2013. október 26., szombat

Ősz az Érsekkertben





Fák mögött megbújva az Excalibur étterem

Levettette szép ruháit.
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát. szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
                             (Petőfi Sándor)

Puha lehullott levelek
Most éppen itt van az egyik kedvenc évszakom az ősz. Nem biztos, hogy ezzel a verssel kellett volna kezdenem, de valahogy ez akadt először kezem ügyébe. A képeken még egyáltalán nem vetette le ruháit, inkább szinte legszebb díszében pompázott, de mire ezeket a sorokat írom már a levelek nagy része a fák alatt pihen.



Legjobban Verlaine fejezi ki nekem az ősz hangulatát. Most azonban talán az aktualitása miatt Ady Endre: Párisban járt az Ősz c. versét kellett volna választanom. Pedig én itt vagyok Egerben, s ott nem is jártam, de egy hozzám közelálló, most éppen ott tölti az idejét leginkább tanulással.


Azért én most éppen ősszel az Érsekkertben jártam. Nem is nagyon írok sokat, beszéljenek helyettem a képek. S gondoljon most mindenki arra, milyen szépen búcsúzik a természet tőlünk, illetve inkább a gyarapodást nyújtó tavasztól és nyártól, azért hogy egy kicsit megpihenjen, s a kikeletkor új erővel örvendeztessen meg mindenkit.

Most ugyan nem az Év Fáját mutatom nektek, az kb. 100 m-rel északkeletre van innen a Strandfürdő területén belül. Majd valamikor arra is sort kerítek. Ez sem kicsi fa, de azért méreteiben meg sem közelíti a másikat. A gyönyörű színekben pompázó lombkoronája miatt azonban ez is megérdemel nem is egy fényképet.

Platánfa


Platánfa

Platánfa kérge, mint egy térkép

Platánfa északi irányból
 Azt pontosan nem tudom, hogy ez keleti platán-e vagy vagy a másik, de általában Európában a keleti platán egyedeit találjuk.

Színek bűvöletében

Színek bűvöletében
 Az Érsekkerteben van egy kicsi tó is, aminek a vize még télen sem fagy be, köszönhetően annak, hogy a termálfürdőből is kap vizet. A park egyébként pont a Termálfürdőnek köszönheti a gyönyörű platánjati, hiszen itt a mikroklíma teljesen más, mint a város más részein.


Érsekkerti mesterséges tó

Sétány a fák között


Mért van, hogy a szívem
Csupa, csupa bánat? -
Siratom halálát
A gyönyörű nyárnak.

Siratom halálát
A lehulló levélnek,
Lassú hervadását
A virágos rétnek.

Siratom halálát
Égő, forró könnyel...
...Csicsergő madárdal
Tavaszi virággal
Csak mégegyszer jöjj el!
                        (Dsida Jenő)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése