2011. március 19., szombat

EKF Belső, Díszterem

EKF Belső

Díszterem

A következőkben a főiskola épületének belsejébe vezetem tovább az engem követő látogatót. Ha szemben állunk a főiskola bejáratával, az ajtók felett egy erkély vonja magára szemünket, ami a Díszteremhez kapcsolódik.


A bejárat és fölötte a Díszteremhez tartozó ablakok

Belépünk az ajtón és a földszinti előcsarnokban találjuk magunkat. Balra azonnal meg is vehetjük a belépőjegyünket a Főegyházmegyei Könyvtárba, a Csillagászati Múzeumba, illetve a Varázstoronyba. (a Díszterem és a Kápolna látogatása ingyenes) Itt még, ha időben gondolunk rá akkor a mini Planetáriumban ismeretterjesztő előadásban is részünk lehet. Ha megelégszünk a Varázstorony "csodá"-ival akkor is érdekes élményben lehet része a látogatónak főként a gyerekeknek. Azonban előbb nézzünk itt szét, s szemközt a kijáratot láthatjuk, ami az udvarra vezet (vezetett korábban a sok nyári előadás színhelyére, még nem tudom mi lesz a felújítás során, de azt hallottam, hogy az egész udvar alatt egy fedett tér lesz, ami felett már nem lesznek megoldhatóak a nyári előadások). Ha nem megyünk ki az udvarra, akkor jobbra és balra elindulhatunk az oldalfolyosókra, ahol a belső oldalon körbejárhatjuk az egész épület a földszinten(ez csak részben igaz, mert korábban a bal oldalon a Főiskolai Könyvtár volt, ahová csak könyvtártagoknak volt belépésük) vagy a középen található két lépcsősor egyikén felsétálunk az első emeletre, ahol rögtön a Dísztermet találjuk meg. Az 1. emeleten 3 azonos méretű és magasságú reprezentatív terem található. A nyugati fronton található Dísztermet korábban vizsgateremnek is nevezték. A belsőt az oldalfalakon perspektívikusan ábrázolt vázák díszítik, amelyet a mennyezetfreskó mestere, Franz Sigrist készített.


Az egyik perspektívikusan ábrázolt "váza"



A mennyezetfreskó az egyetem négy tanszakát mutatja meg.

A bejárattól jobbkézre a jogtudományt ábrázolta, ahol az Igazság szobrát látjuk a képen bal kéz felé, jobb kéz felé pedig a Corpus Juris-t (törvénytár) magasba tartó magyar ruhás férfialakot. A kettő között az emelvényen a Hétszemélyes Tábla ülése lett ábrázolva.

A terem bejárata fölött hosszú síkon a bölcsészettudomány és annak ágazatai lettek megjelenítve. Sorba láthatjuk a földméréssel, vegyészettel, csillagászattal, földrajzzal valamint a fizikával foglalkozó alakokat. Itt a mikroszkópot tartó alak lábánál írta alá a mester, aki mindezt megalkotta.


A jogtudomány ábrázolásával szemben a másik rövidebb falsík felett az orvostudomány jelenetei vannak megfestve. Alatta konzolokon nyugvó erkélyt láthatunk, amelyre a második emeletről nyílik a bejárat. Ugyanezen a szinten 5 ablakot is találunk, amelyet korábban a hallgatóság számára alakítottak ki. Ezen keresztül tudták figyelemmel kísérni a vizsgateremben zajló történéseket. A képen a jobb oldali ablak az épület előtti térre néz, a bal oldali volt korábban a hallgatóságé.

A térre néző ablakok feletti boltozaton a Hittudomány jelképes alakjait figyelhetjük meg, s ezen a képen láthatjuk a közép háromszög fény alakú Isten-ábrázolását valamint az égboltot is.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép. Belül még nem jártam, most nagyon megjött a kedvem.

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszik, látogass vissza máskor is!

    VálaszTörlés