Nyaralás Balaton - Tihany

Balatoni nyaralás IV. Tihany

Előző este annyit döntöttünk el, ha a következő nap strandidő lesz, akkor a műsor strand lesz, ha mégsem ez a változat jönne be, akkor megyünk Tihanyba. Az időjárás-felelős jóvoltából a következő napi program Tihany volt, mivel sütött a nap, de a levegő nem éppen fürdésre csábított. Most jó lett volna, ha a kerékpárjaink nálunk vannak, mert egyrészt a szántódi révig csupán 4,5 km tekerés, utána magunkkal visszük a kompra, s Tihanyban is vígan közlekedhetünk vele, sőt akár Balatonfüredet is meglátogathatjuk. Erre azt kellett mondanunk, hogy majd legközelebb.

Így aztán beültünk az autóba, s elmentünk a szomszédba, hiszen kb. 5 km az egész. Kocsi parkolóba, mi pedig irány a rév. Míg vártuk a kompot láttuk, hogy a Balaton északi oldalán igencsak gyülekeznek a felhők, akkor viszont már késő volt visszafordulni esernyőért. Így felszálltunk a kompra, s bíztunk a jó szerencsénkben. Még a szántódi oldalon megvettük a kisvonatra a jegyet, amivel felmegyünk az apátsághoz. A tihanyi oldalon így már csak meg kellett keresni a kisvonat megállóját. Hamar megérkezett, s már csak a következő komp utasait kellett megvárni. Egy kicsit körbejártuk a félsziget déli részét, s közben a vízpart mellett is elhaladtunk. Jól lehetett látni itt is a Balaton alacsony vízszintjét. Azért a viszonylag rossz idő ellenére elég sokan fürödtek. Felfelé vezető utunk közben elhagyott a szerencsénk s elkezdett esni. Szerencsére az oldalról nyitott kocsikban nem áztunk, s mire felértünk az apátsághoz már abba is hagyta.

A templom mellől gyönyörű kilátást lehetett élvezni, de csak viszonylag kevés helyen, mert pont most folyt a sétány felújítása. Azért néhány helyen kinéztünk, de a szép panorámán kívül csak azt tudtuk megállapítani, hogy több helyen esik továbbra is. Bementünk a barokk templomba, aztán lementünk a román kori altemplomba is. Itt találjuk az apátság alapítójának I. András királynak a temetkezési helyét. Innen pedig tovább vezetett az út a kiállítótermekbe, ahol megismerkedhettünk az apátság 950 éves történetével, s megnézhettük IV. Károly emlékszobáját is.

Érdekes képek szemléltették a szerzetesek munkáját. A kép egy tényleges tárggyal kezdődött, ami mellett valaki személy is volt általában, s a falon freskóként folytatódott tovább. Az alapítástól az apátok sora az 1400-as évek végéig szinte folyamatos volt. Az utána következő 200 évben olyan apátok vezették a kolostort, akik nemhogy bencések nem voltak, de sokszor nem is egyházi személyek voltak. Sok közülük nem is járt Tihanyban, csak az abból jövő jövedelem érdekelte. A török hódoltság megszűnésével a Pannonhalmi Főapátság tulajdonába került, s ezzel a magyar bencés rend szerves része lett. Napjainkig is sok időszak volt, amikor nem volt apát kinevezve a monostor élére (Ferenc József féle feloszlatás, szocializmus évei) Tevékenysége idején folyamatosan mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozott. A XIX. sz. közepén a robot megszűnése miatt át kellett szervezni a gazdaságot, innentől került a monostor közelebbi kapcsolatba a környező falvak népeivel. 1885-től már képzett világiak is dolgoztak a Balaton környék 2. legnagyobb uradalmában. Fellendült a virág és gyógynövénykertészet, s az állattartás területén is újdonságokba vágtak bele. Kedvező munkalehetőséget biztosítottak dolgozóiknak a pénz és terményjárandósággal. A cselédségnek lakásokat építettek, az idénymunkásoknak tisztességes szállást biztosítottak már 10 évvel azelőtt is, hogy erre törvény kötelezte volna őket. Emellett az apátság saját jövedelme terhére biztosított alkalmazottainak nyugdíjat, illetve kegydíjat. A működés a világháború évei alatt is folyt, de a földosztást követően mindössze 100 holdja maradt szinte gazdasági épület nélkül, s felkerült a megszüntetendő apátságok közé is. Aztán ezen is túljutott. A bencés rend 1990-ben költözhetett vissza. 1994-ben a kolostor épületegyüttesét is visszakapta az államtól, amelyet 1992-től folyamatosan felújítottak. Itt pedig az én szavaim helyett inkább tegyetek virtuális sétát a templomban és a kriptában.

Az apátság után sétáltunk az üdülőfalu kedves kis utcácskáin. Ha Tihany, akkor levendula. Volt belőle minden mennyiségben az illóolajtól kezdve a szappanokon át egészen az illatpárnákig, természetesen inkább a turistazsebre méretezett árakkal. Mivel szüleimnél a kertben terem levendula, ezért az alapdolgok nekem is megvannak, ajándékot meg nem innen vásárolok. Hamarosan a gyomrunk is jelzett, hogy illene valamit enni, így beültünk egy étterembe, ahol menüt rendeltünk. Így üdítővel együtt nem is került valami sokba. Ugyan a kerthelyiségben ültünk, de nem láttunk rá az égboltra, így azt sem vettük észre, hogy újabb eső közeleg. Éppen befejeztük az ebédet, s indulni szerettünk volna, amikor halljuk a sátorponyván az eső kopogását. Így aztán újabb fél óra kényszerpihenőre kényszerültünk. Utána a nedves úton indultunk a hegyről lefelé, a kikötőhöz. 

Közben többször ráláttunk a Balatonra. Megint ugyanazt tudtuk megállapítani, mint felfelé jövet, több helyen esik. Mire leértünk a révhez, a déli oldalon is gyülekeztek a fellegek. A kompra felszállva még napsütés jutott osztályrészül, de ahogy haladtunk a másik part felé egyre jobban beszürkült az ég, s a kőröshegyi völgyhíd is párában fürdött. Én még nem utaztam az M7-es autópálya ezen szakaszán. Ugyan amikor Somogyvárra utaztunk kb. 10 km-t megtettünk rajta, de ez a szakasz már a völgyhíd után volt. Én amúgy sem nagyon élvezem az autópályán való utazást, bár azt kétségtelenül aláírom, hogy időben mindenképpen kevesebb, mint a korábbi utazási idő. Viszont a környékből szinte az útjelző oszlopokon kívül semmit sem látok, ahhoz ugyanis, hogy az autópályáról letérjünk egy nevezetesség meglátogatásához, idő kell. A férfiak pedig megpróbálnak minél hamarabb odaérni a célhelyre, úgy, hogy lehetőleg közben max. enni-inni, s egyéb nem mellékes dolgokat elvégezi kelljen megállni. Én szívesebben utazom lassabban, de emberek között, időnként megállva. Megint elkanyarodtam, irány vissza, tehát mire beértünk a szántódi kikötőbe megint elkezdett esni az eső, szerencsére a kocsi nem volt messze, így hamarosan szárazan indulhattunk szálláshelyünkre. Balatonföldvárra éppen akkor ért az eső, amikor mi is megérkeztünk.

Nyaralás Balaton

Balatoni nyaralás Somogyvár, Szentesica forrás és Koppány emlékmű

Megint többet beszélek a kelleténél, így az előző bejegyzésbe nem fért bele minden, ahol Somogyváron jártunk.

Az emlékpark bejáratánál még megkérdeztük, hogyan jutunk el a Szentesica forráshoz, ahol egy emlékművet is megnézhetünk amit Koppány vezér emlékére állítottak. Út közben lefelé láttunk hatalmas éti csigát, egy darázsfészket és ganéjtúró bogarat. A forrásnál megkóstoltuk a vizét, s azt ugyan nem tudtuk megállapítani, hogy iható-e, de mi ittunk belőle, s nem lett tőle semmi bajunk. A forrásnak egykor gyógyító erőt tulajdonítottak, tudvalevő itt mosta meg a kezét István király miután legyőzte Koppányt.

A felállított emlékmű is érdekes, mintha visszavezetne minket az ősi magyarság pogány világába. Igazából már nem tudjuk eldönteni mi lett volna a jobb. Tény abban az időben a világ egyértelműen az egyistenhit felé haladt. Aki nem erre vette az irányt az bizony kilógott a sorból, s nem lett volna maradása a Kárpát-medencében. Vagy nem, ezt már utólag elemezgetve nem mondhatjuk meg.

Miután megnéztük a Koppány emlékművet, ellátogattunk a falu határában lévő Széchenyi kastélyhoz is, amit gróf Széchenyi Dénes alakított ki a 19. század végén. A kastélyban 1946 óta sérült gyermekek nevelőotthona működik. Az épület tényleg látott már szebb napokat is, de azért mi egy kicsit bekukkantottunk az előcsarnokba, s a folyosóra. A lépcső maga a csoda, azt hiszem a kép magáért beszél. Belül a folyosón vannak képek a kastély történetéről is.

Nyaralás Balaton III. Somogyvár

Somogyvár, Kupavár-hegy

Második napunkon megint nem éppen balatoni fürdést kívánó idő köszöntött ránk, így autóba ültünk és felkerestünk egy régen látott helyet. Ellátogattunk Somogyvárra, ahol egy bencés apátság romjait tekintettük meg, s egyben megismerkedtünk magyar történelmünk középkorának egy darabjával. Bevallom annak idején nem nagyon érdekelt a történelem, s inkább csináltam mást, minthogy a történelem tankönyvet bújjam. 12 évvel ezelőtt jártunk erre, akkor a bélatelepi nyaralásunkat fejeltük meg ezzel a történelmi élménnyel. Ma azért már lényegesen többet látunk belőle, mint korábbi látogatásunkkor. Most az apátsági rom kiegészült egy kilátóval, ahonnan a 4. emeletről már ténylegesen lehet látni a község északi részén az apátságot védő sáncok egy részét. A középkorban ez a terület a Nagyberki-Balatonhoz tartozott, s csak dél felől volt csatlakozása a szárazföldhöz, nyugati oldalán még kikötő is volt. A nagy területű berket a középkori Balaton viszonylag magas vízállása magyarázza, amelyet csak a XIX. sz. elején csapoltak le. Ugye milyen furcsa, hogy a középkori Magyarország földrajzi térképe egészen másképpen nézett, mint ma. Azt gondolom elég akár 150 évvel visszamenni, s már lehet nem is ismernénk rá bizonyos területekre. Itt is ásattak, s a bejárat melletti kiállító terem tanúsága szerint a közelben temetkezési helyet is találtak.

Én azonban itt maradok a Kupavárhegyen, s megismerkedem a somogyi hercegség legendás urának, Koppány vezérével, majd Szent László királyunk történetével s az itteni bencés apátság kialakulásával. Jó volt a történelmi romok között járkálni, ahol talán egykor királyok, hercegek jártak. Nem feledkezhetünk el itt az egyszerű emberekről sem, hiszen ők építették, hozták létre e falakat, s hagytak hátra az utókornak emléket. Koppány vezér várának hajdani helyét még a történelemtudósok is itt feltételezik. A legenda szerint a felnégyelt vezér 4 testrészét az ország 4 várában tűzték a várfokra, s az egyik éppen saját várába került. Ebben a korban épült, romjaiban ma is látható temetőkápolna. Körülötte nagy sírszámú temető terült el, amelyből nem került elő 12. századitól régebbi érme.

László királynak itt kettős célja volt. Egyrészt ide szeretett volna temetkezni, ugyanakkor a Benedek-rendi apátságot a francia Saint Gilles-i főapátságnak adományozta. Ez az apátság - maketten a templom és a  kolostor - egyedülálló volt az összes magyarországi között. Ugyan minden magyarországi apátságot francia szerzetesközpontok alapítottak, de itt nemcsak az apátok, hanem a novíciusok és a szerzetesek is franciák voltak. László király ide is lett eltemetve 1095-ben.

Több mint egy évszázaddal később aztán I. Imre megszüntette ezt a kiváltságot hatalmi szóval megszüntette. A későbbiekben ez a zavaros helyzet belső harcokhoz, fegyverkezéshez és a kolostor részleges pusztulásához vezetett.

A belépőjegyként szolgáló papírlapon találtunk egy rövid ismertetőt a helyről egy alaprajzzal és jelmagyarázattal. Lentről azért nem volt olyan könnyű a tájékozódás, de mindjárt meg lehetett mindent találni, ahogy felfelé mentünk a kilátóba. Ez a romoktól keletre épült, s négy emeletet lehetett rajta felmenni. Ha a legtetején voltunk, a távolban már felsejlett a Balaton is. Miután keresztül-kasul bejártuk az apátság területét, megcsodáltuk a rózsákkal beültetett kis területet, majd a fűszernövény-gyűjteményt néztük végig. Éppen virágzott a levendula, s a rozmaring is nagyon finom illatot árasztott. A fűszernövényektől eltelve a bejáratnál még megnéztük a fonott árukat, amiket Erdélyben készítettek, itt adják el, ezzel is segítve őket.