2014. október 25., szombat

XIX. Végvári Vigasságok

19. alkalommal rendezték meg az egri várban a Végvári Vigasság elnevezésű történelmi játékot. Most három naposra tervezték a megemlékezést. Ebben az évben a belvárosi felújítások miatt kicsit módosult a korábbi évek gyakorlata, miszerint a Dobó téren kezdődött az egész, s onnan vonultak fel a várba. Most is volt ugyan vonulás,de nem a korábban megszokott útvonalon.

Az egész rendezvénysorozat a várban a Gótikus Palota előtt felállított színpadon kezdődött, ahol Dobó István átvette a város polgármesterétől a kulcsot, s megkezdődött a játék.
Én a második napon jutottam fel a várba. Miután a lányomat kitettem már csak parkolóhelyet kellett keresnem, ami igazán nem volt könnyű feladat.
Visszaemlékezni is hasonlóan nehéz, mivel közben Parádon az Ilona-völgyben dolgoztam, s valahogy erre nem jutott időm.
A főiskola Leányka utcai komplexumánál azért sikerült, de így egy kicsit távolabb voltam a vártól. A lányom fellépése csak később kezdődött, így szétnézhettem egy kicsit az éppen futó programok között. 16-án a kezdés a Pavanne zászlóforgató csoportjával kezdődött, akik a Gótikus Palota előtt sorakoztak fel. Dobosok szolgáltatták hozzá a ritmust. A zászlóforgatás befejeztével az ütemet verőkkel vonultunk át a vár beli székesegyház területére, ahol a Szent Sebestyén Számszeríjász Társaság tartott bemutatót, ahol megismerkedhettük a számszeríjakkal, majd láthattunk egy rövid bemutatót a nyilazásokból is. 





Innen már a Kazamatába mentem, ahol a Faatimah Hastáncvilág táncosai tartottak bemutatót, minden leérkező csoportnak. 11 órától délután 15 óráig. Az idegenvezető kezdő szövegét már azt hiszem mindannyian kívülről tudtuk a második nap végére. 

Én egy kicsit közben kimentem, s szétnéztem a hagyomány őrzők sátrai között. Az ágyúdombon több sátrat állítottak fel és amikor nem volt éppen jelenésük, akkor ezen a helyen múlatták az időt.




A kicsiknek is kínáltak programokat a szervezők, volt Gárdonyi kuckó, ügyességi játékok helye, kreatív sátor, ahol felnőttek vezetésével akár tűzzománcot is készíthettek. Ha mindez még nem lenne elég, akkor találhattak a kicsik mindenféle régebbi típusú foglalatosságot, ahol a kézügyességüket vagy logikus gondolkodásukat, esetleg egyensúlyozó képességüket próbálhatták ki.
A hastáncbemutatók végeztével még megettünk egy-egy kenyérlángost, s utána még megnéztük a hagyományőrzők fegyverbemutatóját, ami nem kevés zajjal is járt.



  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése