemzően szürkés, sötétbarna kalapú gomba, rajta világos burokmaradványokkal. Ezek csak gyengén tapadnak a kalapra egy nagyobb eső lemoshatja. A szakirodalom szerint összetéveszthető a piruló galócával, aminek a kalapja világosbarna színű ugyanúgy világos burokmaradványokkal. A lemezének a színe különbözteti a piruló galócát a párducgalócától, az előbbié leszedés után rózsaszínűvé válik, míg a párducgalócáé fehér marad. Amiket én láttam, azoknál a kalap is jellemzően másféle volt. A piruló galóca ehető, de a szakértő szerint, jobb, ha a galócákat hagyjuk.

Piruló galóca

Ugyancsak lehetett találni a szintén mérgező citromgalócát. Ennek a kalapja zöldessárga és burokmaradványos, de ezt is könnyen lemoshatja az eső, s akkor összetéveszthető a gyilkos galócával, illetve egy ehető gombával a sárguló kalapú ehető csiperkével. Az első esetben szinte mindegy, mert mindkettő mérgező, de a második miatt nem árt vigyázni. Véleményem szerint, ha valaki csak egyféle gombát keres és szed, azt is csak az általa ismert fogyasztható (teljes érésű változatban) akkor nem lehet nagy baj. Egyszerűen, ha bizonytalan vagy benne, akkor ne szedd le. Inkább legyen kettővel kevesebb gombád, minthogy esetleg a gombaszakértő az összes példányt kidobja a kettő rossz miatt.

Növendék piruló galóca

Ekkora lett a kicsi gömbből!

Várom a tavaszt

2013. március 15. 

Ennyi havat fújt az udvarunkra

Zuhogott és zuhogott

Most az időjárás alaposan megtréfált. Zuhogott a hó, nem is akárhogy. Már írtam korábban, hogy én nagyon jó helyen lakok időjárás szempontjából. Minket az extrém időjárási jelenségek általában elkerülnek. Ez most is bejött, hiszen a Dunántúlon és Kelet-Magyarországon a hó mellé erős szél is társult. A kettő együtt pedig nem éppen kellemes. Nálunk "csak" csütörtökön és pénteken fújt a szél, de az első nap még csak esővel. Ugyan az esernyőmet rendesen kifordította, azt hittem hirtelen, hogy vehetek másikat, de szerencsére csak az egyik merevítője hajlott meg egy kicsit. Csütörtökön aztán valamivel éjfél előtt átváltott havazásra, s ennek következtében reggel egy órai "szabad" testedzés következett hólapátolás formájában. A későbbiekben ezt nem kellett itt ismételni, mert a talaj eléggé "meleg" volt ahhoz, hogy ne tudjon ráfagyni. Nemhiába volt előtte már langyos idő.

Krókuszok a kerítés tövében

Ezek is, csak  átváltott a virág színe sárgára

Nosztalgiával gondoltam vissza arra az évre, amikor Bogácson töltöttük a március 15-ét. Kint ültünk az udvaron s nem fáztunk rövid ujjúban sem. Ahhoz képes, most téli kabátban járkálunk, s csúszkálhatunk a hóban. A hőmérséklet sem nagyon kényeztet minket még napközben sem, alig hagyja el a 0 fokot a hőmérő higanyszála.

Belenéztem a fényképgyűjteményembe, s szebbnél szebb tavaszi virágokat láttam. Úgy gondoltam legalább a képernyőn idézzük meg egy kicsit a tavaszt, ha már a valóságban egyelőre elbújt előlünk. Ezek a képek tavaszi kirándulásaink alkalmával készültek.

Leánykökörcsin a kedvenc vadvirágom, a Mész-hegy oldalában találkoztam vele.

Tavaszi kankalin a bükki Hereg-réten.

Igazi nárcisz a barátnőmtől Svájcból. Idén télen én is jártam azon a helyen ahol ezt tavasszal korábban fényképezte. A Les Pleiades lejtőin.

Pirosló hunyor, az egyik legkorábbi tavasszal nyíló virág, szintén a Hereg réti kirándulás alkalmával kaptam lencsevégre.

Ezek sima kis kankalinok, amiből tavasszal ezrével lehet látni a virágüzletek kirakatában és a nagy áruházak kínálatában.

Ugye milyen szép tud lenni a gyümölcsfa virága, pedig semmi különleges nincs benne.

Az illatok királynője az orgona.

Gólyahír és százszorszép

Árvácska

Salátaboglárka a városi Érsekkertből.

Tulipánfa szintén az Érsekkertből.

Tulipánok a saját kertecskémből

Vadrózsa útban a Mész-hegy felé.

Aranyeső egy házfal mellett

Barkázó faág

Mocsári gólyahír

Bársonyos tüdőfű szintén a Hereg rétről.

Csillagvirág

Magányos barkavirágzat a Mész-hegyi csillagkunyhónál.

Tulipánok a terelőszigeten két úttest között a városban.

Hóvirág a szőlőtőke tövében, de az itt nem látszik. A Vizeshegyen készült a kép.

Ennyivel várom a tavaszt, de ahogy az ablakon most kinézek, megint tél van. Újra havazik, de azért bízom benne, hogy hamarosan itt a langyosabb idő. Az előrejelzések már ígérik, s előbb vagy utóbb de itt is lesz.