2012. február 14., kedd

Egri vár II.

Építése

A püspöki várat a  középkorban a XIV-XV. században építették a tatárjárás során feldúlt székhely romjain. A XVI. sz-ban pedig olasz mesterek segítségével a korabeli hadiépítészet elvei szerint elkészített erődítményekkel végvárrá alakítanak. Az amit ma láthatunk a várból a középkori vár kettéosztásával keletkezett "belső vár". Ettől keletre állt egy "külső vár", amit a XVIII. sz elején teljesen leromboltak.

Az eredeti vár megközelítőleg ötszögű építmény volt, amely kelet-nyugati és észak-déli irányban nagyjából 200-200 m kiterjedésű volt, az Eger patak partja felett emelkedő sziklaoldal kb. 25 m magasságba emelkedő területén. Három oldalról hegyoldal, valamint az ezekre emelt várfalak védik, keletről  mélyített és szélesített árok, és a 1568-tól kiépített erődítések. A körbevédő várfalak és valamennyi bástya ma is áll, nagyrészt már felújítva. A középkorban a várfalon belül nagyszámú épület állt, ebből mindössze a püspöki palota, maradt fenn teljes nagyságában. A középkori székesegyház romfalai alacsony magasságig állnak. Az Ispotály pincében meg lehet nézni egy 3D-s animációs filmet a várról, amelyben szerepel az egykori székesegyház is, amit a történeti leírások szerint álmodtak meg az alkotók. Alkotói ugyanazok a szintén egri fiatalok, akik az Egon és Döncit hozták létre. Adom hozzá az ízelítőt is. Az eredeti ha jól emlékszem majdnem negyed órás.

A többi épületnek csak az alapjai maradtak meg a talajszint alatt, pl. Provizori palota - helyreállításába talán most kezdenek bele. Belső védművei az ágyúdombok közül egyedül a Kálvária domb maradt meg. Úgy gondolom az olasz építőmesterek meghívása csak jót jelenthetett akkoriban. S szerintem az inasok "külhonban" való tanulása is jót jelentett, hiszen ez akkor ez volt a korabeli információközlés egyik lehatékonyabb módja, nem ártana ez a mai gyakorlatban is bevezetni, csak attól félek, akkor még kevesebb mesterember maradna itthon, hogy az itteni nép életszínvonalát emelje. 


Itt még a bástyákról említek néhány szót. A bástyák a tűzérséggel együtt jelentek meg. Volt jó és rossz oldaluk is. A jó egyértelműen az volt, hogy jobban lehetett védeni a várfalakat, a rossz pedig, hogy mindig elsőrendű célpontot nyújtottak, s ezáltal azt a veszélyt hordozták magukban, hogy akár a védőket maguk alá temetik. Legfejlettebb formája az általában ötszögű fülesbástya volt, amelynek ágyútermeit a homlokfalak mögé visszahúzott szárnyakban helyezték el, így az ellen tűzereje nem érte el, innen viszont a falakat támadó ellenség ellen könnyedén lehetett védeni. Itt mindig csak kis tűzrerőt használtak. A nagyobb tűzérség a várfalakon belül az ágyúdombokon helyezkedett el, ahonnan az ellenséges tábort tarthatta tűz alatt a védők serege.

Itt azért én nem teljes bemutatót tartok, leginkább azt hiszem úgy nevezhetném sok esetben elhúzom a mézesmadzagot, aztán az olvasó eldönti valóban akarja-e élőben is látni, mert úgy ezerszer jobb, sokkal nagyobb élményt ad. Azért meg kell hagyni ennek a formának is van egy kis előnye, mégpedig az, ki sem kell mozdulni hozzá, mégis helyünkbe jön az "élmény".