2013. december 27., péntek

Karácsony előtt a városban este

Most egy kicsit késve mutatom meg, hogy milyen is volt az Advent a városomban. Ebben az évben új helyen rendezték meg a karácsonyi vásár programokkal egybekötött részét. A Dobó tér teljes átalakításon megy keresztül, s ezt éppen december elején kezdték el. Először ugyanis a Minorita templom külsejét varázsolták újjá. Most már készen van, így következhet a másik projekt. A városban egyébként nagyarányú építkezések,felújítások folynak a Város megújul címmel. Majd talán egyszer erről is be fogok számolni. Tény, hogy számos utcánk, terünk, épületünk szépül, újul meg több kevesebb sikerrel. De most már beszéljenek az egri adventről a képek. Érdekes, hamarabb kerültem este a karácsonyi adventi vásárba, mint napközben.

Pavilonok sora a Főiskola előtt
Sokféle finom sajt










Az adventi vásárban természetesen inni- és ennivalók is voltak bőséggel. A hagyományos forralt bor (fehér és vörös), kürtős kalács, lángos, sült kolbász és hurka mellett képviseltette magát a vattacukor is. Most is volt sajt, mint már korábban is. Az egyikből vásároltam is, ez a sajtmester szerint elsősorban fehér borhoz ajánlható. Nekem fehér bor nélkül is jó volt.


Gyönyörűségek  a fára, illetve
asztalra, ablakba
Egy gyönyörűség közelről
Deqoupage technikával készült tárgyak gyönyörködtetik a látogatót. Akár a díszgömböket nézzük, akár a tányérokat figyeljük, de ne hagyjuk figyelmen kívül az ablakba akasztható díszeket sem. A lányom azt mondta ezek bőven beleférnének akár a párizsi kínálatba is.



A chipseket áruló pavilon előtti asztalon állt ez a gombáskosár. Hasonló volt nekem a Cserépkuckósok standján a karácsonyfalvi kirakodóban az Agria Parkban. 

Karácsonyi fenyő a
 Bazilika előtt
A fenyőfát idén szintén egy egri lakos ajánlotta fel a város számára. Az ő udvarán már túl sok helyet foglalt, így a kivágás után még sokakat örvendeztetett meg. Nappali fényben nekem jobban tetszett, de sajnos napsütésben nem tudtam fotót készíteni róla, hiszen decemberben alig volt napfényes óra városunkban, így később is csak borongós kép született róla.


Kossuth Lajos utca fényfüzérekkel borítva.
Ebben az évben a tavalyi fényfüzérek hossza egy kicsit megnövekedett, ha összehasonlítjuk a tavalyi képpel, akkor észre lehet venni a különbséget. A poszt vége felé találjátok meg az utcai képet.

A lámpaoszlop új dísze
A székesegyház előtti terelőszigeten álló lámpaoszlop is új díszt kapott. A korábbi fényeső helyett csillagos dísz került a lámpa alá. Nekem ez jobban tetszik, mint a tavalyi, de lehet azért mondom, mert már azt a sok év alatt megszoktam, ez pedig az újdonság erejével hatott.