Meg kell említeni, hogy a palota előző lakói itt nem széthordták, összezúzták - ahogy már az előző bejegyzésemben is említettem - hanem a kápolnába - tehát helyben - elzárták a berendezési tárgyakat, így ez az érseki palota Magyarországon azon kevesek közé tartozik a paloták és kúriák között, amelyben megmaradt az eredeti berendezés nagy része.
Így hát mentünk egy emelettel feljebb, ahol a díszterem, a szalon, a háló- és a dolgozószoba várt ránk eredeti berendezéssel. Elsőként a díszterembe lépünk be, amit korábban mályvateremnek is hívtak. Ebben a helyiségben fogadta a püspök az őt meglátogató egyházi és világi méltóságokat. Itt rendeztek hangversenyeket és állófogadásokat is. Itt lett kiállítva az egykori palota márványlapos díszasztalának másolata, amely szőlőfürtös - puttós faragással díszített. A többi berendezési tárgy nagy része eredeti példány, amelyeket restauráltak. Ezeknek legértékesebbjei a rokokó stílusú fajanszkályhák.
Szalon |
Dolgozószoba |
A következő helyiség a barokk berendezéssel rendelkező hálószoba.
Képolna |
Innen már a karzatra jutunk ahonnan bekukkanthatunk az érseki magánkápolnába. Ez még nem látogatható, csak így fentről kaphatnak a látogatók bepillantást. Érdekessége a háttal miséző oltár. A kápolna szépségét emeli a mozaikos padlózat és a csodás mennyezeti freskó.
Kápolna - mennyezeti freskó |
A karzatról kilépve egy az érsekek portréit bemutató terembe léphetünk. Innen továbbhaladva a püspökök arcképcsarnokába jutunk, amelyeket Eszterházy Károly megbízásából készítettek. Ennek érdekessége, hogy fiktív kép a 46 olajvászon többsége, mert nem tudták hogyan nézhettek ki a püspökök.
Püspökök csarnoka |
S már vissza is értünk a lépcsőházba ahonnan lejutunk a földszintre. Itt érdemes betérni a kávézóba, ahol a belépőjegyünk felmutatásával kedvezményben részesülünk a fogyasztás árából. Itt kóstolhatjuk meg a Stühmer csokiüzemben gyártott bonbonokat és süteményeket is, amiket szép idő esetén a hátsó kertben, de akár az épület el a parkba kiülve is elfogyaszthatunk, miközben nézzük a nem messze álló Szent Erzsébet szobrot, valamint a gyönyörűen rendbe hozott pihenőhelyet, ahová bármikor betérhetnek a Széchenyi utcán sétáló emberek is.
A park pihenőhely |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése