Csikó a tanyán

Megint újdonságról írok, de nem hagyhatom ki, mert ennyire fiatal csikóval még soha nem találkoztam. Azt hiszem már említettem néhányszor itt a blogban, hogy a hugim lovagolni jár. Az ő "lova" a Zsemle. Azért az idézőjel, mert nem a tulajdona, de rajta szokott lovagolni. Valamikor tavaly ezzel a lóval - meg egy másikkal - megesett az az eset, aminek nem lett volna szabad. Egy fiatal csődör ugyanis nagyon hancúrozni akart, és sikerült is neki mindkét kancával. Ennek eredményeképpen az egyiknek még december végén megszületett a csikója. A másiknak azonban csak most. Szegényke születése után igencsak gyenge volt - a tapasztaltabbak -  azt mondták, kedden igencsak rezgett a léc, magyarán nem sokat adtak volna azért hogy életben maradt. A tanya tulajdonosa azonban igencsak a segítségére volt, mind a születése utáni első percekben, mind pedig később is. Így aztán nemhogy életben maradt, hanem már jelentősen jobban is nézett ki a mai nap délutánján, sőt már a karámban is járt-kelt az anyjával. Érdekes volt látni, mennyire is tud vigyázni csikójára a mama. Nem távolodhatott el tőle 3-4 métertől messzebbre, máris ment utána. De a csikó is nagyon tudott a mama oldalához igazodni. Szinte mint akit odaragasztottak. Élvezet volt nézni őket.
Jó minőségű képpel sajnos nem szolgálhatok, mert csak a boxban jutott eszembe fényképezni, ott pedig a jó fényképhez kevés volt a fény, meg az én tudásom a mobillal való fotózáshoz. Az elsők azért nem sikerültek, mert ugye nem tudott egy helyben maradni, amikor szopizik akkor ugyan egy helyben van, de olyankor meg nem lehet sokat látni belőle.

Ha legközelebb megyek, úgy egy hónap múlva, akkor már jobb képeket fogok mutatni, mert akkor már készülök.

Kovács a Magyarok Vásárán

 
Ősi mesterségünk a Magyarok Vásárán

Ma megint a hónap második vasárnapja volt, tehát Magyarok Vására az Érsekkertben! Most mézet és sajtot szerettem volna venni, de nem jött össze. Nem is voltak annyian mint máskor, de a méhészek és a sajtkészítők szinte teljesen hiányoztak. Jó kecskesajtot lehetett venni, de én most hagymás gomolyát szerettem volna, meg füstölt sajtot. Na az nem volt, majd talán legközelebb.

Volt azonban más érdekes dolog. Egy kovács jött el a vásárba, de nem az akit eddig láttam már. Az nagyon ügyes volt, mindig megcsodáltam nála a kovácsolt vas rózsákat, tényleg pazar látvány volt. A mostani kovácsunk egy fiatalember. Először a vásártér színpadán számolt be mesterségéről, majd a berendezett középkori kovácsműhelyben tartott bemutatót. Tanultam, megint tanultam, szeretek így tanulni, hiszen feledésbe merült ősi mesterségek lesznek így felelevenítve, az pedig nagyon fontos! Ne feledjük, magyarok vagyunk a Kárpát-medence nagy olvasztótégelyében, amennyi nép itt keveredett, azoknak a leszármazottai vagyunk mi, s visszük tovább tudásunkat, ami nem lebecsülendő! Jó nézni az ősi mesterségek művelőit, hiszen egységben vannak az anyaggal, tisztelik azt, így az anyag azzá alakul, amivé szeretnék.

Kovácsunk a BME Közlekedésmérnöki Karán tanult s a középkori bucavas korhű előállítását vizsgálta gyártástechnológiai szemmel már tudományos diákköri dolgozatában is, s ha jól tudom, akkor ebből készül tudományos fokozatot is szerezni. Emellett mindenki gyönyörűségére előállít szebbtől-szebb használati eszközöket, kiváló minőségben, amiket természetesen meg is lehet vásárolni.

Mi is volt egy ilyen kovács műhelyben? Szerszámok, amelyek segítségével megmunkálták a vasat, valamint berendezések, amelyek megmunkálhatóvá tették a fémet. S nem utolsó sorban ott van az ember, aki mindezt megteszi. Megnézhettük a fújtatót, aminek segítségével folyamatosan szítani lehetett a faszéntüzet, hogy a vas eljusson a vörösizzás állapotába, amikor már megmunkálható lesz. Láttuk az üllőt, amiről megtudtam, hogy különböző nagyságú üllőkön más és más súlyú kalapácsokkal szabad dolgozni. Ne kérdezzétek miért, azt nem tudom, de azt igen, hogy az üllő súlyának 30-ad része lehet a kalapács súlya. Tehát az az üllő, amin a mester dolgozott 22 kg volt a súlyú volt, ezért 75 dkg-os kalapáccsal lehetett dolgozni rajta.

Bemutatta az általa készített eszközöket, amelyek jórésze damaszkuszi acélból készült. Láthattunk itt késeket, amelyek nyéllel voltak ellátva, majd olyanokat amire a leendő tulajdonosuk készít nyelet csontból, fából esetleg agancsból, valamint állatmotívumos nyéllel ellátott késeket. Aztán sorakozott itt olló, diótörő, dugóhúzó, tűzcsiholó eszközö és fokosfeje sokasága. Csak győzze követni az ember az eszével és fejével, hogy mit lát.


Gyorsan a tűzgyújtás műveletét is bemutatta az acél és a kő segítségével. Felhívta a figyelmet, hogy ezek a termékek nem rozsdamentesek ezért folyamatosan olajozni kell, de az élük nagyon sokáig megmarad. Ha lehet azt mondani egy szerszámra, hogy gyönyörű, akkor ezekre mindenképpen lehet. A nappali fényben látni a többféle színárnyalatú sávok lefutását, s ilyenkor elgondolkodhatunk, hogy az acélszürkének mennyi árnyalata is van.

Ezután egy gyors kovácsolás-bemutató következett, ahol a kovács nyílhegyet készített egy a nézelődő gyerekek közül választott „kovácsinas” segítségével. Az „inas’ dolgozott a fújtatóval – csak az illetékesen meg ne lássák a gyerekmunkát – előállította a faszénben a megfelelő hőmérsékletet a kovácsoláshoz. Az üllőn pedig szépen alakult a nyílhegy köpüje majd a hegye is. Az alakítás után következett az élezés s itt is segédkezett a köszörű hajtásában az „inasunk”. Munkája díjazásaként megkapta az áldásos tevékenységével készült nyílhegyet. Közben pedig a nyílhegyek fajtáiról is bővülhetett az ismeretünk, megtudtuk milyet használtak honfoglaló őseink és milyen formájút kovácsoltak más korszakban.

Végezetül írok egy kicsit az árakról is. Igazából nem lehet az árakat viszonyítani, hiszen mindenki maga dönti el, hogy számára megéri-e megvásárolni azért az árut vagy nem. Természetesen az eszközök árai között különbség van, mert szoros összefüggésben van a minőséggel is. Kovácsunk által készített eszközök szinte mindegyike régészeti leletek alapján korhűen készül, olyan formában, ahogy azt a középkorban is előállították.  Megtekinthetők a következő honlapon, ahol akár meg is lehet rendelni azokat.

Végezetül a továbbiakban sok sikert kívánok munkájában, s érjen el minél magasabb szintet a kovácsmesterség művelésében, valamint legyen minél több lehetősége széles körben megismertetni ez az ősi mesterséget.

Egri Vár IV.

Haladunk tovább a bástyák mentén

Egy kicsit megint elkalandozok, de a római számról jut eszembe. A 4-et én így tanultam: IV. Régi épületeken láttam ezt a megjelölést is. IIII. Miért mondom most éppen ezt? Felújították a Bazilika toronyóráját, s a számlapon is a régebbi jelölés szerepel. Gondolom én, hogy régebbi, mert csak régi épületen láttam. S nemcsak Magyarországon, hanem Horvátországban egy rovinj-i házfalon is láttam így jelölni a számot. Nálunk sem változtatták meg a számot, hanem az eredeti számlap került felújításra, a mutatót pedig új bevonattal látták el. De folytassuk már a várat, mert soha nem érünk a végére. Azért azt hozzáteszem, nagyon sokat lehet róla mesélni, hiszen akkora történelme van, annyi építmény, tárgy, esemény kapcsolódik hozzá, hogy az irodalma is több kötetet tölt ki. Én itt csak gyenge kezdő vagyok a nagyokhoz képest, de azért megteszem, amit tudok, hogy bejárjátok velem kedvelt, gyönyörű városom egy-egy darabját.

Belépünk a Varkocs kapubástyán, s máris teljesen a belső várban vagyunk. A délnyugati várfal nagy valószínűséggel a XIV. sz. ban épült több töréssel a vonalában. Bal oldalra haladunk tovább. Szinte azonnal a kapu mellett lépcsősor vezet fel a várfalra, amin keresztül eljuthatunk a Gárdonyi sírjáig és tovább. Ez majd egy másik jegyzet lesz. Jobb kéz felé látjuk az Ágyúdombot. Ide már 1987-ben nemzeti zászlót húztak fel, mégpedig annak tiszteletére, hogy éppen 300 éve került vissza a török kezéről a vár a honi vitézekhez. Akkor még egyedülállóan volt az országban a vár fokán nemzeti lobogó. Ugyanebben az évben vette fel a kapcsolatot a siegeni és az egri várbaráti kör, amiről már itt írtam. Most azért szépen sétáljunk el az Ágyúdomb mellett – itt is szoktak a végvári vitézek bemutatót tartani a Végvári Vígasságokon, és más jeles ünnepek alkalmából. Ki van állítva rajta egy ágyú, amit a kornak hűen mintáztak meg, vesszőkasok között.

Ha elhagyjuk az Ágyúdombot, rögtön bal kéz felé egy kisebb bástya következik amit szoktak Kovácsok bástyájának is nevezni. Ezt a kutatók kétlik, mert nem találtak semmilyen kovács mesterségre utaló leletet a környéken. Ők a Kovácsok helyét a Varkocs kaputól inkább jobb kéz felé teszik a Kálvária domb alá. Az viszont tény, hogy innen van szinte a legpazarabb kilátás a városra és nagyon jó képeket lehet készíteni a belsejéből.

Alig hagyjuk el ezt az építményt, s már itt is van a Dobó Bástya. A várnak ez a része maradt meg a legépebb formában, s a legnagyobb tömegben is. Felújításakor, több szintet képeztek ki a belsejében, kiállító helyiségekkel és konferenciateremmel. Tartozik hozzá egy terasz is, amin fogadásokat, sőt akár esküvőket is rendezhetnek. Tavaly júniusban itt volt szerencséje a lányomnak egy fogadáson részt venni, az Agria Universitas Egyesület rendezte, ami egy konferencia záróeseménye volt. Eger egyik legjobb étterme vonult ki a helyszínre jobbnál jobb falatokkal.

Rendezvényterem a Dobó-bástyában

Lépcsősor a szintek között

Rendeznek itt különböző kiállításokat is, pl. 3 évvel ezelőtt a Múzeumok éjszakáján Jókai Mór díszmagyar ruhája érkezett ide a Petőfi Irodalmi Múzeumból. Ilyenkor általában előadások is hangzanak el az éppen idehozott kiállítási darabbal kapcsolatban, de akár más témában is, ami a várossal kapcsolatos. Most éppen a „Kisváros a felhők fölött” címmel Eger a polgárosodás útján. Május végén a EVBK itt is tart majd vezetést, akkor majd erről is tudósítok itt, már én is kíváncsi vagyok rá.

Föld-bástya

Most egy kicsit kimegyünk a várfalon kívülre, a majdani vár mellett felvezető sétaút nyomvonalán, mert a következő két bástyát innen látjuk jobban. Tehát a Dobó bástya mellett dr. Veres Gábor muzeológus vezetésével kimentünk a várfalon kívülre a leendő Várfalsétányra, ami a Dobó utcából nyílik a várfal mellett köti össze az Almagyar dombot a városközponttal. A várfalon belül itt helyezkedik el a Képtár. Most ugyanezt az utat csak a váron keresztülsétálva lehet megtenni, amihez bizony sétajegyet kell váltani vagy EVBK tagnak kell lenni.

A harcok idején a nyugati várfal védelmét a Dobó-, a Tömlöc- és a Föld-bástya együttesen biztosította. Ezekből kereszttüzet zúdíthattak az előttük lévő lejtőre. A következő bejegyzésben majd szót ejtek a várépítészetről egy kicsit, mondjuk úgy nagyon alapfokon.

Lejárat az egyik ágyúterembe

Most a nyugati várfal mellett vagyunk kívülről, s már látjuk a Föld-bástyát is. Ezt kezdetben palánk vette körül, kétszintes volt, amiből a fölső elpusztult, az alsó szintre vezető lépcsőt feltárták, ez ágyúterembe vezethetett le. A Föld-bástya szinte eltakarja a Tömlöc-bástyát, ami így szinte a vár belsejében helyezkedett el. Ez a bástya az 1552-es ostrom után épült, s nagy szerepe volt az 1596-os ostromban is. A török hódoltság alatt elhanyagolt állapotba került, egy részét feltöltötték. Jóformán csak az északi része látszik tisztán, a többit körbeveszi a Föld-bástya.

Május 1.

Május 1.

Hosszú hétvége! Ebben az évben másodszor lehetett 4 napot munkanap-áthelyezéssel egyben pihenni, ráadásul nyári meleggel. Nekünk a pihenés igen érdekesre, de nem klasszikusra sikeredett. A szombat a házimunka jegyében telt.

Vasárnap reggel aztán irány volt Parád négyesben, de azért nem kell nagyon irigykedni, először dolgoztunk. Ez abból állt, hogy férjeink nyársaló, bográcsozót építettek, mi pedig belső rendezkedésen dolgoztunk. Közben pedig mások jöttek pihenni! Ők elkezdtek főzni, mi befejeztük a takarítást és kerékpárra pattantunk. Először a Csevice forrásnál álltunk meg, majd az Ördögárok mellett haladtunk el, ahol egy kidőlt bükkfa törését láthattam, ami úgy nézett ki majdnem, mint egy pálma. Nem sokáig álltunk itt, mentünk egy kicsit tovább, amíg egy patak nem állta utunkat. Innen gyalogosan lehetett volna továbbmenni. Idő hiányában ezt elhalasztottuk, de egyszer, egy nem dolgozós hétvégén még visszatérünk, s akkor egészen elmegyünk az Ilona vízesésig - gyalog. Délután hazaértünk egy kis fáradtsággal, este még számítógép előtt ültem egy kicsit, hogy a Díszközgyűlés szalonképes formát öltsön.

Hétfő a szobanövények átültetésének jegyében telt el. Csak fokozatosan rakom őket ki a szabadba, nehogy megégjen az UV-tól a levelük. Igyekszem egyenlőre úgy elhelyezni őket, hogy csak a reggeli vagy a délutáni napsütés érje a leveleket. Aztán ha hozzászoktak, akkor már napfürdőzhetnek minden veszély nélkül.

Kedd – május 1. – a Munka ünnepe. Most nem tudom az emberek hány százalékának van oka ünnepelni. Akinek van munkája, az dolgozik látástól Mikulásig, mert fél, hogy leépítéskor ő lesz a következő, akinek meg nincs munkája, annak szinte lehetetlen elhelyezkedni, mert vagy ezért vagy azért nem felel meg a munkáltatónál. Nehéz helyzet… akkor most hogy is ünnepeljünk és mit? Azért az egri Szépasszony völgyben a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa által feliratozott színpadon szerveztek műsort a lelátogató embereknek. Mi is a látogatók között voltunk a lányommal, mivel a tánc világnapja alkalmából ő is fellépett a Fatimaah Hastáncstúdió csoportjával. Amikor megérkeztünk éppen az Adáshiba színjátszó-csoport vezetője (Balogh András színművész, Egri GG Színház) dolgozott a közönség megnevettetésén, majd láthattunk még másokat is, kik több-kevesebb sikert értek el e terülten.

Hamarosan beiktattak egy kis műsorváltozást, mivel a modern tánccsoportnak volt még egy jelenése Ózdon is, így gyorsan a Zoltán Erika táncstúdiójának növendékei következtek. Kell hozzá levegő az biztos, nem hízókúra. Jobbára nagyon csinosak voltak a lányok, de azért akadt közöttük, akiről majd a tánc lefarag néhány kilót, ha lesz elég kitartásuk hozzá. Őket inkább nem fotóztam, bár szerintem őket ez nem zavarja, másképp nem állnának ki a színpadra. Utánuk a Majorette csoportok léptek a közönség elé több csoporttal is, legaranyosabbak természetesen a kiscsoportosok voltak.

A következő fellépőknél viszont a vékony testalkat egyáltalán nem követelmény – a másiknál sem – csak ott kevésbé mutat jól. Ez a hastánc. Itt azt mondják, kimondottan jó, ha van egy kis felesleg is. Nekem személy szerint jobban tetszik, ha egy vékony testalkatú mutatja be, de hát én női szemmel nézem(hazabeszélek, mert ránk ez  nem jellemző), a férfiaknak pedig biztos más tetszik - igen tudom, kialakulása során tényleg nem a vékony hölgyek művelték - így tehát volt egy hastáncos epizód is. Utánuk még néptáncosok is felléptek, a végén pedig valószínűleg megint az Adáshiba színjátszó-csoport tagjai szórakoztatták a közönséget. Ezt már nem vártuk meg, azt hiszem elég volt a nap alatti aszalódásból. Félttettem is egy kicsit a karomat, mert elég sokáig(több mint egy órát) ültem a színpad előtt szinte egy helyben és magas UV sugárzást jeleztek. De nem lett semmi gond, pedig nem is kentem be magam, de a lányom szerint lehet nekem beépített fényszűrőm van.

A végén még körbenéztünk és ettünk egy-egy fagylaltot. Még megálltunk a völgy bejáratánál lévő Szép Asszony szobornál, s úgy döntöttünk elég a melegből, és a Munka ünnepléséből is. Hátha jövőre több kedvünk lesz ünnepelni a munkát.