2012. október 14., vasárnap

Nyaralás Balaton


Balatoni nyaralás Somogyvár, Szentesica forrás és Koppány emlékmű

Megint többet beszélek a kelleténél, így az előző bejegyzésbe nem fért bele minden, ahol Somogyváron jártunk.

Az emlékpark bejáratánál még megkérdeztük, hogyan jutunk el a Szentesica forráshoz, ahol egy emlékművet is megnézhetünk amit Koppány vezér emlékére állítottak. Út közben lefelé láttunk hatalmas éti csigát, egy darázsfészket és ganéjtúró bogarat. A forrásnál megkóstoltuk a vizét, s azt ugyan nem tudtuk megállapítani, hogy iható-e, de mi ittunk belőle, s nem lett tőle semmi bajunk. A forrásnak egykor gyógyító erőt tulajdonítottak, tudvalevő itt mosta meg a kezét István király miután legyőzte Koppányt.



A felállított emlékmű is érdekes, mintha visszavezetne minket az ősi magyarság pogány világába. Igazából már nem tudjuk eldönteni mi lett volna a jobb. Tény abban az időben a világ egyértelműen az egyistenhit felé haladt. Aki nem erre vette az irányt az bizony kilógott a sorból, s nem lett volna maradása a Kárpát-medencében. Vagy nem, ezt már utólag elemezgetve nem mondhatjuk meg.




Miután megnéztük a Koppány emlékművet, ellátogattunk a falu határában lévő Széchenyi kastélyhoz is, amit gróf Széchenyi Dénes alakított ki a 19. század végén. A kastélyban 1946 óta sérült gyermekek nevelőotthona működik. Az épület tényleg látott már szebb napokat is, de azért mi egy kicsit bekukkantottunk az előcsarnokba, s a folyosóra. A lépcső maga a csoda, azt hiszem a kép magáért beszél. Belül a folyosón vannak képek a kastély történetéről is.