2012. március 11., vasárnap

Magyarok vására


Mai napon az Érsekkertbe látogattam el. Most azért nem történeti bemutatót tartok, hanem egy rendezvényről mesélek. Minden hónap 2. vasárnapján megrendezik az Érsekkertben a Magyarok Vásárát. Itt a Magyar Vásár Kulturális Egyesület szervezi. Nemcsak hazai terméket bemutató és eladni kívánó árusok jelennek meg, hanem mindig van valamilyen kulturális program is. Ma éppen amikor ott voltam egy népdalkör adott elő, délutánra pedig egy egri színész Balogh András előadását tervezték "Sors nyiss nekem tért!" címmel. Utána Vallus István előadását lehett meghallgatni a Pilisszentlászlói pálos kereszt jelképeinek megfejtéséről. Megmondom őszintén én délelőtt voltam , mert tapasztaltam már két alkalommal, ha délután látogattam le, akkor az éppen általam vásárolni kívánt termékek vagy már elfogytak vagy választék nemigen volt belőlük. 

Most egy kicsit a termékekről. Van itt minden, mi szem, s szájnak ingere. A kézműves sajtoktól kezdve, a házi lekvárokon keresztül, a gyógytermékekig szinte minden lehet találni. Ugyanúgy megjelennek a faárusok, valamint a kerámiások, s még egy sor terméket előállító helyi, vagy közelben lakó termelő. Ami közös bennük, minden MAGYAR TERMÉK. Itt ezt teljesen szigorúan lehet venni, mert ha esetleg az alapanyagok egy része külföldről is származik (szerintem nagyon kis hányada), a hozzáadott érték, maga a termék előállítása biztosan itt történik. Most én is sajtot vásároltam, valamint egy kis nasit a férjemnek, mert a hagyományos ízű selyemcukorhoz csak ilyen helyen, vagy búcsúkban lehet hozzájutni, amit a boltban lehet kapni, az meg sem közelíti ezt. Most itt pont erről nem tudok igazán jó képet mutatni, mert a szemüvegem otthon maradt, s nélküle néha hajlamos vagyok nem egészen éles képet készíteni.


Most is voltak kint húsboltosok, akik füstölt és töltelékárukat kínáltak. Természetesen nem hiányoztak a házi lekvárok sem, ami készítésének a környező falvakban nagy hagyománya van. Már én is vásároltam olyat amit én nem szoktam készíteni, pl. szőlőlekvárt vörös szőlőből. Mellette lehetett kapni gyógynövénykivonatokat is, amit mindenki bizodalommal használhat kisebb-nagyobb bajai kúrálására. Ezek között vannak olyanok is, amelyek határozottan jó ízűek, ilyen pl. a bodzakivonat, ami meghűlések idején tesz jó szolgálatot. Természetesen megálltam a mézeskalácsos standnál, s itt mindjárt beszédbe is elegyedtem a készítővel, mivel ezt a mesterséget amatőr szinten én is űzöm. El is beszélgettünk a kiszúróformákról, a cukordíszítésről. Beleszerettem a kis sünibe, de mellette még számtalan forma volt, amit mind saját tervezésű díszítéssel látott el a készítő. Sok helyen megálltam még, de itt most nem sorolom fel mindet, hagyok egy későbbi alkalomra is.

4 megjegyzés:

  1. Langymeleg kiránduló időt ígérnek most a hosszú hétvégére is. Kellemesen eltöltött napokat kívánok az ünnepi hétvégéhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, a hétvégi program III. Egri Junior Expo! Itt a lányom fellép, utána meg az I. Egri Pálinkafesztivál!
      Azt hiszem a 4 napba valamikor egy rövid kirándulás is belefér.

      Törlés
    2. Egyszer csak eljutok felétek és megnézem a táncos leányt. Is. :))

      Törlés
    3. Csak olyankor gyere, gyertek, amikor fel is lép!

      Törlés