A következő címkéjű bejegyzések mutatása: templom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: templom. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 19., kedd

Svájci utam - Genf



Palais de Justice
Place du Bourg-de-Four
Most egy kicsit visszalépek az időben. Annál is inkább mert a nyári és a téli utazás teljesen különbözött egymástól, s nemcsak az időjárásban. Azt azonban most is megmondhatom, hogy mindkettő élvezetes volt.
Amikor 2006-ban megérkeztünk Zsófi és Zsolt(a barátnőm lánya és férje) fogadott minket a repülőtéren. Mindannyian együtt mentünk Genf belvárosába a Place du Bourg-de-Four-ra magyarul az óváros leghangulatosabb terére. 


St. Pierre katedrális
St. Pierre katedrális
St. Pierre katedrális

St. Pierre katedrális Calvin széke

Ez a kút a belvárosi utunk első állomása volt. Innen megnéztük Kálvin János Auditóriumát(előadótermét), a St. Pierre katedrálist, ahol genfi élete során nap, mint nap prédikációval kezdte a reggelt. Itt láthattuk Kálvin János székét is. A katedrális tornyába fel lehet menni természetesen nem kevés lépcsőn, s onnan igazán szép kilátás nyílik a Jura hegységre, a Genfi tóra Jet’deau-vel, a városközpontra.

Auditorie de Calvin

Auditorie de Calvin belső

Első francia szó, amit megjegyeztem „Bonjour” Jó napot! A második sem sokat váratott magára, de ez angolul is ugyanúgy van leírva(csak lehet nem használatos), s egy kút mellett bukkantunk rá. No potable – nem iható! 

A templom után a téren ültünk egy kicsit, s megettük a magunkkal hozott szendvicset. Közben zenét hallgattunk az ott játszó előadóktól. Ők aztán szépen körbejártak a hallgatóságnál, s adományokat gyűjtöttek. Aprópénzem a svájci frankból akkor még nem volt, így forintot kaptak, ugyan szerintem azt sem tudták milyen fizetőeszköz, de talán eltették emlékbe, vagy ha ismerősük erre tévedt akkor odaajándékozták neki.

Séta közben egy játszótéren vezetett át az utunk, s a lányom és Zsófi már megálltak egy kicsit szórakozni, s a mellette lévő ivókútból inni.

Hamarosan kiértünk tópartra az Angolkerten keresztül. Ennek a közepén szökőkút frissíti fel a levegőt. Most következett a Jet’d eau. Tényleg jól esett a melegben a kellemesen hűtő vízpermet, az ifjúság nagyon élvezte, hogy a permet alatt szaladgálhat. A tóparton továbbsétáltunk, majd leültünk s a lábunkat belelógattuk a vízbe. Kellemesen hűtött, s közben odajöttek a hattyúk, vadkacsák és a vízityúkok is. Már csak a virágóra maradt ki a gyors városnézésünkből, amit szintén az Angolkert bejáratánál találtunk meg.

Jet'd eau a katedrális tornyából

Lac Leman

Jet'd eau

Virágóra

2012. október 21., vasárnap

Nyaralás Balaton - Tihany


Balatoni nyaralás IV. Tihany





Előző este annyit döntöttünk el, ha a következő nap strandidő lesz, akkor a műsor strand lesz, ha mégsem ez a változat jönne be, akkor megyünk Tihanyba. Az időjárás-felelős jóvoltából a következő napi program Tihany volt, mivel sütött a nap, de a levegő nem éppen fürdésre csábított. Most jó lett volna, ha a kerékpárjaink nálunk vannak, mert egyrészt a szántódi révig csupán 4,5 km tekerés, utána magunkkal visszük a kompra, s Tihanyban is vígan közlekedhetünk vele, sőt akár Balatonfüredet is meglátogathatjuk. Erre azt kellett mondanunk, hogy majd legközelebb.

Így aztán beültünk az autóba, s elmentünk a szomszédba, hiszen kb. 5 km az egész. Kocsi parkolóba, mi pedig irány a rév. Míg vártuk a kompot láttuk, hogy a Balaton északi oldalán igencsak gyülekeznek a felhők, akkor viszont már késő volt visszafordulni esernyőért. Így felszálltunk a kompra, s bíztunk a jó szerencsénkben. Még a szántódi oldalon megvettük a kisvonatra a jegyet, amivel felmegyünk az apátsághoz. A tihanyi oldalon így már csak meg kellett keresni a kisvonat megállóját. Hamar megérkezett, s már csak a következő komp utasait kellett megvárni. Egy kicsit körbejártuk a félsziget déli részét, s közben a vízpart mellett is elhaladtunk. Jól lehetett látni itt is a Balaton alacsony vízszintjét. Azért a viszonylag rossz idő ellenére elég sokan fürödtek. Felfelé vezető utunk közben elhagyott a szerencsénk s elkezdett esni. Szerencsére az oldalról nyitott kocsikban nem áztunk, s mire felértünk az apátsághoz már abba is hagyta.

A templom mellől gyönyörű kilátást lehetett élvezni, de csak viszonylag kevés helyen, mert pont most folyt a sétány felújítása. Azért néhány helyen kinéztünk, de a szép panorámán kívül csak azt tudtuk megállapítani, hogy több helyen esik továbbra is. Bementünk a barokk templomba, aztán lementünk a román kori altemplomba is. Itt találjuk az apátság alapítójának I. András királynak a temetkezési helyét. Innen pedig tovább vezetett az út a kiállítótermekbe, ahol megismerkedhettünk az apátság 950 éves történetével, s megnézhettük IV. Károly emlékszobáját is.




Érdekes képek szemléltették a szerzetesek munkáját. A kép egy tényleges tárggyal kezdődött, ami mellett valaki személy is volt általában, s a falon freskóként folytatódott tovább. Az alapítástól az apátok sora az 1400-as évek végéig szinte folyamatos volt. Az utána következő 200 évben olyan apátok vezették a kolostort, akik nemhogy bencések nem voltak, de sokszor nem is egyházi személyek voltak. Sok közülük nem is járt Tihanyban, csak az abból jövő jövedelem érdekelte. A török hódoltság megszűnésével a Pannonhalmi Főapátság tulajdonába került, s ezzel a magyar bencés rend szerves része lett. Napjainkig is sok időszak volt, amikor nem volt apát kinevezve a monostor élére (Ferenc József féle feloszlatás, szocializmus évei) Tevékenysége idején folyamatosan mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozott. A XIX. sz. közepén a robot megszűnése miatt át kellett szervezni a gazdaságot, innentől került a monostor közelebbi kapcsolatba a környező falvak népeivel. 1885-től már képzett világiak is dolgoztak a Balaton környék 2. legnagyobb uradalmában. Fellendült a virág és gyógynövénykertészet, s az állattartás területén is újdonságokba vágtak bele. Kedvező munkalehetőséget biztosítottak dolgozóiknak a pénz és terményjárandósággal. A cselédségnek lakásokat építettek, az idénymunkásoknak tisztességes szállást biztosítottak már 10 évvel azelőtt is, hogy erre törvény kötelezte volna őket. Emellett az apátság saját jövedelme terhére biztosított alkalmazottainak nyugdíjat, illetve kegydíjat. A működés a világháború évei alatt is folyt, de a földosztást követően mindössze 100 holdja maradt szinte gazdasági épület nélkül, s felkerült a megszüntetendő apátságok közé is. Aztán ezen is túljutott. A bencés rend 1990-ben költözhetett vissza. 1994-ben a kolostor épületegyüttesét is visszakapta az államtól, amelyet 1992-től folyamatosan felújítottak. Itt pedig az én szavaim helyett inkább tegyetek virtuális sétát a templomban és a kriptában.

Az apátság után sétáltunk az üdülőfalu kedves kis utcácskáin. Ha Tihany, akkor levendula. Volt belőle minden mennyiségben az illóolajtól kezdve a szappanokon át egészen az illatpárnákig, természetesen inkább a turistazsebre méretezett árakkal. Mivel szüleimnél a kertben terem levendula, ezért az alapdolgok nekem is megvannak, ajándékot meg nem innen vásárolok. Hamarosan a gyomrunk is jelzett, hogy illene valamit enni, így beültünk egy étterembe, ahol menüt rendeltünk. Így üdítővel együtt nem is került valami sokba. Ugyan a kerthelyiségben ültünk, de nem láttunk rá az égboltra, így azt sem vettük észre, hogy újabb eső közeleg. Éppen befejeztük az ebédet, s indulni szerettünk volna, amikor halljuk a sátorponyván az eső kopogását. Így aztán újabb fél óra kényszerpihenőre kényszerültünk. Utána a nedves úton indultunk a hegyről lefelé, a kikötőhöz. 

Közben többször ráláttunk a Balatonra. Megint ugyanazt tudtuk megállapítani, mint felfelé jövet, több helyen esik. Mire leértünk a révhez, a déli oldalon is gyülekeztek a fellegek. A kompra felszállva még napsütés jutott osztályrészül, de ahogy haladtunk a másik part felé egyre jobban beszürkült az ég, s a kőröshegyi völgyhíd is párában fürdött. Én még nem utaztam az M7-es autópálya ezen szakaszán. Ugyan amikor Somogyvárra utaztunk kb. 10 km-t megtettünk rajta, de ez a szakasz már a völgyhíd után volt. Én amúgy sem nagyon élvezem az autópályán való utazást, bár azt kétségtelenül aláírom, hogy időben mindenképpen kevesebb, mint a korábbi utazási idő. Viszont a környékből szinte az útjelző oszlopokon kívül semmit sem látok, ahhoz ugyanis, hogy az autópályáról letérjünk egy nevezetesség meglátogatásához, idő kell. A férfiak pedig megpróbálnak minél hamarabb odaérni a célhelyre, úgy, hogy lehetőleg közben max. enni-inni, s egyéb nem mellékes dolgokat elvégezi kelljen megállni. Én szívesebben utazom lassabban, de emberek között, időnként megállva. Megint elkanyarodtam, irány vissza, tehát mire beértünk a szántódi kikötőbe megint elkezdett esni az eső, szerencsére a kocsi nem volt messze, így hamarosan szárazan indulhattunk szálláshelyünkre. Balatonföldvárra éppen akkor ért az eső, amikor mi is megérkeztünk.

2012. július 15., vasárnap

Egri templomok I. Bazlika - napfelkelte


Pirkadat Egerben



Kedden szokás szerint megint részt vettem egy egri városi sétán. Ez a Megyeházáról és Barkóczy püspökről szólt. Ez majd egy későbbi bejegyzés témája lesz, most csak azért említettem meg, mert a végén egy hölgy bejelentette, hogy pénteken reggel fel lehet menni a Bazilika tornyába napfelkeltét nézni. Nekem sem kellett több,  persze hogy mentem. Azt ugyan már nem tették hozzá, hogy ez össze van kötve a „Reggel dícsérete” eseménnyel. Nem vagyok kimondottan vallásos, de egy kis hitélet senkinek sem árt meg.


Eged és a hajnali felhők


A Bazilika harangjai
Falépcső a toronyban
Hajnali fél ötkor gyülekeztünk az oldalbejárat mellett. 1-2 embert ismertem, s azokkal beszélgettem. Hamarosan megjelent két atya a kinyíló ajtóban. Bementünk s mindenki kapott egy gépelt lapot különféle vallási szövegekkel, na itt kezdett gyanússá válni a dolog, hogy itt nemcsak napfelkeltéről lesz szó. Mivel az atyák látták, hogy elég sokan gyűltünk össze, így rögtön két része oszlottunk. A társaság egyik fele az északi toronyba, míg a másik fele a déli toronyba ment. A tetőszintig 1 csigalépcső vezetett fel., utána lehet átmenni a tetőn keresztül az északi toronyba. Én a déliben maradtam. Ezután már falépcsőkön folytattuk az utunkat a harangokig. Ebben a toronyban 3 harangot helyeztek el a József, a Lajos és a János harangot. Szerencsére nem éppen akkor kellett ütni nekik, amikor mi elmentünk mellettük. Innen még egy nekirugaszkodás és már fent is voltunk a torony erkélyének lejtős, korlátokkal védett teraszán. Már közelített az idő a napfelkeltéhez, s elkezdődött a felhők alján a felkelő nap színjátéka. Amikor felértünk, a színt nem is tudom meghatározni, a rózsaszín, a lila piros és a bordó keveréke talán, de hát nem vagyok rajz szakos, sőt festő sem. Ezen a napon hivatalosan 4:53-kor kel föl a nap Budapestre vonatkoztatva. Ha jól következtetek, akkor nálunk egy kicsit korábban, mivel keletre fekszünk a fővárostól. Azonban a valóságban később, mivel a város völgyben van, így a hegyek magasságát is meg kell tenni a napnak. A pirkadat csodája elkezdődött, s nem hagyott kétséget felőle, hogy ma is felkel a nap. Nem felhőmentes volt az ég, de így annál több színben gyönyörködhettünk, hiszen kezdetben a felhők alját világította meg. Közben gitárkísérettel egyházi dalokat énekeltek. Még a napfelkelte előtt elkezdődött a „Reggel dicsérete” a kapott szöveg alapján. A két toronyban tartózkodó emberek felelgettek egymásnak a kántor vezetésével.
Én pedig rácsodálkoztam a városra ebből a – számomra – szokatlan szemszögből. A főiskola tornyában már voltam – abból indult a blog, a Minaret tornyában nemrégiben jártam – ez egy későbbi bejegyzés része lesz – de a Bazilika tornya a köznép számára nem látogatható, így ki kell használni az éppen adódó alkalmat. Minden más innen, számomra gyönyörű, s minél jobban megismerem, annál jobban tetszik. Itt következik néhány képet a fenti látószögből,  úgy gondolom nem csalódunk benne.

Felkel a nap az Eged hegy mellett


Gárdonyi Géza Színház felülről


Kupola az Egeddel

Eszterházy tér a virágszigetekkel


Rendesen feltámadt a szél a betörő hidegfront miatt, s a toronyban bizony majdnem fél órán keresztül rendesen le tudta hűteni a testet. Fél hat előtt néhány perccel fejeződött be a „Reggel dicsérete” s lassan elindultunk lefelé. Az indulásnál elkelt egy kis segítség, mert a legfelső lépcsőfokoknál már hiányzott a korlát, s a fokok is elég keskenyek voltak. Röviddel 6 óra előtt már otthon is voltam a napkelte élményével gazdagabban.


Most egy ideig nem leszek jelen, talán augusztus elején újra jelentkezem.

2012. március 14., szerda

Egri templomok IV. Evangelikus templom






Az egri séták 2012. évi első sétája ebbe a templomba vezetett. Ez azért némi átszervezést igényelt részemről a szombati főzést illetően, mert délelőtt 10-kor kezdődött. A húsleves azonban ebből a szempontból jó leves, mert nem haragszik meg, ha előző nap elkészítem, de akkor sem, ha aznap délelőtt otthagyom, hiszen az alapanyag tyúk volt, az pedig nem kevés főzési időt igényel.
Normál körülmények között úgy 10 évvel ezelőtt vagy két évig, majd az utóbbi 3 évben elég gyakran elmentem mellette. Korábban azért, mert a számítógépes grafikus tanárom arra lakott, most pedig leginkább azért mert vele szemben van Eger "új" Bevásárlóközpontja az Agria Park. Ugyan nem szeretek ilyen jellegű üzletekbe járni, mert sajnos a minőség is sokszor hagy maga után kívánnivalót, de azért akadnak kivételek.
Az ismertetést az evangelikus lelkész tartotta aki a lányom általános iskolai osztálytársának édesapja, így őt már korábbról ismertem, de a templomot nem.


A lelkész az evangelikus köszöntéssel fogadott minket "Erős vár a mi Istenünk!", A válasz "Erős vár." Ez fogadja a látogatót a templom homlokzatán is. Itt azonnal felvilágosítást kaptunk a katolikus és a református köszöntésről is.
Hogyan is építették a templomot. A XX. sz. elején az egri református gyülekezetnek igénye lett, egy saját templomra. Garam Lajos lelkész volt a gyülekezetalapító a század elején, s a templomépítés is az ő gondolata volt. A város az egyházközségnek adományozta a a Vörösmarty és a Werbőczy utca sarkán lévő telket (ma Vörösmarty és Törvényház utca sarok), azzal, ha 5 éven belül nem épül meg a templom, akkor a telek tulajdonjoga visszaszáll a városra.  Az egyházközség gyűjteni kezdett, de csak töredéke jött össze, a pénznek, ami az új templom felépítéséhez szükséges lett volna.  A templom tervezését Sári Gyula  ingyen vállalta. 
1937 nyarán más fordulatot vettek az események. Ekkor rendezték meg Budapesten a finn-ugor lelkészgyűlés, ahol az egri gyülekezetben dolgozó lelkész tolmácsolt finn származású feleségével. Itt szóba került az egriek nehéz helyzete. A helsinki egyetem tanára felvetette, hogy gyűjtést kellene szervezni Finnországban az egri gyülekezet javára. Az egri lelkész ugyan nem nagy bizodalommal, de elindult a finn testvérekhez. Nem várt sokat a gyűjtéstől, de aztán ez mégis várakozáson felül sikerült. Így sikerült azt az összeget egybegyűjteni, amiből már tető alá lehetett hozni a templomot. 1939 szeptemberében kezdték el építeni, majd 1940 nyarán fel is szentelték.

A mellette álló paplakot a régi Csíky Sándor utcai imaház eladásával sikerült megépíteni. A templom berendezése a mai napig egyszerű, de ez mindenhol jellemző az evangelikusokra. Míg a katolikusok a sok rajzzal, festett üvegablakkal történeteket mesélnek el, addig itt inkább az egyszerűség javára dől el minden. Az oltár mellett két oldalon a magyar és a finn zászló áll, emlékeztetve arra mindenkit, kiknek a jelentős segítségével jött létre mindez. A falak fehérre festettek, az ablaküvegek is díszítés nélküliek. A karzaton orgona áll, amely 2002-ben készült ifj Garam Lajos segítségével. Mellett két oldalon magyar és finn jelvények.


A részletes ismertetés mellett a lelkész még beszélt az evangelikus vallás magyarországi terjedéséről, kik voltak a követői, hogyan alakult az evangelikus gyülekezetek nagysága a többi valláséhoz képest. Beszélt az egri gyülekezetről is, s nagy örömét fejezte ki, hogy e séta alkalmával milyen sokan is gyűltek össze Isten hajlékában. Örömmel venné ha a mindennapokban is megtöltenék a hívek legalább ilyen számban a templom belsejét. Hozzáfűzte, az ember életében nagyon fontos a hit, mert "Hit nélkül nincs felemelkedés!" E szavakkal búcsúzott a látogatóktól a lelkész. Valamennyire én is osztozom ebben, holott nem mondhatom magamat vallásosnak. A hitnek nem feltétlenül kell az Istenhez kötődni, szerintem elég, ha hisszük, hogy van egy felsőbb hatalom(ezt lehet akár Istennek is nevezni), ami valamilyen módon képes irányítani a tetteket, cselekedeteinket. De mindenképpen valami jó felé irányuljon, akkor nem lehet semmi hiba. Ezt ugyan nem látjuk mindig megvalósulni, mert mai világunkban sajnos a gonoszság eléggé eluralkodott. Azonban bízzunk abban, hogy lesz még egy jobb és szebb világ, amit közös erővel képesek leszünk megteremteni.




2011. október 22., szombat

Egri templomok III. - Minorita templom belső

Minorita templom - Belső


Az épület egyhajós, ugyanúgy, mint a trinitárius templom, ez az, ami a két templomban megegyezik ezért is gondolták, hogy az tervezőjük is talán ugyanaz lehetett. Ezen még vitatkoznak, írásos emlék csak kevés maradt fent róla, így nem lehet tudni egészen pontosan. A tervezésben szerepet tulajdonítanak Gerl Mátyásnak is, de erről sincs 100 %-os bizonyíték.


A templom egész belsejében gyönyörű freskók hízelegnek a szemnek. Mindjárt végig is megyünk a belső részen. Előzetesben annyit, hogy ez a templom melletti rendházépület(ma Szent Hedvig Középiskolai Kollégium) sem kerülhette el annak idején a tűzvészt, így a templom egyik mellékoltára is megsérült.

A templomba belépve jobb oldalon a Mária kápolna, bal oldalon a Jézus szíve kápolna fogadja az érkezőt. A padsorok között előretekintve a napfény által délután jól megvilágított oltárkép fogad, amelyen Szent Antalt látomását ábrázolta a festő ahogy éppen a felhőkön megjelenik Szűz Mária, karján a kis Jézussal. Sajnos az idő folyamán a kép besötétedett, így az eredeti színeket csak elképzelhetjük, mert már nem láthatóak. Az oltár két oldalán Szt. Bonaventura és Szt. Alajos stukkószobra áll. A főoltár vörösmárványból készült, két oldalán angyalok ülnek.

Most pedig először egy kicsit megfordulunk, hogy láthassuk az orgonát, amely a bejárat fölötti karzaton helyezkedik el, majd elindulunk a padsorok között és haladunk a bejárat felé. A tölgyfa padsorokat már az előző bejegyzésben is említettem, ezek leginkább azért is figyelemre méltóak, mert talán az egri templomok közül itt a legdíszesebbek. Az okosok azt mondják: nincs két egyformán faragott padzárás. Nem ellenőriztem le az mindet, de annál az ötnél amit megnéztem tényleg voltak hol kisebb, hol nagyobb eltérések. Ezeket egy szerzetes készítette, mint ahogy a sekrestyébe vezető intarziás ajtót is. Nemcsak a mesterségbeli tudás előtt, hanem a dús fantázia előtt is kalapot emelhetünk.

Most már tényleg továbbhaladunk s balra eső mellékoltár Szt. Ferencnek van szentelve. Az eredeti oltárkép elpusztult, valószínüleg Assisi Szt. Ferencet ábrázolta a festő. A jelen pillanatban ott álló képen Jézus hajol le Szt Ferenchez. Az oltár mellett áll egy babakocsi, ami szinte a meg nem született gyermekekért kiált. Erre az oltárra került a II. János Pál pápa által szentté avatott Szt. Hedvig ereklyéje.





Szemben vele A Dolorosa oltárt láthatjuk amely egy Kracker tanítvány munkája. Két oldalát itt is szobrok díszítik. Mögötte nyílik a lejárat a templom kriptájába.




Ha ugyanerre az oldalra figyelünk még egy kicsit, akkor a szószék kerül látóterünkbe, melynek az oldalát szintén gyönyörű dombormű díszíti, amely Motzer József keze munkája.





Megint továbbhaladunk, s a szószék mögött a Szt. Annának szentelt oltárt láthatjuk, szemben vele pedig Nepomuki Szt. János tiszteletére emeltek oltárt a magyarországi barokk kiváltságos szentjének.




Ahogy közeledünk az ajtó felé még két mellékoltárt nézhetünk meg, bal oldalon Szt Józsefet ábrázolja, aki a XVIII. században az egyház legnépszerűbb szentje volt. Őt elsősorban a fával dolgozó mesterségek szakemberei tekintették pártfogójuknak.




A jobb oldali oltárkép is falfestés, mert mindkét mellékoltárkép elpusztult az 1827-ben dúló tűzvészben. Ez Szt. Flóriánt mutatja, akit a tűz ellen oltalmazó, valamint a tűzzel dolgozó emberek szentként tisztelnek.

A templom mennyezetfreskói Szt. Antal ábrázolások, Az oltárnál az eretnekek megtérítéséhez csodát tesz, továbbhaladva a Kis Jézust imádó, majd a halaknak beszélő Szt. Antalt figyelhetjük meg, míg az utolsó, a bejárathoz legközelebbi freskó Szt. Antal halálát mutatja be. A kórus felett muzsikáló angyalokat festett az alkotó.


Templom két toronyaljában két kis kápolnát építettek egyik a Jézus Szíve, másik pedig a Mária Magdolna kápolna.

Mióta nyáron voltam a fény ünnepén, ez a templom rögtön azzal a fényfestéssel jelenik meg behunyt szemeim előtt, ahogy ott láttam. Nem tudom elfelejteni, de nem is akarom, hiszen akkora élményt jelentett számomra, mint eddig kevés esemény. Linket sajnos ide nem tudok betenni, de ha valaki kíváncsi rá, akkor akkor megmondom, hogy keresheti meg, ha van hozzá türelme. Azért a képet ide is beteszem.


Azért nemcsak külső látványosság van, mert itt voltam augusztus végén egy kórushangversenyen, ahol a Cantus Agriensis nőikar valamint egy német anyanyelvű férfikar adott koncertet. Igazán érdekes volt, nemcsak orgonát, vagy nagyzenekari művet hallgatni a szentelt falak között, hanem énekszót is.

2011. szeptember 20., kedd

Egri templomok II. Trinitárius templom

Trinitáriusok temploma

Már írtam erről a templomról csak rendezvények kapcsán. Most azért illene egy kicsit jobban is bemutatnom, holott ez egy olyan építmény, ami templomként csak hellyel közzel funkcionált, azon kívül volt raktár, színház, mozi, disco is az épületben. Jelenleg mint kiállítóhely van jelen a város életében Templomgaléria néven. A másik, amiért talán a város legnagyobb temploma után ezzel folytatom, az talán az, hogy ez van legközelebb a lakásunkhoz, és szinte minden nap elmegyek előtte. Lesznek akiknek ismerős is lesz a leírás, mert a topikban már elküldtem annak, aki kérte.


Trinitárius templom
Régen ez egy szabadonálló hatalmas épületegyüttes volt, hiszen a templomhoz az északi oldalon kolostor is tartozott. A háborús sérülések után ezeket a falakat nem állították helyre, lebontották, és helyére modern iskolaépület került. Torony nélküli templom. A magas lábazaton falpillér párok állnak, amelyek egyeneszáródású kőkeretes  főkaput fognak közre. Belső tere templomhoz méltóan impozáns, kár, hogy az akusztikája mára teljesen torz lett köszönhetően annak, hogy az építése óta a 60-as években történt felújításáig szinte  mindent elhordtak. Egy ideig színház és mozi is működött itt, akkor ezen úgy próbáltak meg segíteni több kevesebb sikerrel, hogy álmennyezetet szereltek fel a nézőtér fölé. Utána sokáig kihasználatlan volt, majd megpróbáltak egy disco-t üzemeltetni benne, a megnyitóján ott voltam. Az elképzelés nem volt rossz, de a kivitelezéssel volt némi gond, aztán az is hamar becsukott. 4-5 év óta galéria működik benne.

Belső tér a főoltárral
A tinitáriusok Egerben 1717-ben telepedtek le. A város vezetése két templomot ajánlott fel. A rend azt a kápolnát választotta, amelyet a korábbi pestis járvány idején fogadalomból építettek. Ezt valószínüleg csak a trinitáriusok templomának felépítése után bontottak le teljesen. A templom alapkövét 1719-ben tették le. a felépítésének időpontját csak valószínűsíteni lehet, mert a rend későbbi megszüntetésekor szinte az összes dokumentáció eltűnt, így más forrásokra kellett hagyatkozni. Az építéskor nagy valószínűséggel Kilián Ignác Dientzenhofer tervei szerint dolgoztak, aki az ehhez nagyon hasonló párgai Szent Katalin temlpomot is tervezte. A belső tér egyhajós, a fő és az oldalt sorakozó mellékoltárokat korintoszi oszlopfővel rendelkező pillérek keretezik, melyek elegáns hatást adnak térnek. Leírások alapján a főoltár igen díszes volt, mellékoltárai közül az egyik Szent Ferenc, a másik a Szent Kereszt  tiszteletére volt szentelve. A korabeli leírások szerint a templom felszerelése igen gazdag volt. A fő-, és két mellékoltár előtt ezüst öröklámpás függött, hét-hét kelyhe és ereklyetartója, több ezüst füstölője és gyertyatartója volt. Ruházatban is igen gazdagnak számított, 41 liturgikus ruha, 3 oltárterítő, 12 ruha az öltöző Mária számára.

Orgonakarzat

A templomhoz kolostor is tartozott, amelyet hasonló gondossággal vettek számba. Az ott számbavett 29 szerzetesi cellában és a folyosókon sok festményt vettek számba, de az adatokon kívül más nem maradt meg róluk, miután a kolostor is a föld színével vált egyenlővé.


Most azért egy rövid kis történet, kik is voltak a trinitáriusok! A rendet a XIII. században alapították,  tagjai foglyok kiszabadításával foglalkoztak Szent Ágoston szabályai szerint. A török harcok idején jutottak el Magyarországra. Az idők folyamán a rend mindinkább szellemi és diplomáciai jeletősségűvé vált. Modorukkal, tudásukkal, finom diplomáciai érzékükkel, rabkiváltásukkal a korabeli érdeklődés középpontjába kerültek. Az egri rendet két atya alapította, a templom 1730-ra épült fel teljesen, s 1784-ig biztosan működött. Mire felszámolták összesen 11 szerzetes és 7 laikus alkotta a testületet. A rendházhoz bizonyítottan tartozott kripta is, de arról nincs adat, hogy ez a rész csak a rend tagjai számára volt elérhető vagy városi polgárok is temetkezhettek ide.


Mellékoltár fülkéjének teteje

A feloszlatás után hasznosítani kellett az épületet.

- 1784-ben szó volt arról, hogy a roskadozó papi szeminárium költözik a kolostorba, de aztán ez másképp oldódott meg, az egésznek annyi volt a haszna, hogy tökéletes felmérés készült a templom és a kolostor formájáról.

- 1785-ben azt tervezték, hogy Sóhivatal lesz belőle ekkor meg egy Francz József nevű építész mérte fel megint, hogy az átalakítás az igényeknek megfelelően történhessen.

- 1796-ban katonai raktár volt, majd az 1800-as években abszolút pusztulásnak indult. Ekkor az épületet zsellérek lakták és rongálták. Az ajtók, ablakok, kályhák hiányoztak. A sérült tetejű templom és kolostor boltozatait a becsorgó eső rongálta

- 1804-ben szó volt róla, hogy plébánia legyen, de mivel a közelben itt volt a Szent Mihály templom (a mai Székesegyház elődje).

- 1804-ben a haditanács kenyérraktárnak vette át, akkorról vannak is kemenceátalakítások.

- 1805-ben megtörtént az árverés, amikor már a templomot is árverés alá bocsátották.

- 1807-ben laktanyának alakították át, ezzel a város jól járt, mert megúszta a kvártélykötelezettséget, így nem magánházaknál szállásolták el a katonákat, hanem laktanyában. Az un. Rossztemplomkaszárnya-t innentől emlegetik „rossz templom”-ként, ugyanis az állaga már korántsem valami fényes. Ezt a laktanyafunkcióját még 1945-ben is tartotta, sőt még utána is egy darabig.

- Ezután egy nagyon rövid ideig betöltötte a székesegyház funkcióját is. Ez akkor volt amikor a Szent Mihály templomot lebontották(1830). Pyrker nagy építkezésekbe kezdett, az egész dombot lehordták, s így egy ideig itt volt a misézés. Nyilvánvalóan az oltárok sehol sem voltak, szinte a puszta templomban tartották meg a misét, nagyon puritán körülmények között. 1847-ben foglalkoztak azzal a gondolattal is, hogy kiegészítik a homlokzatát, hiszen az soha nem került befejezésre. Kialakították volna az oromzatot falfülkékkel, amelyekbe szobrok kerültek volna elhelyezésre. A megvalósítás azonban ennyiben maradt.

- 1945-ben a kolostor találatokat kapott.

- 1958-60 között az Országos Műemlék-felügyelőség egy állagmegóvást végzett az épületen.

Utána a hasznosítására vetettek fel különböző ötleteket, lehetett volna itt például az Iparművészeti Múzeum vaskiállítása, és az még kapcsolódott volna a városhoz is Fazola Henrik kovácsmester révén. Ezután jött a Gárdonyi Géza Színház átépítése és egy rövid ideig színházként működött. Később mozit alakítottak ki benne, majd egy ideig diszkó is volt itt. A 2000-es évek elején került az terítékre, hogy nagy luxus a városnak egy olyan épület, amely kihasználatlanul áll, valamit kellene vele kezdeni. Ekkor először hangversenytermet szerettek volna itt kialakítani, de a műszaki megoldások eléggé nehézkesek lettek, + hangterelőket is be kellett volna építeni a visszhangzás elkerülésére.

Most már Templomgalériaként üzemel, ami egyszer jó, máskor rossz. Vannak olyan kiállítások amelyek nagyon passzolnak ebbe a környezetbe, de olyanok is, amelyek egyáltalán nem idevalók.

2011. augusztus 11., csütörtök

Kiállítás 2011/8 Trinitárius templom

Új kiállítás nyílt a Templomgalériában (Trinitárius templom) Botár László: Védett gesztusok címmel. A csíkszeredai művész a festészet modern vonalát képviseli. Nonfiguratív alkotásai gondolkodásra késztetik az embert, kit így, kit úgy.


Ez volt a plakát