2011. március 21., hétfő

EKF belső, Kápolna

EKF Belső, Kápolna



Ha a Díszteremtől elindulunk a bal oldali folyosón, akkor hamarosan az északi fornton uralkodó Kápolna elé érünk. Ebben korábban a Főegyházmegyei Könyvtár anyagát helyezték el, a sekrestyében pedig olvasóterem volt. Amikor a kápolna rekonstrukciója után először itt jártam akkor éppen a Szent Korona fotóival volt egy kiállítás. Aztán jöttem az amerikai és angliai ismerősökkel, akkor készültek ezek a képek. A 61-esekkel időhiányban nem néztük meg, mert nekünk akkor másfelé is kellett nézni. Így is akkor még a teraszon sem tudtunk rendesen körbenézni, mert akkor a planetáriumi ismertető nagyon kicsúszott volna az időből. De azért itt bepótolom az ismertetést.
Méreteiben ez is megegyezik az ugyanezen a szinten található Díszteremmel és könyvtárral. Ugyanúgy a 2. emeletig ér fel, s onnan be lehet látni a folyosói ablakokon a terembe. A kápolna az államosítás után egy darabig üresen állt. 1959-től a terem a hozzá tartozó sekrestyével együtt a könyvtárhoz tartozott. A kápolna terme könyvraktár volt, a korábbi sekrestyében rendezték be a feldolgozás, a kölcsönzés helyét, de itt őrizték a katalógusokat, a kézikönyvekkel együtt, de ez szolgált olvasóteremként is. Ez ugyan nagyon kicsi volt, hiszen mindössze 5 ülőhely volt a túlzsúfolt szobában. Annak ellenére, hogy sokáig könyvtárként működött még így is méltóságot és áhítatot áraszt, köszönhetően az épségben megmaradt barokk oltár, a szószék, a kórus, és a mennyezetfreskónak.
A bejárattól balra helyezkedik el a főoltár a kosáríves fülkében. Két oldalán szürke, sötétszürke és barnaeres márványból faragott magas lábazat. A kosáríves fülke jobb és bal oldalán két fehér stukkó - részben aranyozott ruhában - kezükben csillagglóriát tartó puttó lebeg.
Az oltárképen Hesz János(1813) Szent Istvánt festette meg, amint éppen felajánlja az országot, a koronát viselő Máriának. A kép előterében angyalkák, akik a magyar címert tartják, az asztalon nyitott könyv. Szt. Istvánt sárga palástban látjuk. Mária a trónon ül a gyermek Jézussal.




Maga az oltár a már korábban leírt márványokból készült, amelynek a közepén a zöld márványból faragott tabernákulum (katolikus oltáron lévő díszes szekrény, amely az oltáriszentség tartására szolgál a 12. sz.-tól) A tabernákulum ajtaja aranyozott dombormű. Kétoldali aranyozott faragott fa kerubok Mozer József egri szobrász művei.
A kápolna vörösfenyő padjai jelenleg nem láthatóak itt, ha jól tudom akkor a maklári plébániatemplomban vannak.
A szószék anyaga szintén szürke illetve rózsaszín márvány. Az elején dombormű, ami szintén Mozer József alkotása. A sematikusan megalkotott dombormű Keresztelő Szt. Jánost mutatja a pusztában.

A hangvetőn alul a szentlélek sugaras galambját látjuk.
A főoltárral szembeni falon a domború mellvédű copf ízlésű konzolokon fekvő erkélyen az orgonát látjuk.









A mennyezeti freskó Anton Maulbertsch alkotása 1793-ból, a mennyország szentjeit ábrázolja. Az orgonakarzat fölött zenélő angyalok csoportja, az oltár felett a magyar szentek vannak. Egy angyal címeres lobogót emel a magasba, a másiknál az apostoli kettős kereszt van.



2011. március 19., szombat

EKF Belső, Díszterem

EKF Belső

Díszterem

A következőkben a főiskola épületének belsejébe vezetem tovább az engem követő látogatót. Ha szemben állunk a főiskola bejáratával, az ajtók felett egy erkély vonja magára szemünket, ami a Díszteremhez kapcsolódik.


A bejárat és fölötte a Díszteremhez tartozó ablakok

Belépünk az ajtón és a földszinti előcsarnokban találjuk magunkat. Balra azonnal meg is vehetjük a belépőjegyünket a Főegyházmegyei Könyvtárba, a Csillagászati Múzeumba, illetve a Varázstoronyba. (a Díszterem és a Kápolna látogatása ingyenes) Itt még, ha időben gondolunk rá akkor a mini Planetáriumban ismeretterjesztő előadásban is részünk lehet. Ha megelégszünk a Varázstorony "csodá"-ival akkor is érdekes élményben lehet része a látogatónak főként a gyerekeknek. Azonban előbb nézzünk itt szét, s szemközt a kijáratot láthatjuk, ami az udvarra vezet (vezetett korábban a sok nyári előadás színhelyére, még nem tudom mi lesz a felújítás során, de azt hallottam, hogy az egész udvar alatt egy fedett tér lesz, ami felett már nem lesznek megoldhatóak a nyári előadások). Ha nem megyünk ki az udvarra, akkor jobbra és balra elindulhatunk az oldalfolyosókra, ahol a belső oldalon körbejárhatjuk az egész épület a földszinten(ez csak részben igaz, mert korábban a bal oldalon a Főiskolai Könyvtár volt, ahová csak könyvtártagoknak volt belépésük) vagy a középen található két lépcsősor egyikén felsétálunk az első emeletre, ahol rögtön a Dísztermet találjuk meg. Az 1. emeleten 3 azonos méretű és magasságú reprezentatív terem található. A nyugati fronton található Dísztermet korábban vizsgateremnek is nevezték. A belsőt az oldalfalakon perspektívikusan ábrázolt vázák díszítik, amelyet a mennyezetfreskó mestere, Franz Sigrist készített.


Az egyik perspektívikusan ábrázolt "váza"



A mennyezetfreskó az egyetem négy tanszakát mutatja meg.

A bejárattól jobbkézre a jogtudományt ábrázolta, ahol az Igazság szobrát látjuk a képen bal kéz felé, jobb kéz felé pedig a Corpus Juris-t (törvénytár) magasba tartó magyar ruhás férfialakot. A kettő között az emelvényen a Hétszemélyes Tábla ülése lett ábrázolva.

A terem bejárata fölött hosszú síkon a bölcsészettudomány és annak ágazatai lettek megjelenítve. Sorba láthatjuk a földméréssel, vegyészettel, csillagászattal, földrajzzal valamint a fizikával foglalkozó alakokat. Itt a mikroszkópot tartó alak lábánál írta alá a mester, aki mindezt megalkotta.


A jogtudomány ábrázolásával szemben a másik rövidebb falsík felett az orvostudomány jelenetei vannak megfestve. Alatta konzolokon nyugvó erkélyt láthatunk, amelyre a második emeletről nyílik a bejárat. Ugyanezen a szinten 5 ablakot is találunk, amelyet korábban a hallgatóság számára alakítottak ki. Ezen keresztül tudták figyelemmel kísérni a vizsgateremben zajló történéseket. A képen a jobb oldali ablak az épület előtti térre néz, a bal oldali volt korábban a hallgatóságé.

A térre néző ablakok feletti boltozaton a Hittudomány jelképes alakjait figyelhetjük meg, s ezen a képen láthatjuk a közép háromszög fény alakú Isten-ábrázolását valamint az égboltot is.