Itt a folytatás...
A városban a falon kívül először
a szegényebb családok telepedtek le, de ahogy növekedett a város lakossága, a
falakon belüli hely egyre kevesebb lett az itt élő emberek számára. A módosabb
polgárok így aztán a legjelentősebb városba vezető út mellett kezdtek el
építkezni. A villák egytől egyig 1913 és 1920 között épültek. Nagyjából a mai Klapka György utca vonalában
húzódó városfalhoz lévő legközelebbi épület a legrégebbi. Ha kifelé tartunk a
városból a bal oldal megmaradt villasornak, amelynek épületei a múlt század
40-es évei körül sokkal szebb napokat láttak. Manapság néhányat felújítottak,
de kb. a fele – külsőleg legalábbis – igen elhanyagolt állapotban van. Az utca
jobb oldalán sorházak épültek, de a későbbi időkben (70-es évek) ezek egy része
áldozatul esett az emeletes panelházépítésnek.
Itt már nem tudok belsőket mutatni, a séták csak a külsőt jelentették. Azért ezek is vissza tudnak vezetni minket a múlt század első harmadába.
Jelenleg úgy áll a dolog, hogy a villasort az Egri Városszépítő Egyesület kezdeményezésére a közeljövőben helyi védelem alá fogják helyezni. Ez jó abból a szempontból, hogy az épületek egy majdani felújításkor az eredeti szépségükben tündökölhetnek, de a tulajdonosoknak anyagilag biztosan megterhelőbb lesz, mert az épületek eredeti jellegét megőrizve kell a felújítást elvégezni. Szinte mindegyik épületre jellemző egy kiugró a tetőzetben, illetve a homlokzati rész közepén elhelyezkedő belső szalont látványossá tevő erkély, terasz vagy simán csak egy olyan rész ami kiemelkedik a fal síkjából s általában több ablakot kapott egymás mellett.
Jelenleg úgy áll a dolog, hogy a villasort az Egri Városszépítő Egyesület kezdeményezésére a közeljövőben helyi védelem alá fogják helyezni. Ez jó abból a szempontból, hogy az épületek egy majdani felújításkor az eredeti szépségükben tündökölhetnek, de a tulajdonosoknak anyagilag biztosan megterhelőbb lesz, mert az épületek eredeti jellegét megőrizve kell a felújítást elvégezni. Szinte mindegyik épületre jellemző egy kiugró a tetőzetben, illetve a homlokzati rész közepén elhelyezkedő belső szalont látványossá tevő erkély, terasz vagy simán csak egy olyan rész ami kiemelkedik a fal síkjából s általában több ablakot kapott egymás mellett.
Sétáljunk akkor végig a 20. sz.
20-30-as éveinek legelőkelőbb utcáján. Míg a belvárost a barokk és a
klasszicista stílus jellemezte, a villasor épületei elsősorban szecessziós
jelleget mutatnak. A villák mindegyike rendelkezett előkerttel, sőt jónéhánynál
oldalkertet is megfigyelhetünk. Első épületünkben a sarkon jelenleg a Citi Bank
kapott helyet. Itt az oldalkert az úttest és a járda kialakulásával tűnt el.
A bank melletti épületet egy kicsit belülről is ismerem, mert az unokaöcsémék házasságkötésük után egy ideig itt éltek, sőt fiatalabb koromban az udvarban volt egy rövidáru üzlet. Nagyon szerettünk oda járni, mert szinte mindent megszerzett amit az állami üzletekben nem lehetett megkapni vagy csak nagyon sok utánajárással. Nem tudom akkor hogy működhetett maszekban, de a Moldován néninél lényegesen többféle gombot, varrófonalat, paszpólokat, szalagokat lehetett vásárolni, mint a város másik üzletében. A jelenlegi kialakításról szinte mindegyik esetében el lehet mondani, hogy eredetileg egy család volt a tulajdonosa, aztán a háború utáni kisajátítások – gazdaságosabb felhasználás – miatt szinte mindegyikben 4-5 kisebb lakást alakítottak ki. Külön bejáratú szobákról itt az átalakítás után szinte teljesen le kellett mondani, s a konyhák, fürdőszobák is csak mesterséges fényt kaphattak, ha a szobákat szerették volna napfényesnek meghagyni. Magától értetődően az utcára néző ablakok több napfényt engedtek a szobába, az udvariak pedig árnyékos voltuk miatt kevésbé kedveltek lettek. Természetesen a belmagasság megmaradt, így nem mondhatom, hogy a fűtés kimondottan könnyű lett volna. Régen a módosabb épületekben a nagy belmagasságot a széntüzeléssel magyarázták, hiszen a korábbi kályháknál az égéstermék és egyéb légnemű anyagok könnyebben visszajutottak a szobába, s a nagyobb légtérben kevésbé halmozódhatott fel. Ma már kisebb belmagasság is elég, s akkor nem kell felesleges légköbmétereket fűteni. Most pedig más veszély leselkedik az óvatlan lakókra.
Ebben a bejegyzésben nem helyezem
el az összes villa fényképét, de a fényképalbumomban azért mindenki láthatja a
többit is. Később szólok mikor lesz elérhető. Nagyon szerettem volna
mindegyiket írásban is bemutatni, de valahogy a vezetés a volt lakókra nem tért
ki, csak az építési elemekre. tehát mindössze azokról fogok többet mondani,
amelyeket én is ismerek saját tapasztalatból.
Ismerős épület nekem a Stadion
utcától vissza a második épület, ide jártam általános iskolás koromban vagy 2
évig Úttörőházba. Utána a szűkös hely miatt átköltözött a Bartók térre, ahol
azóta már mint Gyermek Szabadidőközpont működik tovább. Jelenleg óvoda van itt
elhelyezve.
Most ugrunk gyorsan vagy 200 m-t,
mert a 39 sz. alatt dolgoztam én, 4 évig itt volt a székhelye annak az ügyvédi
irodának, amelynél ma is alkalmazásban vagyok. A kép már a mi működésünk után
készült, amikor egy része már fel lett újítva, pl. a nyílászárók teljesen
kicserélésre kerültek. Ez nem is ártott, mert amikor én ott voltam jórészt az
utcát fűtöttük, s ha erős szél fújt akkor a függönyök is mozogtak egy kicsit a
légáramlattól az irodában. Ez emeleti kiugró rész volt a mi helyünk. Ebben az
épületben is 4 lakás kapott helyet. Most vagy másfél éve áll a külső tatarozás,
biztos nem olcsó mulatság!
A következő általam ismert épület az iskola épülete, ide jártam az általánosból az utolsó két évet. Azóta már átvette az egyház és jelenleg a Szent Imre (régebben Deák Ferenc) Római Katolikus Általános Iskola. 1927-től már oktatási intézmény volt. Amikor még én jártam ide tornaterem nem létezett, azóta már az egykori udvar egy részén az is épült. Mi bizony a folyosón, jó időben az udvaron tornáztunk. Az iskola mögött pedig ott van a városi Stadion, így aztán az is előfordult nem egyszer, hogy ott róttuk a köröket. Az utóbbi 10 évben beépítették a tetőteret is, ott lett kialakítva a könyvtár, és még néhány osztályterem.
Tehát nagyjából ennyi az általam is ismert épület. A fényképeket fel fogom a többi villáról is tölteni a Picasa-ra és jelzem amikor már látogatható lesz. Ott is fogok majd némi magyarázatot hozzá fűzni.
Igazán szép épületek, hosszú távra terveztek anno, mikor ilyen házak épültek.
VálaszTörlésBizony ezek nem panelházak, amit 30 év után már jelentősen fel kell javítani!
TörlésItt Kaposváron is van pár utca tele szép villákkal. Képviselő negyednek hívták valaha, már ha jól tudom. nem sokat tudok róla, mondhatni semmit. :)
TörlésItt a belvárosban szinte mindenütt vannak, ha nem is szebb, de műemlék házak, ha egyszer sok időm lesz majd azokat is mutogatom.
TörlésGyönyörű épületek, tatarozás után pedig csodálatosak lesznek, dícséretes, hogy meg lesznek vigyázva az utókornak.
VálaszTörlésDicséretes, de írtam, hogy a tulajdonosoknak kell mélyebben a zsebbe nyúlni, nem tudom az önkormányzat esetleg ad-e hozzá valamit.
Törlés