2012. október 21., vasárnap

Nyaralás Balaton - Tihany


Balatoni nyaralás IV. Tihany





Előző este annyit döntöttünk el, ha a következő nap strandidő lesz, akkor a műsor strand lesz, ha mégsem ez a változat jönne be, akkor megyünk Tihanyba. Az időjárás-felelős jóvoltából a következő napi program Tihany volt, mivel sütött a nap, de a levegő nem éppen fürdésre csábított. Most jó lett volna, ha a kerékpárjaink nálunk vannak, mert egyrészt a szántódi révig csupán 4,5 km tekerés, utána magunkkal visszük a kompra, s Tihanyban is vígan közlekedhetünk vele, sőt akár Balatonfüredet is meglátogathatjuk. Erre azt kellett mondanunk, hogy majd legközelebb.

Így aztán beültünk az autóba, s elmentünk a szomszédba, hiszen kb. 5 km az egész. Kocsi parkolóba, mi pedig irány a rév. Míg vártuk a kompot láttuk, hogy a Balaton északi oldalán igencsak gyülekeznek a felhők, akkor viszont már késő volt visszafordulni esernyőért. Így felszálltunk a kompra, s bíztunk a jó szerencsénkben. Még a szántódi oldalon megvettük a kisvonatra a jegyet, amivel felmegyünk az apátsághoz. A tihanyi oldalon így már csak meg kellett keresni a kisvonat megállóját. Hamar megérkezett, s már csak a következő komp utasait kellett megvárni. Egy kicsit körbejártuk a félsziget déli részét, s közben a vízpart mellett is elhaladtunk. Jól lehetett látni itt is a Balaton alacsony vízszintjét. Azért a viszonylag rossz idő ellenére elég sokan fürödtek. Felfelé vezető utunk közben elhagyott a szerencsénk s elkezdett esni. Szerencsére az oldalról nyitott kocsikban nem áztunk, s mire felértünk az apátsághoz már abba is hagyta.

A templom mellől gyönyörű kilátást lehetett élvezni, de csak viszonylag kevés helyen, mert pont most folyt a sétány felújítása. Azért néhány helyen kinéztünk, de a szép panorámán kívül csak azt tudtuk megállapítani, hogy több helyen esik továbbra is. Bementünk a barokk templomba, aztán lementünk a román kori altemplomba is. Itt találjuk az apátság alapítójának I. András királynak a temetkezési helyét. Innen pedig tovább vezetett az út a kiállítótermekbe, ahol megismerkedhettünk az apátság 950 éves történetével, s megnézhettük IV. Károly emlékszobáját is.




Érdekes képek szemléltették a szerzetesek munkáját. A kép egy tényleges tárggyal kezdődött, ami mellett valaki személy is volt általában, s a falon freskóként folytatódott tovább. Az alapítástól az apátok sora az 1400-as évek végéig szinte folyamatos volt. Az utána következő 200 évben olyan apátok vezették a kolostort, akik nemhogy bencések nem voltak, de sokszor nem is egyházi személyek voltak. Sok közülük nem is járt Tihanyban, csak az abból jövő jövedelem érdekelte. A török hódoltság megszűnésével a Pannonhalmi Főapátság tulajdonába került, s ezzel a magyar bencés rend szerves része lett. Napjainkig is sok időszak volt, amikor nem volt apát kinevezve a monostor élére (Ferenc József féle feloszlatás, szocializmus évei) Tevékenysége idején folyamatosan mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozott. A XIX. sz. közepén a robot megszűnése miatt át kellett szervezni a gazdaságot, innentől került a monostor közelebbi kapcsolatba a környező falvak népeivel. 1885-től már képzett világiak is dolgoztak a Balaton környék 2. legnagyobb uradalmában. Fellendült a virág és gyógynövénykertészet, s az állattartás területén is újdonságokba vágtak bele. Kedvező munkalehetőséget biztosítottak dolgozóiknak a pénz és terményjárandósággal. A cselédségnek lakásokat építettek, az idénymunkásoknak tisztességes szállást biztosítottak már 10 évvel azelőtt is, hogy erre törvény kötelezte volna őket. Emellett az apátság saját jövedelme terhére biztosított alkalmazottainak nyugdíjat, illetve kegydíjat. A működés a világháború évei alatt is folyt, de a földosztást követően mindössze 100 holdja maradt szinte gazdasági épület nélkül, s felkerült a megszüntetendő apátságok közé is. Aztán ezen is túljutott. A bencés rend 1990-ben költözhetett vissza. 1994-ben a kolostor épületegyüttesét is visszakapta az államtól, amelyet 1992-től folyamatosan felújítottak. Itt pedig az én szavaim helyett inkább tegyetek virtuális sétát a templomban és a kriptában.

Az apátság után sétáltunk az üdülőfalu kedves kis utcácskáin. Ha Tihany, akkor levendula. Volt belőle minden mennyiségben az illóolajtól kezdve a szappanokon át egészen az illatpárnákig, természetesen inkább a turistazsebre méretezett árakkal. Mivel szüleimnél a kertben terem levendula, ezért az alapdolgok nekem is megvannak, ajándékot meg nem innen vásárolok. Hamarosan a gyomrunk is jelzett, hogy illene valamit enni, így beültünk egy étterembe, ahol menüt rendeltünk. Így üdítővel együtt nem is került valami sokba. Ugyan a kerthelyiségben ültünk, de nem láttunk rá az égboltra, így azt sem vettük észre, hogy újabb eső közeleg. Éppen befejeztük az ebédet, s indulni szerettünk volna, amikor halljuk a sátorponyván az eső kopogását. Így aztán újabb fél óra kényszerpihenőre kényszerültünk. Utána a nedves úton indultunk a hegyről lefelé, a kikötőhöz. 

Közben többször ráláttunk a Balatonra. Megint ugyanazt tudtuk megállapítani, mint felfelé jövet, több helyen esik. Mire leértünk a révhez, a déli oldalon is gyülekeztek a fellegek. A kompra felszállva még napsütés jutott osztályrészül, de ahogy haladtunk a másik part felé egyre jobban beszürkült az ég, s a kőröshegyi völgyhíd is párában fürdött. Én még nem utaztam az M7-es autópálya ezen szakaszán. Ugyan amikor Somogyvárra utaztunk kb. 10 km-t megtettünk rajta, de ez a szakasz már a völgyhíd után volt. Én amúgy sem nagyon élvezem az autópályán való utazást, bár azt kétségtelenül aláírom, hogy időben mindenképpen kevesebb, mint a korábbi utazási idő. Viszont a környékből szinte az útjelző oszlopokon kívül semmit sem látok, ahhoz ugyanis, hogy az autópályáról letérjünk egy nevezetesség meglátogatásához, idő kell. A férfiak pedig megpróbálnak minél hamarabb odaérni a célhelyre, úgy, hogy lehetőleg közben max. enni-inni, s egyéb nem mellékes dolgokat elvégezi kelljen megállni. Én szívesebben utazom lassabban, de emberek között, időnként megállva. Megint elkanyarodtam, irány vissza, tehát mire beértünk a szántódi kikötőbe megint elkezdett esni az eső, szerencsére a kocsi nem volt messze, így hamarosan szárazan indulhattunk szálláshelyünkre. Balatonföldvárra éppen akkor ért az eső, amikor mi is megérkeztünk.