A következő címkéjű bejegyzések mutatása: múzeum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: múzeum. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 19., kedd

Svájci utam - Genf



Palais de Justice
Place du Bourg-de-Four
Most egy kicsit visszalépek az időben. Annál is inkább mert a nyári és a téli utazás teljesen különbözött egymástól, s nemcsak az időjárásban. Azt azonban most is megmondhatom, hogy mindkettő élvezetes volt.
Amikor 2006-ban megérkeztünk Zsófi és Zsolt(a barátnőm lánya és férje) fogadott minket a repülőtéren. Mindannyian együtt mentünk Genf belvárosába a Place du Bourg-de-Four-ra magyarul az óváros leghangulatosabb terére. 


St. Pierre katedrális
St. Pierre katedrális
St. Pierre katedrális

St. Pierre katedrális Calvin széke

Ez a kút a belvárosi utunk első állomása volt. Innen megnéztük Kálvin János Auditóriumát(előadótermét), a St. Pierre katedrálist, ahol genfi élete során nap, mint nap prédikációval kezdte a reggelt. Itt láthattuk Kálvin János székét is. A katedrális tornyába fel lehet menni természetesen nem kevés lépcsőn, s onnan igazán szép kilátás nyílik a Jura hegységre, a Genfi tóra Jet’deau-vel, a városközpontra.

Auditorie de Calvin

Auditorie de Calvin belső

Első francia szó, amit megjegyeztem „Bonjour” Jó napot! A második sem sokat váratott magára, de ez angolul is ugyanúgy van leírva(csak lehet nem használatos), s egy kút mellett bukkantunk rá. No potable – nem iható! 

A templom után a téren ültünk egy kicsit, s megettük a magunkkal hozott szendvicset. Közben zenét hallgattunk az ott játszó előadóktól. Ők aztán szépen körbejártak a hallgatóságnál, s adományokat gyűjtöttek. Aprópénzem a svájci frankból akkor még nem volt, így forintot kaptak, ugyan szerintem azt sem tudták milyen fizetőeszköz, de talán eltették emlékbe, vagy ha ismerősük erre tévedt akkor odaajándékozták neki.

Séta közben egy játszótéren vezetett át az utunk, s a lányom és Zsófi már megálltak egy kicsit szórakozni, s a mellette lévő ivókútból inni.

Hamarosan kiértünk tópartra az Angolkerten keresztül. Ennek a közepén szökőkút frissíti fel a levegőt. Most következett a Jet’d eau. Tényleg jól esett a melegben a kellemesen hűtő vízpermet, az ifjúság nagyon élvezte, hogy a permet alatt szaladgálhat. A tóparton továbbsétáltunk, majd leültünk s a lábunkat belelógattuk a vízbe. Kellemesen hűtött, s közben odajöttek a hattyúk, vadkacsák és a vízityúkok is. Már csak a virágóra maradt ki a gyors városnézésünkből, amit szintén az Angolkert bejáratánál találtunk meg.

Jet'd eau a katedrális tornyából

Lac Leman

Jet'd eau

Virágóra

2011. július 23., szombat

EKF belső Csillagászati Múzeum I.

EKF Belső Csillagászati Múzeum (megmaradt műszerek)



Néhány egyéb kitérő mellett, ami azóta a városban történt, folytassuk ismerkedésünket a város látnivalóival. Tudom eléggé jó helyzetben vagyok nagyon sok más várossal szemben, hiszen nálunk annyi a látnivaló, amennyit sokszor 4-5 más helyen lehetne megnézni.

Ezzel kapcsolatban jutott eszembe a múlt héten, hogy a fiatalok mennyire nem ismerik azt a helyet ahol laknak. Itt most nemcsak saját városomra gondolok, hanem azt hiszem úgy van még ezzel más hely is. Meg lehetne szervezni, mondjuk középiskolában, hogy a 4 év folyamán valamikor a tanulók megismerkednek annak a városnak a látnivalóival, történelmével, fejlődésével, ahol tanulnak. Ez minden helyen más és más időt venne igénybe. Gondolom havonta egyszer osztályfőnöki óra keretében meg lehetne oldani, úgy, hogy kb 25-30 perces ismertetőket lehetne tartani. Most pedig lehet elátkoznak engem a középiskolás tanulók, mert ez számukra egyáltalán nem fontos!. Aláírom 14-18 éves fejjel nem is így gondolkodik a nagy többség, még én is így gondoltam ekkor, de a szülőföldem ismerete szerintem mindenkinek szükséges lenne, ebbe pedig szűkebb pátriánk bőven belefér. Én most ezért teszek egy kicsit, legalábbis merem remélni.

Visszatérünk tehát a Líceum épületéhez. Eddig 6 bejegyzést írtam ebben a témában, de még szerintem lesz is ehhez kapcsolódó cikk. Ezek csak a lényegesebb részek voltak, de még nagyon sok mindenről lehet beszélgetni ezzel az épülettel kapcsolatban.

Eddig megismerkedtünk a Csillagda történetével, most megismerjük azt a berendezését, ami megmaradt az utókornak.



Így néz ki felülről a Csillagászati Múzeum.

Most pedig haladjunk szépen sorban. Egyik dolog érdekesebb a másiknál. Én ugyan igyekszem itt bemutatni, de a valóságban mégis teljesen másképp néz ki, hiszen ott mellette lehetünk, szinte „megfoghatjuk”, érezhetjük a hely szellemét, s mindannak a hangulatát az egész Líceum épületében, amit az egykori kiagyalója és megvalósítója ránk hagyott örökül.

Álljon itt néhány sor idézet a püspöktől, ami a napokban egy könyvbemutató meghívóján invitálta az embereket.

„…azon épületnek felállításával es az oskoláknak bé hozásával az vala leg főbb kívánságom, hogy az tanulo iffiak idővel az ottan vett tudományokat a Köz Jónak előmozdítására és Kedves Hazánknak hasznára s boldogulására velem együtt fordíthassák…”

(Eszterházy Károly püspök a Líceumról 1790-ben)

Ezek a sorok akár ma is iródhatnának igaz egy kicsit már értelemben, mert ugyan a közoktatásunkra tényleg ráférne már egy kis alakítás, de még ma is képesek vagyunk versenyképes tudást nyújtani a hallgatóknak jó néhány felsőoktatási intézményben. 

Most pedig a filozofálásból elég, folytassuk inkább a torony további történetével és felszereltségével.

Tehát a torony Albert Ferenc utolsó csillagász ideje alatt eltűnik a hallgatásban.

A Millenium évében a megfigyelő eszközöket helyre állították, de több sajnos nem történt. A II. Világháború idején több helyen megsérült az épület, a megfigyelési eszközök egy része elpusztult vagy megrongálódott. Az államosítást követően a műszerek nagy része a budapesti Uránia Csillagvizsgálóba került a fali kvadráns kivételével. Ekkor állagmegóvást végeztek az eszközökön.

1966-ban a műszerek nagy része visszakerült a Speculába. S a 6. emelet két ötszög alakú terméből a nyugatiban kialakult a Csillagászati Múzeum. Eredeti működésekor a keleti és a nyugati terem összesen 10 ablakából minden irányba lehetett megfigyeléseket végezni.

A terembe lépve szinte azonnal feltűnik a csillagászati megfigyelést szolgáló hatalmas ablaktáblákkal ellátott erkélyajtó. A 18. században jelentősek voltak az égi és földi szögmérést szolgáló műszerek. Ezek része a negyed körív vagy latinosan kvadráns (quadrans) volt. Ez a Csillagászati Múzeum legszembetűnőbb műszere a Nagy fali-kvadráns ami a délnyugati palettás ablak mellett áll. Hell Miksa a londoni Sisson műhelyében készíttette 1780-ban. A csillagászok segítségével a déli látóhatártól a zenitig figyelhették meg a délvonalon áthaladó égitesteket. Igen pontos helymeghatározást tett lehetővé a precíz beosztása. Távcsövét egy copf stílusú lépcsőről érhették el.


Nagy fali kvadráns

Dollond távcső (London, Peter Dollond műhelyében) Érdekessége, hogy függőleges és vízszintes tengely körül egyaránt forgatható. A beállítások pontosságát a végtelenített csavarral lehetett finoman szabályozni.


Dollond távcső

Arnold féle csillagászati óra 1776-ban készült. 2 óra érkezett egyszerre Egerbe. A régi faszekrénybe helyezett óra nagy része (felfüggesztett ellensúly, selyemkötél, számlap, nagymutató) rekonstrukció. Pontos időmeghatározásra szolgált, segítségével és a fali kvadránssal az itt dolgozó csillagászok az égitestek pontos helyét határozták meg.



Csillagászati óra.


Gregory féle tükrös távcső (1776 Andreas Schulz Bécs) A függőleges és a vízszintes tengely körül hasonlóképpen mozgatható, mint a Dollond távcső. Állvány nélkül maradt hátra.



Gregory féle tükrös távcső

Szállítható fali kvadráns (Sisson, London 1776) Távcsöve sárgaréz, és hasonlóképpen mozgatható, mint a nagy fali, de előnye, hogy szállítható volt



Szállítható fali kvadráns



Hadley szerkesztésű Newton távcső barokk állvánnyal.


Hadley szerelésű Newton féle tükrös távcső, benne a fő és a segédtükrök fémlemezekkel az optikája pedig plexivel helyettesített.

Angol szerelésű parallaktikus távcső (19.század közepe Bécs) Ez volt a Specula utolsó szerzeménye, amelyet Albert Ferenc abból a bizonyos szerény érseki támogatásból szerzett be. Érdekessége, hogy a gellérthegyi csillagda nagy refraktorának a mása. Eredeti optikái, mint minden ittlévő távcsőnek – egy kivételével – elvesztek.




Éggömb a XVIII. században a csillagászat oktatásának kedvelt eszköze volt.



Rögzített vízszintes számlapú kerti napóra. A virágmotívumos mészkő napórát a Barátok temploma kertjében találták. Számlapja reggel 4-től este 8-ig mutatja az idő múlását a nap „mozgásának” segítségével.



Kerti napóra


Déljelző ágyús napóra. (Sadler bécsi műhelye a 19. sz. első negyedében) A mezőnyárádi Majthényi kastély parkjában bukkantak rá. Dr. Zétényi Endre főiskolai tanár restauráltatta. Állatövi jegyekkel díszített kőoszlopon helyezkedik el a sárgaréz szegéllyel körbevett napóra. Egy táblázat segítségével a napórai és a polgári déli időkülönbséget lehetett nyomon követni Bécs földrajzi hosszúságán. A napóra mellett kis réz talpazaton kis mozsárágyú áll. Felette gyűjtőlencsét helyeztek el. A napórai dél sugara fókuszálva begyújtotta a mozsárágyú puskaporát, ami így durranással jelzi a csillagászati delet az adott földrajzi helyen.



Déljelző ágyús napóra



Délvonal – linea merdionalis: Jellegzetes tartozéka minden korabeli csillagvizsgálónak. 1776 tavaszán, május 18-án Hell és Madarassy kijelölték a délvonal pontos irányát, amely egyúttal a nyugati termen áthaladó földrajzi hosszúsági kör egy darabja.



Délvonal



Délvonal közelebbről

Fehér carrarai márványból és tárkányi kristályos mészkőlapokból áll. Hossza 13,3 m, szélessége 30,5 cm. Középső vonala teljes egészében fehér, kétoldalt pedig fehér és szürke lapok váltakoznak. Északi vége felfut a falra, a déli vége feletti falon 5 m magasan kiképzett nyíláson behatoló napfény határozza meg Egerben a valódi delet. Az év folyamán változik minden nap a fényfolt átvonulási helye a napsugár beesési szögének függvényében. Nyáron a déli végéhez közelebb, télen az északi falon karmagasságban halad át a délvonalon.

2011. június 9., csütörtök

EKF belső Csillagvizsgáló

EKF Belső Csillagda- régies nevén Specula

Ahogy az előző bejegyzésekben írtam már csak ez a részleg van hátra ,de azért nem egyszerre írom be, mert akkor nagyon hosszú lenne.

A csillagvizsgálót 1764-ben gróf Eszterházy Károly (1725-1799) egri püspök alapította a tervezett egyetem egyik intézményeként. Költségeket nem kímélve, a maga korának legjobb és - a lehetőség szerinti - legnagyobb csillagászati műszereit szerezték be, főleg angliai műhelyekből. Elképzelése szerint a csillagásztorony - akkori latinos nevén a "specula"- egyaránt szolgálta volna az oktatást és a tudományos kutatást. Ezért arra is gondja volt, hogy a csillagvizsgálóban jól képzett szakember dolgozzon, és a későbbiekben fiatal tudósokat képezzen ki.


Főiskola a toronnyal.


A Líceum négyszög alakú épületének keleti homlokzatán emelkedik a nyolcszög alakú csillagásztorony. Igazából csak nagyon rövid ideig funkcionált eredeti működésének megfelelően. Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis alig valamennyit engedte megfelelően működni.

A csillagásztorony és tanteremrész alapjainak lerakása, valamint a földszint, 1. emelet, 2. emelet építése 1770 re fejeződött be. Ezután érdekek ütköztek, mert Fellner hivatkozott a nagyszombati csillagásztorony építésére, amelyet úgy építettek fel, hogy a többi épületrészt még nem fejezték be. Az ő véleménye az volt, hogy először be kell fejezni teljesen a 3 szintet, minden boltozat kiképzésével, s egyéb erősítések elkészítésével, akkor már összeáll az épület, stabilabb lesz, és akkor az utólagosan épített boltozatok a megváltozott statikai hatás miatt nem reped meg. Így aztán a kért metszetrajzot csak később küldi el Eszterházy-nak. A csillagásztorony felsőbb emeletei 1772-től 79-ig épültek többszöri megszakítással. 1773-ban a délvonalas terem boltozatai már álltak. Hell Miksa csillagász írta elő hogyan történjen a délvonal kivésése, valamint a napsugár beeséséhez szükséges nyílások létrehozása. 1773-ban az építés a terasz mellvédjéig jutott, a következő évben került sor a sötétkamra felépítésére. Az eredeti Gerl féle terveket Hell módosította, hogy ott a vendégek szórakoztatása is megtörténhessen.

Hell Miksa
Az egész épület berendezése még Fellner idejében megkezdődött, s úgy folytatódott, ahogy az egyes szárnyak elkészültek.

A csillagvizsgáló-torony már 1776-ban a tetőszintig készen állt, és megkezdődött a berendezése. Teljes egészében 1785-re készült el. Kelet-Európa legjobban felszerelt csillagvizsgálója megkezdhette működését. A csillagászati megfigyeléseket a megfigyelőterem keleti és nyugati megfigyelőtermekből (az egyik ma a Csillagászati Múzeum a másik jelen pillanatban a Varázsterem), a teraszról és a kupolából végezték. Az érdekes csillagászati eseményeket a helyi csillagászegyesület szervezésében ma is végeznek a teraszról bárki számára látogathatóan.


Távcső és megfigyelő lépcső
Akkoriban nem volt valami fényes a csillagászok munkakörülménye. Az egyik ugye, hogy a csillagokat éjszaka lehet megfigyelni, a másik pedig, hogy ezeket a helyiségeket nem lehetett fűteni, hiszen akkor a fűtés lehetetlenné tette volna a megfigyeléseket a távcsövekkel, mert a lencsék állandóan párásodtak volna. Így aztán lehetett itt megfelelőképpen fagyoskodni. Egy emelettel lentebb berendeztek számukra egy dolgozószobát, s egy un. melegedőt. Ide vonulhattak vissza az elgémberedett tagjaikat felmelegíteni, valamint lejegyezni a megfigyeléseket.
19. sz-i földgömb és íróasztal
A melegedő korhű bútorokkal és használati tárgyakkal van berendezve Albert Ferenc korának stílusában. A polcokon látható könyvgerinc-másolatok eredetije a budapesti svábhegyi csillagvizsgálóban, illetve az egri Főegyházmegyei Könyvtárban találhatóak. Ebben a teremben látható egy eredeti Steinheil gyártmányú lencsés távcső. Mögötte egy 18. századi megfigyelő lépcsőt látunk, amelynek segítségével könnyedén el lehetett érni a magasan elhelyezkedő távcsövek okulárját. A kandalló, valamint az barnás vöröses kövezet az eredeti. Érdekes még itt a 19. századi földgömb.


Amikor a 19. sz. elején újból matematikus került a csillagvizsgálóba, a tehetséges Tittel Pál (1784-1831) személyében, az akkora már egyre elavuló eszközökkel nem sok érdemi munkát végezhetett. A csillagásztorony önmaga múzeumává vált!

A 19. sz. közepétől az egri Csillagásztorony utolsó vezetője, Albert Ferenc (1811-1883) mindent megpróbált a műszerek felújítása érdekében. Az egri érsektől kapott szerény támogatás azonban nem segített az egri Specula újraélesztésében. Albert Ferenc sokrétűségét mutatja, hogy a Főegyházmegyei Könyvtárban is dolgozott és vezette azt. Ő volt az, aki új életet lehelt az egri Líceum könyvtárába.

1898 - ban a csillagászok Budapesten rendezett nemzetközi találkozója alkalmából, majd 1930-ban újra rendbe hozták az ódon eszközöket. A második világháború során a torony, és a benne levő műszerek súlyosan megrongálódtak. 1951-ben a berendezés nagy részét Budapestre szállították.

A csillagásztorony berendezése és felépítése az összes 18. sz-i jellegzetességet mutatja. Műszereinek többségét már nem lehet rendeltetésszerűen használni.

Az egykori torony 6. emeletén kezdődtek a csillagászati helyiségek. A torony középvonalában elhelyezkedő lépcső mellett találjuk az ötszög alakú észlelőhelyiséget, amely 2 emelet magas. A teremnek összesen 10 ablaka van, amely lehetővé tette az észlelést minden égtáj felé. Ma az ezt az egész épületrészt Varázstoronynak nevezik. Ez az összefoglaló név magában foglalja a Csillagászati Múzeumot, a Varázstermet, a Planetáriumot és a Camera Obscurát. Olyan sok ismertetni való van itt, hogy nem is tudom melyik lenne a fontosabb. Talán a legcélravezetőbb, ha lépésenként haladok előre. Úgy látom a varázstorony ismertetése is csak két lépcsőben oldódik meg, a korábban említettek miatt. Eddig itt a csali volt, hogy olvassátok majd el a következő bejegyzést is.

Térjünk akkor egy kicsit vissza a Csillagászati múzeumra.

Kik is voltak az egri csillagvizsgáló vezetői.
Hell Miksa (1720-1792) Ő volt a csillagászati megfigyelő tervezője. A műszereket az angol mesterektől rendelte meg, mintának pedig a Greenwichi Királyi Obszervatórium szerkezeteit állította. Szerette volna, ha ez a torony annak idejében egyaránt szolgálja az oktatást és a kutatást is.

Elsőként Madarassy János csillagász (1741-1814) került a csillagvizsgáló élére. Hell Miksa sokban segítette Bécsből is. Az akkori bécsi csillagászati évkönyvbe megjelentette munkáit, így sokan tudomást szerezhettek róla. 1781. évvel a munkássága megszűnt, ugyanis uralkodói parancsra a tervezett egyetemet papneveldévé, majd gimnáziummá minősítették. Ennek keretében pedig sem anyagi, sem oktatási lehetősége nem volt egy nagyszabású obszervatórium fenntartására.

Jenes József az 1790-es években lett a csillagvizsgáló gondnoka, ezután következett Skpeccz József fizikatanár, majd Dutkay Ignác következett. Mindegyikükről elmondható, hogy érdemi
munkát alig végeztek.


Tittel Péter Pál (1784-1831) Az Egri Egyházmegye áldozópapja. 1806-ban kinevezték az Érseki Hivatalban könyvtárossá. 1818-ban nagy lelkesedéssel fogott az az egri csillagda igazgatásához. Ő azonban a papi hivatásban is előre szeretett volna lépni, de ez itt nem sikerült neki, így elhagyta Egert és a budai csillagvizsgálóba ment.



Albert Ferenc (1811-1883) Most volt január elsején születésének 200. évfordulója. Madarassy János után 25 évig szinte szünetelt a csillagdában a munka. Albert Ferenc apjával jött Egerbe, ahol Hell Miksa észrevette a fiú tehetségét és taníttatta. Először magával vitte Budára és gyakornokká nevezte ki a csillagvizsgálóban. Folyamatosan tanult, így a pesti egyetem bölcseleti szakán doktori oklevelet szerzett. Az egri érsek 1851-ben nevezte ki a csillagda igazgatójává, a líceum könyvtárnokává és tanárrá. Nagy igyekezettel végzett csillagászati megfigyeléseket a műszerekkel. Az érsektől kapott egy szerény összeget a fejlesztésre, ez azonban már nem volt képes életre lehelni a csillagdát. Az 1860-as években végleg felhagyott a csillagászati megfigyelésekkel, de a könyvtárosi és tanári foglalkozását haláláig betöltötte.

2009. augusztus 25., kedd

Telekessy Patika


Telekessy Patikamúzeum


A város jelenleg Patikamúzeumként működő létesítményét a jezsuiták alapították 1713-ban Telekessy püspök adományából. A jezsuita rend Európában számos gyógyszertárat működtetett, az ebből befolyó jövedelmet pedig rendszerint valamilyek közérdekű célra fordították. Ebből segítették pl. a ma úgy mondanánk hátrányos helyzetű fiatalokat. A rend tagja Xavéri Szent Ferenc és más természettudományos érdeklődésű szerzetesek folyamatosan gyűjtötték a gyógynövényeket, ezeket vagy a hatóanyagaikat, Rómába küldték, ahol aztán szétosztották a rend kórházai és gyógyszertárai között. A fent említett szerzetes missziós útja során Ázsiába is eljutott, ahol sok Európában még ismeretlen növény- és állatfajt írt le.


A város legrégebbi gyógyszertár-berendezéseit őrzi. Az eredeti helye nem a mostani kiállítás helyén volt, hanem a rendház területén. Onnan továbbköltözött, a mai Művészetek Háza területére. Végleges helyén a Széchenyi u. 14 sz. alatt óta van. A gyógyszertár 1968-ig ténylegesen működött.
1987-ben megújult a patika, akkor restaurálták. A patikában ma látható edények, tárolóeszközök részben eredetileg is ehhez a gyógyszertárhoz tartoztak, a többi régi "edény" Gyógyszertári Központ selejtezése alkalmával került ide, illetve a Vármúzeumban tárolt egyéb régi gyógyszertári eszközökből állt össze.



Eredeti barokk stílusú bútorzatát Simon Ferenc alapító gyógyszerész készíttette 1760 körül. A tényleges munkálatokat Strassalovszky János asztalosmester és Ginczl Albert lőcsei szobrász végezte.
A gyógyszertár elrendezése követi a hagyományos formát. Alul helyezkednek el a faládák, amelyek felnyitható tetővel rendelkeznek, bennük porokat tároltak és a tetejükön megpihenhettek a gyógyszerre várakozó betegek. Ezek egyidősek a gyógyszertárral.
Felettük fiókok vannak, amelyek tetején polcsorok helyezkednek el.


A polcok alsó sorában az un. Telekessy patikaedények (másolatok) láthatók, amelyek folyadéktárolásra szolgáltak. 1740 körül készültek a holicsi fajanszgyárban. Oldalukon a Telekessy címerek láthatók. Jelenleg 18 ilyen edény van Magyarországon. Az eredetiekből 2 db az Érsekség, 1 db a Vármúzeum, 4 db magánszemélyek kezében van.

A fajansz Telekessy Patikaedények a Telekessy címerrel









A polcok többi emeletén kék színű üvegeket és fekete tárolóedényeket láthatunk. Annak idején ez volt az üvege a gyógyszerként ismert Egri Víz-nek is. Az Egri Víz receptjét szuper titkosan őrizték, csak az irgalmasrendiek tudták. Két receptúra maradt fent. Az eredeti itókában 14 féle gyógynövényt áztattak alkoholban meghatározott ideig. Gyógyhatását a gyomorra fejtette ki, segítette az emésztést. Eredeti üvegét a parádi üveggyárban készítették.
Állítólag amit ma Egri Vízként forgalmaznak nem nagyon hasonlít az eredetire.