2012. március 16., péntek

Venyigehordás után III. Junior Expo 2012 Eger

Csodaszép idő lett mára. Így aztán a tegnap megbeszélt program délelőtt tényleg jó időben zajlott. Mi volt ez a program? Na, tavasz van, vége a szőlő meg a gyümölcsfametszésnek, így a szokásos kora tavaszi programok egyike a venyigehordás, mert ugye nem maradhat a sorok között. Nem kell megijedni, nem nagy szőlőnk van - már. Korábban bizony több volt a szüleimnek, olykor a metszés is eltartott több hétig, de már korosabbak lettek, nem bírják úgy a munkát, közben a termelt borszőlő ára sem verdesi az egeket, így aztán a lányai(a hugom meg én) sem igazán kapkodtak ezért a lehetőségért. Mára már csak a család szükségletét kielégítő mennyiség terem, de tavalyelőtt még annyi sem, mert az esős nyár végén a gombák 2 hét alatt lepusztították az egész termést, nekünk már nem kellett menni szüretelni. A szüretelés a következő évi metszéssel zajlott egyidejűleg. Most tehát nem tartott sokáig, s már el is készültünk a munkával. A végén azért átnéztem a szomszéd telekre, ahol hóvirágok nyíltak. Itt virítanak most mindenkinek a tavasz hírnökei.


Délután aztán beirányoztuk az Agria Parkot. A lányom hamarabb, mert neki fellépése volt, én egy kicsit később, mert ráértem a fellépésre odaérni. Most rendezték meg 3. alkalommal a Junior Expo-t. Ezt az Agria Universitas Egyesület szervezi. A célja az, hogy a fiatal tehetséges vállalkozók bemutatkozhassanak, így ismertebb legyen a nevük, esetleg több megrendelést kapjanak, vagy akár itt üzletet is köthetnek. Az expo-n vannak szakmai programok is, amikor a fiatalok vállalkozásfejlesztési stratégiáról, támogatási lehetőségekről hallgathatnak meg előadást, de részt vehetnek tanácsadáson, ahol pályázatok, hitelek, adózás, könyvelés, PR, marketing, HR gazdálkodás, képzés területén kaphatnak használható ötleteket. A kiállításra való jelentkezés feltétele, hogy a vállalkozó fiatalabb legyen 35 évesnél, ne legyen köztartozása és már legalább egy éve működjön a vállalkozása. Először csak a megyéből jöttek, de tavaly már távolabbi területekről is bemutatkoztak itt a fiatalok. Most is a Piactér, valamint az előtte lévő terület adott otthon a bemutatkozóknak. Tényleg sokféle vállalkozás láttatta itt magát, többek között kézműves sajtmester, drótékszerkészítő, szépségszalon tulajdonos, pálinkafőző, házi lekvárkészítő, lakástextil-varró, kreatív fajátékgyártó, pékség, számítógépes programtervező, kristályékszer-készítő, bútorgyártó, táplálékkiegészítőkkel foglalkozó, s most hirtelen fel sem tudom sorolni az összeset. Ebben az évben lehetőséget kaptak olyan vállalkozások is, amelyek a rendszerváltozás idején alakultak, s vezetőjük nagyjából mostanában érte el a nyugdíjkorhatárt, s a stafétabotot egy fiatalabb képviselőnek adta át.

A földszinti színpadon voltak kísérőrendezvények, itt lépett fel a lányom is, utána pedig a Gárdonyi Géza Színház egyik volt művésznője Nádas Edith Piaf sanzonokat adott elő. Jelenleg Egerben a földszint 2. lakásszínházat indították be tavaly novemberben Szegvári Menyhért rendezővel.

2 megjegyzés: