Ebben az évben a nyaralásunk úgy sikeredett, hogy sem a Történelmi Vigasságokon nem tudtam kilátogatni az eseményekre, s a Végvári Vigasságok látogatása is csak igen rövidre jött össze. A későbbiekben majd olvashatjátok az élménybeszámolókat.
Csak az utolsó napra érkeztünk haza.
Ekkor két okom is volt, hogy kilátogassak a várbeli eseményre. Az egyik, hogy a
lányom fellépett a hastáncosokkal, a másik pedig, hogy ilyenkor finom
selyemcukrot lehet kapni, ha éppen még maradt belőle. Az első program megvolt, a
másodikra már csak azért sem került sor, mert a pénztárcám otthon maradt.
Jöjjön akkor a Végvári Vigasság. Reggel
eléggé borús napra ébredtünk, s éppen az előző nap a kocsiban ülve említettem
meg, miközben a hőmérő folyamatosan elérte a 35 fokot, hogy úgy néz ki holnap
semmiképpen nem fogunk fázni. Erre éjjel beborult s a gyenge hidegfront elérte
a térséget. Ez csak 11-ig tartott, így amikor fölfelé indultunk a várba már
igencsak sütött a nap, s biztos voltunk benne, hogy a borzongást elfeledhetjük.






Következő műsorszám Buda Ádám és
Csergő-Herczeg László énekmondók előadása volt, ahol középkori históriás éneket
hallhattunk természetesen elsősorban Tinódi Lantos Sebestyén Summáját írom Egör
várának c. dala volt a legismertebb, de meghallgathattuk ennek az előzményét
is, valamint Huszárdalokat.
Ebben az évben újítottak is a szervezők
azzal, hogy megrendezték a vár ostromát, ahol normál hétköznapi emberek
személyesítették meg Dobó Istvánt, Jumurdzsákot, Bornemissza Gergelyt, Cecey
Évát és Sárközit. Feladatuk volt a Végvári Vígasságok népszerűsítése, így a
hétvégét megelőzően többször is lehetett velük találkozni a belváros különböző
pontjain, valamint magán a történelmi játékokon való részvétel.
Sokkal többről is be lehetett volna
számolni az események kapcsán, de rövidre szabott időm ennyire adott
lehetőséget. A következő alkalommal jövőre, majd más lesz eseményekre viszem el
az ide látogatókat, mint ahogy a tavalyi évben is mást mutattam meg.
Ez már nem ért a környéken, így lemaradtam. Legalább itt nálad láthatok belőle.
VálaszTörlésÉn biztosan nem hagytam volna ki a hastáncműsort.
No és, milyen volt a "Balcsi"?
Örülök, hogy tetszett, legalább itt nálam. Nekem sem sok jutott belőle, mivel előző este jöttünk haza.
TörlésA "Balcsi"-ról majd beszámolok itt is, kiterjesztve a témámat most már "tágabb" környezetemre is. Nincs energiám 2-t írni. Jó ha egyre jut időm.
Röviden fürdésre csak az utolsó nap gondolhattunk - időjárás - , de a kicsi víz, viszonylag sok zöld nyúlós anyag a közelebbi strandon elvette egy kicsit a kedvünket. Ahogy azért láttam nemcsak a miénket.
Tény Szovátán egy kicsit jobb volt a helyzet, ott a sóban az alga ugyan nem igazán él meg, ott csak egy kicsit tömegiszony volt.
Leányom is sokat morgolódott az esős idő miatt. Kb akkor voltak a Balaton mellett, mikor ti. Szárszón. Azért találtak programot. :)
TörlésProgram nekünk is volt. Én ha nem vagyok beteg, fáradt, nem nagyon szeretek egy helyben ülni, különösen akkor, ha nem otthon vagyok.
Törlés