Most egy kicsit rendhagyó sétára megyünk a belvárosba, ahol olyan kuriózumot nézünk meg, ami a legtöbb helyen már eltűnt, de van ahol nagyon szépen helyreállították. Ismereteim szerint vannak városok, ahol gondozzák és próbálják megőrizni ami megmaradt belőle.
A városfal a kezdetekkor Egerben is palánksáncnak indult, ami a középkorban igen elterjedt volt. Előnye elsősorban a felhasznált anyagok kéznéllevősége volt, hiszen a fa, az agyagos föld a legtöbb helyen rendelkezésre állt és elkészítése sem igényelt nagy építészeti tudást. Ez a védőrendszer ugyan az időjárást kevésbé bírta (fa elkorhadása, a tapasztott sár mállása), de még a XVI. században is képes volt bizonyos ellenállást tanúsítani a korabeli lőfegyverektől. Ez a palánksánc úgy készült, hogy egymással párhuzamosan két gerendasort ástak a földbe, ezeket összekötötték palánkkarókkal és befonták vesszőkkel, aminek később mindkét oldalát sárral simára tapasztották . A közbenső teret nedves agyaggal, esetleg földdel töltötték meg, amit jól ledöngöltek. A tetejét zsindellyel vagy valami mással befedték.
A tulajdonképpen falrendszer kiépítése Egerben a XVI. századra tehető. Feltehetően a valódi városfal kiépítését Christoforo Stella olasz mesterre bízták, mivel ő végzett akkoriban a várban is bizonyos munkálatokat. A kőfalak építése a császári szűkös pénzviszonyok miatt kissé nehezen haladt, később amikor a török uralom elérte Egert is, az igazhitűek folytatták a palánkfal építését, s a későbbi bástyák felépítése a városfalon is az ő nevükhöz fűződik. A korabeli rajzokon már egyértelműen látszanak a jól lefedett bástyák. Az írásos anyagok is dokumentálják, hogy a közeli elnéptelenedett Felnémet templomának köveit is a városfal építéséhez használták fel.
1967-ben ásatásokat végeztek a megmaradt falrészeknél. Ez az ásatás tárta fel a városfal felépítő anyagait. Ezek az un. édesvízi mészkő (másnéven darázskő), a riolit-tufa, és faragott kváderkő. Az édesvízi mészkő a várdombon viszonylag sok volt, a riolit-tufa pedig nagy mennyiségben állt rendelkezésre a város határában. Ez utóbbi igen gyenge építőanyag volt,a porózus kőzet repedéseibe könnyen beszivárgott a csapadék. Az erős lehűlés pedig megtette a hatását és a jég repesztette folyamatosan a kőzetet. Ez ellen megpróbáltak úgy védekezni, hogy a városfal tetejét cseréppel fedték.
A viszonylag gyenge építőanyag miatt felmerült a fal folyamatos karbantartásának igénye, hiszen az építőanyag nehezen tudott az időjárás viszontagságainak ellenállni. 1690-ben a város északi kapujánál a Rác-kapunál több mint 30 méter hosszan leomlott a városfal. A püspökség megállapodást kötött a várossal a felújításról, de az meghaladta a város erejét. Az 1730-as évek folyamán a lakosság már sokszor a repedéseket, omlásokat használja közlekedésre a városkapuk helyett. Ekkor már a lakosság és a földesúr is nagyban hozzájárult a városfal pusztításához azzal, hogy a köveit elhordták építőanyagnak.
A későbbiek során a felújítási munkálatokról csak két esetben maradtak feljegyzések. Az egyik, amikor az un. Hatvani kaput barokk stílusban építették ujjá. /Tudjátok (61-esek ide) amikor a székesegyházat mutattam be a fórumba nektek feltettem egy metszetet, a Hatvani-kapu a székesegyháztól balra helyezkedett el./
A másik felújítási munkálat az Eger patak medrét északról lezáró falszakasz újraépítése volt, amely gátként lezárta medret. Az árvizek ennek köszönhetően a városfalon kívül duzzadva elszivárgott a környező földeken. A városban többször is volt árvíz, ami elég hihetetlen nézve az Eger-patakot, de mégis megtörtént, főként a városfalnak köszönhetően. Az utolsó nagy 1878-ban volt, ekkor a városfal a Cifra-kapuval együtt 47 méter hosszan bedőlt. Az utolsó falmaradványokat 1967-ben rombolták le ezen a területen, de a Városfal utcában még marad meg falrészlet.
Adós maradok egyenlőre a városkapukról fennmaradt régi metszetekkel, mert jelen pillanatban sehol sem találok, de ha rábukkanok egy-egy képre, ide azt még beteszem.
