2016. június 18., szombat

Szökőkút és egyebek az Érsekkertben

Szökőkút

 Az előző bejegyzésben megemlítettem, hogy a sétányok kereszteződésénél jelenleg egy szökőkút áll.
1990-ben elszállították innen a Szovjet hősi emlékművet, aztán sok évig üresen állt a középső terület. 2000-ben került ide egy szökőkút, amelynek eredetije a Bárány uszodában állt. Azt a szökőkutat 1925-ben létesítették és a fürdő átépítéséig 1952-ig ott is maradt, majd elbontották.
A másolat szökőkút most is virágokkal övezve áll a park közepén. Minden évben, évszakonként más és más virágok díszítik körülötte a parkot. Nyári melegben a gyerekek szívesen hűsítik magukat vizével.

Excalibur étterem

A tótól nem messze várja a vendégeket az Excalibur Középkori Lovagétterem, úgy ahogy az illik. Belépve rögtön a kősziklába szorult kard vár mindenkit. Ha tovább is maradunk és valamit szeretnénk enni is, akkor az ételeket valódi középkori megfogalmazásban írt étlapról választhatjuk ki. Hamar nyakunkba akasztják a kendőt, hiszen itt kézzel is lehet enni a fogásokat, természetesen evőeszközt is használhatunk, ha úgy gondoljuk.

Vacsora közben
Középkori hangulatban
Legyen itt egy kis ízelítő a vacsora hangulatából, amikor először voltunk ott vacsorázni kedves ismerősökkel. Azóta még jártunk néhányszor az étteremben, s a hangulat azóta sem változott. A gyertyás üvegek most már még több faggyút viselhetnek.


Kifelé a parkból a Zenepavilonba ütközünk, ahol nyáron keddenként zenés műsorok várják a közönséget. Ezek ingyenesek, bárki meghallgathatja az előadókat.

Zenepavilon

Az Érsekkert kerékpárút felőli részét díszíti Kerényi Jenő Thália c. mészkőből készült szobra. Ez eredetileg az 1965-ben épült új színház mellé készült, de valamiért mégsem került oda.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése