2014. december 31., szerda

Karácsonyvárás az egri üzletekben

Már az elmúlt évben is észrevettem az üzletek szinte egységes dekorációit a bejáratnál. Na azért nem mindegyik várta ezzel a vásárlókat, de egy részük igen. A 2013-as karácsony előtt nem volt rá érkezésem, hogy lefényképezzem, most azonban nem mulasztottam el. Majdnem mindegyiket sikerült lencsevégre kapni, 1-2 kivételével. Volt olyan, hogy az üzlet profilját is ki lehetett találni a dekorációból, de a többség pl. erre nem áldozott sok időt és munkát. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy ezek az un. fenyőfák túlzottan csúnyák lennének. Egyszerűek és mondhatom, nekem nagyszerűek.

  
Kulcsmásoló előtt
A kulcsmásoló "fáján" díszkulcsok lógtak.

Ékszerüzlet dísze

Mikulásvirágos
Szerintem ez volt a legszebb a Távol-Kelet boltja előtt.


Férfi ruházati bolt előtt
 Ez pedig teljesen összecsengett azzal, hogy az üzletben mit kínáltak és kiknek.


Tollakkal és gömbökkel

Ez egy kicsit rendhagyó
 Eger egyik legigényesebb ruházati boltja, a termékek egyenesen Olaszországból jönnek. Legalábbis, két évvel ezelőtt még ez volt a helyes információ.


Gonzo bolt előtt
 Nálam ez a dísz kapta a második helyet.


  
Fenyőkkel, csillagokkal


First Fehérnemű és Harisnyabolt

Napfényes Reformház
 Itt inkább egyéb tárgyakkal csábították a vásárlókat.


Lagadrimi Lakberendezés és Ajándék Szalon
A város egyik legújabb üzlete, még két éve sincs talán hogy megnyitottak. Nem olcsó áruk boltja, de a minőségi áruk meg is érdemlik ezt. Itt mondta a lányom, ez az üzlet Párizsban is versenyképes lenne.

Optikus Bajcsy-Zsilinszky utca


Merkur írószer


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése