Fazola Henrik Egerben

Fazola Henrik

Sétáljunk egy kicsit megint a városban. Most rövidebb lesz, mint volt 4 évvel ezelőtt. E sétánk célja, hogy megmutassam, milyen emlékek maradtak Fazola Henrik kovácsmester után. A főiskola épülete mellett a Kossuth Lajos utca felé vesszük az irányt. Az első épület ami előtt megállunk, ismerős lesz, hiszen már írtam róla, ez nem más, mint a Kispréposti Palota. 

Kispréposti Palota - erkélyrács

Kispréposti Palota - ablakrács

Az épület gyönyörű erkélyrácsa és ablakrácsai örökre megőrzik a híres kovácsmester emlékét. Az indák, a rácsdíszek, a bőségszaruból „kiömlő” virágok légies könnyedséget adnak az amúgy igencsak nehéz fémnek. Biztosan nem volt könnyű a vassal dolgozni, de a remekművek megmutatják, hogy a XVIII. században is lehetett már a mesterséget magas fokon űzni. Hogyan is került ez a mester Egerbe? Fazola Hemrik Würtzburgban született, s ott is tanulta ki a mesterséget az udvari lakatosmestertől a testvérével együtt. Abban az időben a mesterek egy ideig vándoroltak országról országra, városról városra. Mindenhol művelték mesterségüket, s megfigyelték az ottani lakatosok munkáit, tapasztalatot szereztek. Ezekből többnyire be is építettek saját stílusukba egyet s mást. Így kerültek Magyarországra is. Az akkor még 28 éves Fazola Henrik már olyan magas szinten művelte mesterségét, hogy Barkóczy püspök is tudomást szerzett róla, s meg is hívta a városba az akkor épülő Megyeháza kovácsoltvas kapuinak kivitelezésére, valamint egyéb lakatosmunkák elvégzésére. A városban sétálva gyakran találkozunk műveivel kapuk, ablakrácsok formájában. A Mestert egy korábbi kiállításon is megemlítették (Kisváros a felhők felett), mint szakmájának kiemelkedő képviselőjét, s városunk egyik elismert polgárát. A Dobó utca és az Eger patak között utca is van elnevezve róla. Munkahelyem udvarán pedig szobor emlékeztet rá.

Nagypréposti palota

Püspöki Palota

Ha továbbmegyünk a Kossuth Lajos utcán, hamarosan Nagypréposti Palotán – ma Bródy Sándor Megyei Könyvtár – láthatjuk munkáját az erkélyen és ablakrácsokon. Legszebb és legjelentősebb műve pedig a Megyeháza két szőlőfürtös, címeres kovácsoltvas kapuja és a külső bejárat feletti félköríves betétrács. Keze munkáját dicsérik a későbbiekben az egri Püspöki Palota, a felsőtárkányi és harsányi püspöki nyaraló, a harsányi templom, a pétervásárai Keglevich kastély, valamint a kanonokházak díszítő vasmunkái.

Megyeháza - címeres kapu

Megyeháza - indás kapu

Ahogyan a lakosok megismerték a munkáját sorra kapta a megrendeléseket, s igen vagyonos polgár lett belőle. Akkoriban is gondot okozott az alapanyag-ellátás. Emiatt érdekelte, hogyan tudná megoldani a vasgyártást Eger közelében. A Bükkben és a Mátrában kiterjedt bányakutatásokat végzett sikerrel. Ezt Mária Terézia aranyéremmel ismerte el, s az ő leiratából tudjuk, hogy 1770-ben a mai Ómassa területén neki is kezd egy fatüzelésű vasolvasztó megépítéséhez. Külföldről szakembereket hív, akik a települések őslakosságát alkotják, s ő maga is odaköltözik. Az elkészült vasmű néhány év után már országos ismertségű.

Minden kezdet nehéz, aztán az udvar támogatása is elmarad. S azt hozzá kell tenni, hogy közben kiderült a bükki vasérc igen gyenge minőségű, a szállítás pedig már annak idején is költséges volt. Az alapító szinte minden vagyonát rákölti, s hamarosan az egészsége is megrendül, diósgyőri-hámori vasmű létrehozója 1779 áprilisában Hámor községben elhunyt. Maradványai ismeretlen helyen nyugszanak valahol a hámori temetőben. Miskolc város önkormányzatának támogatásával a városi Rotary Club 2005-ben egy jelképes díszsírhelyet hozott létre a mester tiszteletére.

Hatalmas érdeme lett, hogy egy addig iparilag fehér foltnak számító területet kapcsol be az ország gazdasági életébe. Ezzel meghatározta Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye arculatát.

Pálos kolostorrom Almárban

Vasárnap délelőtt az almári pálos kolostorromnál

Már régóta el szerettünk volna menni a hugival a kolostorromhoz, most pedig kiválasztottuk a lehető legrosszabb időszakot, amikor alig lehet látni belőle valamit. Persze hiába mentünk volna kevésbé növénytakarós időszakban, mert akkor is inkább a kutatógödrök nyomait láthattuk volna az egy kis falmaradványon kívül. Hozzáteszem, most is megérte azért elmenni, mert a kora délelőtti virágos mezők látványa minden pénzt megér. A növényeken még nem mutatkoznak a kiszáradás jelei, pedig a talaj már igencsak vízhiányos, de a gyökerek még tudtak elegendő vizet felszívni. A réten most a mezei katáng vagy búzavirág kékje keveredett az ernyősvirágzatúak fehérjével, s néhol megszórva egy kis rózsaszín vagy sárga virággal. Igazán mesés képet festett odafelé, sajna fényképet nem készítettem, mert akkor még nem vettem elő a gépet, visszafelé pedig már nem mutatott olyan megkapó képet, mert a kékek már becsukódtak a meleg ellen. Na, nem baj, majd máskor!

Samu

Vittük magunkkal Samut is, ő a húgomék vizslája. Igazán nem lehetett mondani rá egy rossz szót sem. Amikor kellett a póráz, nem húzott ész nélkül, hanem tisztességesen jött mellettünk, de akkor sem kóborolt el, ha szabadon lett engedve. Végig ott ficánkolt körülöttünk. Amikor aztán leültünk meg is kapta a megfelelő mennyiségű simogatást, amivel nem tud betelni.

Almári vikendházak

Ahogy mentünk már látszottak előttünk az almári víkendházak, aminek egy részét mára már valódi lakássá alakítottak át. Eléggé sokan laknak itt, egy kicsit távolabb a város zajától, közelebb a természethez. Nincs is nagyon messze a várostól, hiszen akár vonattal – bár az ritkábban jár – de autóbusszal is könnyen meg lehet közelíteni innen a városközpontot. Utunk során mi is elmentünk néhány ház mellett, egy része tényleg jobb, hogy itt van, mert az udvarán szinte mindent láttunk, amit össze lehet gyűjtögetni. Azért abból a szempontból meg jó, hogy itt lehet háziállatot is tartani, amivel meg lehet oldani egy kicsit olcsóbban az étkezést. Ennél lehet, sokan vitába szállnának velem, mert azért azokat is kell valamivel etetni, s gondozás nélkül nem úgy fejlődnek, ahogy kell.

Eger patak gyaloghíddal

Eger-patak, mint az őserdőben

Elértünk az Eger patakhoz, s partján meglepetés várt. Már előtte is feltűnően sok pillangót láttunk, de a parton aztán még több volt. Ott gyülekeztek tömegesen, ittak aztán keringőztek. Ez a kép egy gyaloghídról készült. Sekély vízállás mellett a hídtól 10 m-re mezítláb vagy vízálló lábbeliben is át lehet kelni, taposhatsz a kavicsokon ingyen és bérmentve, nem kell érte csinos kis összegeket fizetni, mint az egerszalóki Saliris Resort Spa-ban. Igaz itt hiányzik a víz váltott hőmérséklete, de legfeljebb kiugrunk a napsütötte meleg kőre, és mindjárt lesz melegünk is.

Répalepke

C-betűs lepke

Kardoslepke

   

Volt kardos lepke, fecskefarkú lepke, citromlepke, boglárkalepke, közönséges gyöngyházlepke, C-betűs lepke, meg répalepke, talán egyet-kettőt nem is soroltam fel. Ott keringőztek körülöttünk, a lányomat nem is nagyon lehetett onnan elszakítani, s nosztalgiával emlékezett vissza, amikor alsó tagozatos korában anyósommal, majd később velem is járt a Budapesti Állatkert Lepkeházában. Először sárga mintás felsőben ment, s bent rászálltak a lepkék, nagyon élvezte ezt a helyzetet. Persze itt nem szálltak ránk, csak körülöttünk köröztek, aztán leszálltak, s így tovább.

Kutatógödör nyoma

Falrom

Innen már nem volt messze a kolostorrom. Először egy tábla jelezte a helyet. Itt csupán egy falmaradványt láthattunk többet nem. Megpróbáltunk ennek megfelelően körbenézni, és megkeresni az egyes helyeket, de valahogy nem értettük a rajzot. Nem tudtam elképzelni, hogy a völgyben volt a kolostor, s a kutatógödrök sem ott voltak, hanem fent a hegyen, a régi kisvasút nyomvonalán. Akkor viszont pont tükörképben van a táblai rajz. Majd meg fogom kérdezni a férjemet, mert ő részt vett annak idején egy régésztáborban, amikor pontosan ezt a romot kutatták. Hátha ő jobban emlékszik rá, s talán többet is hallott róla. Ha így sem tudok zöldágra vergődni, akkor bemegyek a könyvtárba, s ott hátha találok, róla valamit.

Léptékről nézve nagyjából egy 30 x 35 m-es négyszög alakú teret foghatott közre. A kolostort sajnos a XVI. sz. második felében megszüntették, az utolsó feljegyzés 1549-ből származik, ekkor még ismeretes volt a perjel neve. A későbbiekben 1571-ből már csak olyan feljegyzés van, hogy a volt egri várkapitány által a rend visszaadott javait már mások kapták, így az nem népesült be. Ettől kezdve már az idő vasfoga megtette a magáét, meg természetesen biztosan benne voltak az emberek is, hiszen akkoriban előszeretettel használták fel a tönkrement épületek építőanyagait. Így járt annak idején a vár is, bizony annak a kövei is sok városi ház, templom építőanyagául szolgált.

A kolostorrom már szinte a földdel egyenlő. Ismereteim szerint a kutatás során számos cserépedényt, használati eszközt, pénzérmét találtak, amelyek a múzeum tulajdonába kerültek. Sajnos a helyreállításra nem sikerült anyagi fedezetet találni, így a falak visszatemetésre kerültek, de legalább megismerték a kolostor teljes felépítését vagy legalábbis feltételezték, hogy is használhatták annak idején, a többi kolostor épülettel összehasonlítva. Miután elhagytuk a kolostorromot, a mellette lévő völgyben a patakmederben mentünk egy kicsit felfelé, hátha valamivel többet látunk. A patakmederben száraz lábbal tudtuk lépkedni, csak helyenként volt egy kis vízfolyás. Itt megnéztük az egykori kisvasút hídjának tartópilléreit közben, pedig ha óvatlanok voltunk, akkor reuma elleni kezelést is adtunk magunknak csaláncsípés formájában. Volt belőle bőven nem győztük kerülgetni.

Jó volt árnyékban lenni, mert a nap már eléggé melegen tűzött. A visszafelé vezető úton is néztünk azért a hátunk mögé, így aztán láthattuk a kőbányát Eger-Felnémet határában, amit jelenleg az OMYA üzemeltet. A régi kőőrlőt 1-2 évvel ezelőtt számolták fel, de úgy, hogy fel is robbantották. Benne volt a híradásokban is.

Most megint elhatároztuk, mint már oly sokszor korábban is, hogy máskor is el fogunk menni, hiszen olyan sok érdekes hely van a közvetlen környezetünkben is. Most már remélem valóban így is lesz, hiszen ez csak rajtunk múlik.

Svájci utam - Chillon vára

Chillon vára

 A Montreaux éghajlata különösen enyhe, amiről a tóparti sétányt szegélyező pálmák és kaméliák is tanúskodnak. A világ minden tájáról tódulnak ide a fürdővendégek. A legtöbb turista a júliusi dzsesszfesztiválra érkezik. Fogaskerekű kisvonat visz fel a Caux-ba és a Roches de Naye-hoz, ahonnan az egész tavat belátni.

A városka fő nevezetessége a Château de Chillon, melyet Savoya grófjai emeltek, majd Bern foglalt el 1536-ban. A várbörtönben raboskodott François de Bonivard, akit a berniek szabadítottak ki. Róla írta Lord Byron 1816-ban A chilloni fogoly című romantikus poémát, amely világhíressé tette a várat. A vízre néző Chillon voltaképpen Veytaux-hoz tartozik, amely 3 km-re esik Montreaux-től. Megközelíthetik gyalogszerrel a parton, de nyáron hajó is jár ide. Gépkocsival majdnem szemben lehet megállni.

A vár hangulata különösen érdekes. Mi késő délután értünk ide, alig másfél órával a zárás előtt. Ami nagy meglepetést okozott, hogy volt magyar nyelvű tájékoztató is. A várárok után hatalmas kapun belépve mindjárt a középkorban érezhettük magunkat. A szikla pedig, amire a vár épült már ismert volt a Római Birodalom idején is. Először a Sioni érsek tulajdona, majd a Savoyai hercegeké. Jelentősége és szerepe útellenőrzésben, vámszedésben volt, de nem elhanyagolható, hogy a tó és a hegy közötti szorost is ellenőrizte katonai szempontból. A várat 3 udvarra lehetett osztani, amelyből az elsőben katonaság és a kapuőrség kapott helyet. A második udvar körül volt a várúr lakosztálya, a raktárak és a börtönök. A harmadik udvar körül a gróf és udvartartásának lakosztályai és a kápolnát találjuk.

Amitől tulajdonképpen híressé vált az nem más, mint François de Bonivard. Ide záratta be Savoya hercege, mert a reformáció tanait hirdette. Lord Byron róla írta A chilloni fogoly c. poémát. Mi is lelátogattunk a börtönszintre, s láttuk is azt az oszlopot, amely mellett raboskodott.

A második udvarba átjutva megnéztük a várúr nagytermét, majd a hálószobán áthaladva bejutottunk a címerek termébe. Volt még egy érdekes látnivaló: a Savoyai hercegek kápolnája. Itt a festményeket számítógépen feldolgozták, majd kivetítették a falra, így majdnem az eredeti díszítésnek megfelelően jelenik meg a látogató előtt. Innen már csak egy „ugrás” volt a gróf nagyterme(ünnepségek és fogadások színtere), melynek kockás díszítése a XIII. századi.

Barokk kályhák az egri főiskolán

Ebben az évben a főiskola szervezett érdekesebb programot számomra a Múzeumok éjszakáján. Előadást hallhattunk a főiskola kályháiról, de előtte egy kis bevezetőt is kaptunk az oktatási intézmény létrejöttéről.

A főiskola épületét ugyan Barkóczy püspök álmodta meg, de a tényleges kivitelezés Eszterházy Károlyra maradt. Az eredeti terv csupán egy emeletes épület volt. Az építtető püspöknek azonban jóval magasabbra törő tervei voltak, Egert egyetemi várossá szerette volna tenni. Ez aztán sajnos nem sikerült Mária Terézia „Ratio Educationis” rendelete miatt, amely szerint csak a fővárosban lehetett egyedül egyetem. Eszterházy azonban az épület külsejében és a belsejében mégis ezt próbálta megmutatni.

A kétemeletes épület – 4 viszonylag hatalmas méretű termével (Kápolna, Főegyházmegyei Könyvtár, Díszterem, a II. emeleti Színházterem) és az abban a korban korszerű csillagvizsgáló toronnyal, itt most Csillagászati Múzeum van – valóban ezt tükrözte.

Érdekes megfigyelni az I. emeleti három terem mennyezetét és az arra festett freskókat. Az egész épületben azonos a mennyezet íveltsége – a legalacsonyabb és a legmagasabb pont között mindössze 90 cm a különbség. E három teremben azonban mintha kitárulna a boltozat, s nem tudjuk eldönteni a valódi magasságot. Különösen figyelemre méltó ez az egyházmegyei gyűjteményben.

Na de most nem is erről szeretnék írni, hanem a kályhákról. Az épületet eredetileg 78 cserépkályhával fűtötték, ezt Povolini Ferenc alaprajza szerint lehetett megállapítani. Ezeket a püspök Magnus Károly győri kályhásmestertől rendelte meg 1770-es évek elején. Az első szállítmány 1775-ben, míg az utolsó 1780-ban érkezett meg. Győrből Pestig hajóval, majd onnan szekereken tették meg az utat a városig. Alkalmanként a mester 1 hónapot töltött itt, hogy a beépítse, illetve beüzemelje a ma már védelem alatt álló fűtőtesteket. A kályhákat a folyosóról nyíló fűtőajtókon keresztül rakták meg, tisztították. Előfordult, hogy egy ajtó mögül akár 3 kályhát is lehetett fűteni. Jelenleg ezek már nem üzemelnek.

A „kályhatúra” vezetője Kiss Adrienn volt, aki könyvet is írt ezekről a azokról. A kiadvány a Líceum Kiadó gondozásában jelent meg, aki közelebbről is meg szeretne ismerkedni a régi fűtőtestekkel, az on-line is megrendelheti, vagy személyesen a Tittel Pál Könyvtár és Médiacentrumban. Szerettem volna fényképezni is, de megkértek, hogy ne tegyem. Ennek eleget is tettem, de mivel korábban erről a tiltásról nem tudtam, így azért egy fényképem mindenképpen van a kályhák egyikéről. Történetesen arról, amelyik a Csillagászati Múzeumban található. Az író kérését figyelembe véve, ide sem fogom feltenni a képet teljes terjedelmében, csak részletet mutatok róla.

A kályhák egy része eredeti helyén áll, más részét helykitöltőként állították be a termekbe. Így történt ez a Csillagászati Múzeumba állított példánnyal is, hiszen ott nem volt eredetileg fűtés.

Jelenleg a főiskola épületének I. és II. emeletének termeiben vannak kályhák, valamint a toronyban. Közöttük nincs két egyforma sem méret, sem díszítés tekintetében. Abban azonban megegyeznek, hogy mindegyik bevonata fényes máz amely fehér vagy zöld színű.

A kályhák magassága 172 cm és 332 cm között változik. Általában vas vagy rézlábakon állnak, alattuk kőlap van elhelyezve. Ezt most a modern korban is sok helyem megtartották, így körbe lett parkettázva. A kályhák 2-3 részesek. Van egy hengeres rész, aminek a tetején a párkány helyezkedik el, majd ezt zárja le az általában felfelé keskenyedő harang vagy körte alakú rész. A tetején gyakran lángnyelveket láthatunk. A kályhák nagy többsége késő barokk díszítésű. 

Gombabemtutató III.

Még más gombákat is megismertem ott az asztalon. Nem mondom, hogy a természetes helyükön is 100 %-ban felismerném, de megvan rá az esély. Először egy feltételesen ehető gombát mutatok, ez a selyemgomba. Ezek nyersen fogyasztva mérgezők és összetéveszthető a gyilkos galócával, ezért gyűjtésre nem ajánlottak.

Most már csak valóban ehető gombákat nézünk. Itt van például a sárga rókagomba. Ízletes ételek készülhetnek belőle, s aki a gombákat egy kicsit ismeri, az nehezen téveszti össze más, esetleg mérgező fajtával. Természetesen itt is igaz, aki nem biztos a felismerésben az vigye el gombavizsgálóhoz, s ott meggyőződhet helyes vagy helytelen ismeretéről. Ne felejtsük el azonban, hogy a különböző gombákat elkülönítve gyűjtsük mindenképpen. Még véletlenül sem keveredhetnek össze, mert akkor esetleg az egészet ki kell dobni egyetlen mérgező gomba miatt.

A kékhátú galambgomba szintén egy ízletes gombafaj, jóformán csak a galambgombákkal téveszthető össze, de azért vigyázni kell vele, mert a kalapjának a színe veszélyesen hasonlíthat a gyilkos galócához. Azonban, ha figyelmesek vagyunk, akkor a lemezek színéből és a bocskor valamint a gallér meglétéből észrevesszük a másik fajt.

Igen gyakori faj a nyári vargánya, sokan összetévesztik az ízletes vargányával.

A barna érdestinórú gombának csak a fiatal példánya ad élvezhető ételt, az idősek már szívós tönkkel, illetve nyálkásítja az ételt.

A pöfetegek fiatal példányai egytől egyig ehetőek, de ezek közül is az egyik legízletesebb a bimbós pöfeteg. Korábban már találkoztam az óriás pöfeteggel a telken. Egy kora őszi napon egy kb. 40 cm-es példányt találtunk az uborkák mellett. Lett is belőle rántott gomba.