Nagy fába vágom a fejszémet, mert elindulok a Várba, s ott is maradok addig, amíg mindent meg nem nézünk. Itt azonban úgy szeretném, hogy ténylegesen végigmenjünk az úton, ami a Bazilikától az EKF A Épülete mellett a várig vezet. Már látom, lehet ez sem fog egybe beleférni, pedig tényleg csak érinteni szeretném az épületeket, aztán majd később az arra érdemeseknél megállunk.
A középkorban ez vezetett a várba a Buda felől jövő útról, amely a Hatvani kapunál lépett a városba. A múlt század közepén az utca Eger patak utáni részén a Buttler ház előtt vízvezeték fektetés közben meg is találták a középkori útnak a maradványait, mintegy 1,5 m mélyen.
Az utcát már elég sok néven illették. A XVIII. sz. elején Hatvani utca(utalva a Hatvani kapura) ezután Barátok utcája (a ferences barátok kolostoráról). Amikor pedig itt Telekessy püspök javaslatára kialakult a káptalan sor, Káptalan utca lett a neve 1945-ig. Volt még ezután Vöröshadsereg utca, majd megkapta most érvényes nevét a Kossuth Lajos elnevezést.
A Kossuth Lajos utca felülnézeben |
Most már elég a szövegből induljunk is el. A Kossuth dupla s betűje feletti utcán jövünk a városközpont felé a településre vezető 25-ös útról. Tehát az első nagyobb épület, amit megláthatunk a Főszékesegyház épülete. Erről már írtam bemutatást a külsőről, a belső értékekről és az altemplomról, így most arra nem térek ki részletesebben.
Ha gyalogosan lejövünk a Bazilika előtti lépcsőn, egy parkban találjuk magunkat. Bal kéz felé van a Város a város alatt elnevezésű kiállítás bejárata (Vá. a buborékban), ez majd egy későbbi bejegyzés témája lesz. Most ugyan még az Eszterházy téren vagyunk, de úgy gondolom, azért mégis illene innen kezdeni, hiszen a város két legnagyobb épülete mellett megyünk el.
Szemben az Eszterházy Károly Főiskola épülete a Csillagvizsgálóval, (2011-ben új külsőt kapott a fényképen már azt láthatjátok) amiről már szintén olvashattatok az egészről általánosságban, majd végigjártam a főbb látnivalókat az épületben, kezdve a Díszteremmel, majd továbbsétáltunk a Kápolnába, ezután megnéztük a Főegyházmegyei Könyvtárat és annak kincseit, végül felmásztunk a toronyba, hogy megismerhessük a csillagászati múzeum történetét, berendezését, s a Varázstornyot, a panorámát a teraszról és a Camera Obscura-t.
Jön a folytatás!
Várom. :))
VálaszTörlés