A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Genf. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Genf. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 4., vasárnap

Svájci utam - Genfi tó/Lac Leman



A tavat először a repülőgépről láttam meg, mivel a genfi leszállópálya előtt jóformán végig a tó felett ment a gép. Biztosan azért is, hogyha baj van a géppel, akkor ne lakott települést érjen. Előzetesen tájékozódtam valamennyit a tóról, s ami a legérdekesebb, hogy a Rhone folyó keresztülfolyik rajta. A torkolat Le Bouveret település mellett van és Genf után folytatja tovább folyóként az útját Franciaország felé. A másik megdöbbentő a mélysége. Viszonylag kicsi szélességéhez a több mint 300 méter kicsit ijesztő. Partja van ahol sziklás, de olyat is lehet találni, amely apró kavicsos. Egyik este mi is lementünk a strandra, de nekem valahogy egy kicsit ijesztő lett volna benne fürödni. Zavart a nagy mélység, hiába voltam csak a partján. Nagy merészségem mindössze addig tartott, hogy a lábamat megmártottam benne. Hiába nekem a Balaton a tó, ennél bár láttam a túlsó partot, egyszerűen felfoghatatlan volt számomra a mélység leginkább az, hogy ilyen rövid szakaszon szinte szakadék lehet a tóban. Nálam az ekkora mélység a tengerhez tartozik, de talán még ott sem mindenhol lehet a parttól 10 km-re 300 méteres mélységet elérni. Nekem ez újdonság volt. Pedig tudnom kellene, hogy a gleccsertavaknál ez igen gyakori. Legnagyobb szélessége 13,9 km Rolle és Thonon között. Legnagyobb mért mélysége Ouchy és Evian között 334 m. Amikor hajóval felette utaztam eszembe is ötlött a mélység. Jó azért biztosan tudnék benne úszni, de elképzelni akkor is nehéz az én Balatonhoz szokott lelkemnek, ahogy evickélek alig a parttól 15-20 m-re, akár 70-80 m mélység felett.


A franciák Lac Lémannan nevezik. A világ egyik leghíresebb tavát azonnal felismerhetjük a Genf kikötőjében magasba szökellő szökőkútról, no meg a tóparti luxusvillákról. A tó neve – Lac Léman – a legendás Lemanusra utal, aki szerényen önmagáról nevezte el a tavat Lacus Lemanusnak. Nem akárki fia volt, hanem Paris trójai király gyermeke. Mint tudjuk Páris robbantotta ki a trójai háborút azzal, hogy elrabolta Szép Helénát. Genf nevét először Julius Caesar említette A gall háború című művében, a Kr.e. I. században. A szőlőművelést is a rómaiak honosították meg a környéken, s később keresztény szerzetesek folytatták.



Európában sokszor nevezik svájci riviérának is. Sokaknál (elsősorban gazdagoknál és hírességeknél) igen kedvelt hely a kedvező klíma és az azt övező hegyek látványa miatt. Itt van pl- Freddy Mercuri szobra is, hiszen ő azt kérte, hogy ebbe a tóba szórják hamvait. Ennek a megtekintését még sikerült elkerülni. Először éppen akkor voltam, amikor a dzsesszfesztivál is volt. Tervbe volt véve a montreaux-i kirándulás egy kis zenehallgatással és egy kis sétával. A téli egy hetem már azért adott az enyhébb klímából egy kis ízelítőt. Erre a montreaux-i tópart a legjobb bizonyíték. Ott bizony a pálmafák is jól érzik magukat, bár láttam belőlük példányokat a Pully-ből Lausanne-ba vezető tóparti sétány mentén is. Hiába ekkora tömegű víz már adhat egy kis melegítést a partnak.


A szőlőhegyekről
Chillon-i kastély
Sok sétaút, hegyi út és kerékpárút áll a látogatók rendelkezésére. Van itt minden, amit csak a látogató akarhat. Középkori várat szeretne látni itt van Chillon vára – Európa legrégebben megmaradt várkastélya. Megismerkedne Svájc múlt századi történelmével, látogasson el a Nyon közeli Prangins kastélyba! Szeretné tudni, hogyan foglalkoznak az emberek  szőlőműveléssel és bortermeléssel, látogasson el Lavaux-ba. Nagyon érdekes látni a teraszos szőlőművelést, nem könnyű munka, de a helyiek szerint megéri csinálni, ha másért nem akkor azért, mert az övék. Ehhez azért kell Svájc helyi termelőket segítő üzletpolitikája is. Nem szabad kihagyni a római kori romokat sem a környéken.  A tó – amely a legnagyobb az Alpokban – a vitorlázók paradicsoma. A tavat övező városok között Lausanne, Montreaux, Vevey érdemli meg a legnagyobb figyelmet, de azért érdemes a többit is meglátogatni, főként ha közelebbről is meg szeretnénk ismerkedni a borokkal is.


Lac Leman és az Alpok


Ouchy kikötője





2013. február 19., kedd

Svájci utam - Genf



Palais de Justice
Place du Bourg-de-Four
Most egy kicsit visszalépek az időben. Annál is inkább mert a nyári és a téli utazás teljesen különbözött egymástól, s nemcsak az időjárásban. Azt azonban most is megmondhatom, hogy mindkettő élvezetes volt.
Amikor 2006-ban megérkeztünk Zsófi és Zsolt(a barátnőm lánya és férje) fogadott minket a repülőtéren. Mindannyian együtt mentünk Genf belvárosába a Place du Bourg-de-Four-ra magyarul az óváros leghangulatosabb terére. 


St. Pierre katedrális
St. Pierre katedrális
St. Pierre katedrális

St. Pierre katedrális Calvin széke

Ez a kút a belvárosi utunk első állomása volt. Innen megnéztük Kálvin János Auditóriumát(előadótermét), a St. Pierre katedrálist, ahol genfi élete során nap, mint nap prédikációval kezdte a reggelt. Itt láthattuk Kálvin János székét is. A katedrális tornyába fel lehet menni természetesen nem kevés lépcsőn, s onnan igazán szép kilátás nyílik a Jura hegységre, a Genfi tóra Jet’deau-vel, a városközpontra.

Auditorie de Calvin

Auditorie de Calvin belső

Első francia szó, amit megjegyeztem „Bonjour” Jó napot! A második sem sokat váratott magára, de ez angolul is ugyanúgy van leírva(csak lehet nem használatos), s egy kút mellett bukkantunk rá. No potable – nem iható! 

A templom után a téren ültünk egy kicsit, s megettük a magunkkal hozott szendvicset. Közben zenét hallgattunk az ott játszó előadóktól. Ők aztán szépen körbejártak a hallgatóságnál, s adományokat gyűjtöttek. Aprópénzem a svájci frankból akkor még nem volt, így forintot kaptak, ugyan szerintem azt sem tudták milyen fizetőeszköz, de talán eltették emlékbe, vagy ha ismerősük erre tévedt akkor odaajándékozták neki.

Séta közben egy játszótéren vezetett át az utunk, s a lányom és Zsófi már megálltak egy kicsit szórakozni, s a mellette lévő ivókútból inni.

Hamarosan kiértünk tópartra az Angolkerten keresztül. Ennek a közepén szökőkút frissíti fel a levegőt. Most következett a Jet’d eau. Tényleg jól esett a melegben a kellemesen hűtő vízpermet, az ifjúság nagyon élvezte, hogy a permet alatt szaladgálhat. A tóparton továbbsétáltunk, majd leültünk s a lábunkat belelógattuk a vízbe. Kellemesen hűtött, s közben odajöttek a hattyúk, vadkacsák és a vízityúkok is. Már csak a virágóra maradt ki a gyors városnézésünkből, amit szintén az Angolkert bejáratánál találtunk meg.

Jet'd eau a katedrális tornyából

Lac Leman

Jet'd eau

Virágóra