2011. november 18., péntek

Bükk - Mész hegy



Megint változtatok a blog tartalmán. Megmarad ami eddig volt, de nem szeretnék még egyet utazásos témával indítani, így ez teljesen utazás és programok blogja lesz, meg egy kicsit az emlékezésé is valamint és esetleg régebbi témát is felelevenítek. Tehát hol a városban maradok, hol más témát hozok. A Bükk itt van a közelünkben, így ide akármikor ellátogathatok, meg is teszem, de nem olyan gyakran, mint szeretném. Gyertek hát velem, ha valamit nem pontosan írtam, ha valamiről bővebbet szeretnétek tudni, hagyjatok megjegyzést, javítom, illetve a lehetőségekhez mérten igyekszem arról is írni.

Túrázzunk a Bükkben és ismerkedjünk vele, megéri! A környéket leginkább a húgommal járom, hiszen azt ő jobban ismeri, mert lovagolni jár, - már több mint 10 éve űzi ezt a szabadidős tevékenységet – így van olyan hely ahol szinte minden fát ismer. Így csábított el engem tavasszal a Mész-hegyre. Ott van egy régi, talán szőlőprésház vagy csőszkunyhó, ami igen romos állapotban van, de fantasztikus a hangulata. Némelyik mellett betonkád is állt, azt talán vízgyűjtésre, permetlé bekeverésre használhatták az egykori szőlősgazdák. Egymástól nem nagy távolságra vannak, valószínűleg a régi parcellákhoz tartoztak. Ma az itteni terület nagy része egy neves egri borászé, aki ki szeretné használni a termelt szőlő minőségének jobbá tétele érdekében a régebbi szőlősgazdák tudását.  Ugyan már korszerűbb művelési móddal dolgozik, hiszen a régi bakhátas termesztés már a múltté, de változatos sortávolsággal, tőkeszámmal szeretné megtalálni a legjobb minőséget adó ültetést. Azért az ültetés még nem minden, kell hozzá a talaj, s nem utolsósorban az időjárás. Ha ilyen a nyarunk, mint az idei volt, akkor jó minőségű szőlőre lehet számítani, de a tavalyi év nyara nagyon sok szőlőtermesztőnek betette a kaput a sok csapadék és a kevés napsütés miatt.

A kiválasztott házikóról leginkább azt lehet elmondani, hogy teteje nincs, de a falai állnak. Annak idején az itt található kövekből építették. Ma azt mondanánk rá, hogy puzzle. Érdekes módon nem dől össze. Ott a hegyen több is van változó állapotban. Az egyiket fel is újították, talán az előbb említett neves egri borász, de a többség hasonló állapotban van, mint ami a húgom érdeklődését keltette fel. Kívül belül benőtte a gaz, a tetején még cserje is kihajtott, amit a tavaszi fényképezéskor észre sem vettünk, s előtte is megjelent egy bokor. Ha belépünk az egykor ajtónak használt szakaszon, akkor egy nagyjából 2 m X 3 m-es térben találjuk magunkat. Van az oldalfalon ablak is, akarom mondani ablaknak használatos rés, amivel igen hangulatos fotót készítettem.

Miért is kellettem én ehhez? Mert van egy jobbféle fényképezőgépünk, és erről a házról valamint a mellette álló fáról szeretne a húgom négy képből álló sorozatot a négy évszakban. Ennek az első eleme elkészült tavasszal, a második pedig most október végén. A nyári kimaradt, majd meglesz jövőre.




Most az őszi van műsoron, s jó is volt, hogy kint jártunk, mert a csipkebogyó az október közepén beköszöntött fagynak köszönhetően nagyon finom lett. Élvezeti értékéből ugyan levon a vízhiány, így igencsak válogatnunk kellett, hogy ne aszalódott bogyót majszoljunk, de így én olyat ehettem amilyet eddig még nem. Már majdnem olyan volt az íze, mint a lekváré, csak a magokat kellett folyamatosan köpködni. Ennek ellenére megérte.


A fagyra még visszatérek egy kicsit. Érdekes volt látni, hogy az út elején, a hegytetőn lévő szőlőtábla (ostorosi út mellett) szinte teljesen le volt fagyva. A megbarnult levelek már szárazon zörögtek a vesszőkön. Beljebb a völgyekben foltokban fagyott, mert még jelentős mennyiségű zöld vagy sárga levelű foltok is voltak. Ugyanez volt érvényes a fákra is, a dió levele már sok helyen megfeketedett, de voltak helyek ahol a vöröslő cserszömörce élénkítette a fáradt őszi poros zöldet.