2011. június 9., csütörtök

EKF belső Csillagvizsgáló

EKF Belső Csillagda- régies nevén Specula

Ahogy az előző bejegyzésekben írtam már csak ez a részleg van hátra ,de azért nem egyszerre írom be, mert akkor nagyon hosszú lenne.

A csillagvizsgálót 1764-ben gróf Eszterházy Károly (1725-1799) egri püspök alapította a tervezett egyetem egyik intézményeként. Költségeket nem kímélve, a maga korának legjobb és - a lehetőség szerinti - legnagyobb csillagászati műszereit szerezték be, főleg angliai műhelyekből. Elképzelése szerint a csillagásztorony - akkori latinos nevén a "specula"- egyaránt szolgálta volna az oktatást és a tudományos kutatást. Ezért arra is gondja volt, hogy a csillagvizsgálóban jól képzett szakember dolgozzon, és a későbbiekben fiatal tudósokat képezzen ki.


Főiskola a toronnyal.


A Líceum négyszög alakú épületének keleti homlokzatán emelkedik a nyolcszög alakú csillagásztorony. Igazából csak nagyon rövid ideig funkcionált eredeti működésének megfelelően. Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis alig valamennyit engedte megfelelően működni.

A csillagásztorony és tanteremrész alapjainak lerakása, valamint a földszint, 1. emelet, 2. emelet építése 1770 re fejeződött be. Ezután érdekek ütköztek, mert Fellner hivatkozott a nagyszombati csillagásztorony építésére, amelyet úgy építettek fel, hogy a többi épületrészt még nem fejezték be. Az ő véleménye az volt, hogy először be kell fejezni teljesen a 3 szintet, minden boltozat kiképzésével, s egyéb erősítések elkészítésével, akkor már összeáll az épület, stabilabb lesz, és akkor az utólagosan épített boltozatok a megváltozott statikai hatás miatt nem reped meg. Így aztán a kért metszetrajzot csak később küldi el Eszterházy-nak. A csillagásztorony felsőbb emeletei 1772-től 79-ig épültek többszöri megszakítással. 1773-ban a délvonalas terem boltozatai már álltak. Hell Miksa csillagász írta elő hogyan történjen a délvonal kivésése, valamint a napsugár beeséséhez szükséges nyílások létrehozása. 1773-ban az építés a terasz mellvédjéig jutott, a következő évben került sor a sötétkamra felépítésére. Az eredeti Gerl féle terveket Hell módosította, hogy ott a vendégek szórakoztatása is megtörténhessen.

Hell Miksa
Az egész épület berendezése még Fellner idejében megkezdődött, s úgy folytatódott, ahogy az egyes szárnyak elkészültek.

A csillagvizsgáló-torony már 1776-ban a tetőszintig készen állt, és megkezdődött a berendezése. Teljes egészében 1785-re készült el. Kelet-Európa legjobban felszerelt csillagvizsgálója megkezdhette működését. A csillagászati megfigyeléseket a megfigyelőterem keleti és nyugati megfigyelőtermekből (az egyik ma a Csillagászati Múzeum a másik jelen pillanatban a Varázsterem), a teraszról és a kupolából végezték. Az érdekes csillagászati eseményeket a helyi csillagászegyesület szervezésében ma is végeznek a teraszról bárki számára látogathatóan.


Távcső és megfigyelő lépcső
Akkoriban nem volt valami fényes a csillagászok munkakörülménye. Az egyik ugye, hogy a csillagokat éjszaka lehet megfigyelni, a másik pedig, hogy ezeket a helyiségeket nem lehetett fűteni, hiszen akkor a fűtés lehetetlenné tette volna a megfigyeléseket a távcsövekkel, mert a lencsék állandóan párásodtak volna. Így aztán lehetett itt megfelelőképpen fagyoskodni. Egy emelettel lentebb berendeztek számukra egy dolgozószobát, s egy un. melegedőt. Ide vonulhattak vissza az elgémberedett tagjaikat felmelegíteni, valamint lejegyezni a megfigyeléseket.
19. sz-i földgömb és íróasztal
A melegedő korhű bútorokkal és használati tárgyakkal van berendezve Albert Ferenc korának stílusában. A polcokon látható könyvgerinc-másolatok eredetije a budapesti svábhegyi csillagvizsgálóban, illetve az egri Főegyházmegyei Könyvtárban találhatóak. Ebben a teremben látható egy eredeti Steinheil gyártmányú lencsés távcső. Mögötte egy 18. századi megfigyelő lépcsőt látunk, amelynek segítségével könnyedén el lehetett érni a magasan elhelyezkedő távcsövek okulárját. A kandalló, valamint az barnás vöröses kövezet az eredeti. Érdekes még itt a 19. századi földgömb.


Amikor a 19. sz. elején újból matematikus került a csillagvizsgálóba, a tehetséges Tittel Pál (1784-1831) személyében, az akkora már egyre elavuló eszközökkel nem sok érdemi munkát végezhetett. A csillagásztorony önmaga múzeumává vált!

A 19. sz. közepétől az egri Csillagásztorony utolsó vezetője, Albert Ferenc (1811-1883) mindent megpróbált a műszerek felújítása érdekében. Az egri érsektől kapott szerény támogatás azonban nem segített az egri Specula újraélesztésében. Albert Ferenc sokrétűségét mutatja, hogy a Főegyházmegyei Könyvtárban is dolgozott és vezette azt. Ő volt az, aki új életet lehelt az egri Líceum könyvtárába.

1898 - ban a csillagászok Budapesten rendezett nemzetközi találkozója alkalmából, majd 1930-ban újra rendbe hozták az ódon eszközöket. A második világháború során a torony, és a benne levő műszerek súlyosan megrongálódtak. 1951-ben a berendezés nagy részét Budapestre szállították.

A csillagásztorony berendezése és felépítése az összes 18. sz-i jellegzetességet mutatja. Műszereinek többségét már nem lehet rendeltetésszerűen használni.

Az egykori torony 6. emeletén kezdődtek a csillagászati helyiségek. A torony középvonalában elhelyezkedő lépcső mellett találjuk az ötszög alakú észlelőhelyiséget, amely 2 emelet magas. A teremnek összesen 10 ablaka van, amely lehetővé tette az észlelést minden égtáj felé. Ma az ezt az egész épületrészt Varázstoronynak nevezik. Ez az összefoglaló név magában foglalja a Csillagászati Múzeumot, a Varázstermet, a Planetáriumot és a Camera Obscurát. Olyan sok ismertetni való van itt, hogy nem is tudom melyik lenne a fontosabb. Talán a legcélravezetőbb, ha lépésenként haladok előre. Úgy látom a varázstorony ismertetése is csak két lépcsőben oldódik meg, a korábban említettek miatt. Eddig itt a csali volt, hogy olvassátok majd el a következő bejegyzést is.

Térjünk akkor egy kicsit vissza a Csillagászati múzeumra.

Kik is voltak az egri csillagvizsgáló vezetői.
Hell Miksa (1720-1792) Ő volt a csillagászati megfigyelő tervezője. A műszereket az angol mesterektől rendelte meg, mintának pedig a Greenwichi Királyi Obszervatórium szerkezeteit állította. Szerette volna, ha ez a torony annak idejében egyaránt szolgálja az oktatást és a kutatást is.

Elsőként Madarassy János csillagász (1741-1814) került a csillagvizsgáló élére. Hell Miksa sokban segítette Bécsből is. Az akkori bécsi csillagászati évkönyvbe megjelentette munkáit, így sokan tudomást szerezhettek róla. 1781. évvel a munkássága megszűnt, ugyanis uralkodói parancsra a tervezett egyetemet papneveldévé, majd gimnáziummá minősítették. Ennek keretében pedig sem anyagi, sem oktatási lehetősége nem volt egy nagyszabású obszervatórium fenntartására.

Jenes József az 1790-es években lett a csillagvizsgáló gondnoka, ezután következett Skpeccz József fizikatanár, majd Dutkay Ignác következett. Mindegyikükről elmondható, hogy érdemi
munkát alig végeztek.


Tittel Péter Pál (1784-1831) Az Egri Egyházmegye áldozópapja. 1806-ban kinevezték az Érseki Hivatalban könyvtárossá. 1818-ban nagy lelkesedéssel fogott az az egri csillagda igazgatásához. Ő azonban a papi hivatásban is előre szeretett volna lépni, de ez itt nem sikerült neki, így elhagyta Egert és a budai csillagvizsgálóba ment.



Albert Ferenc (1811-1883) Most volt január elsején születésének 200. évfordulója. Madarassy János után 25 évig szinte szünetelt a csillagdában a munka. Albert Ferenc apjával jött Egerbe, ahol Hell Miksa észrevette a fiú tehetségét és taníttatta. Először magával vitte Budára és gyakornokká nevezte ki a csillagvizsgálóban. Folyamatosan tanult, így a pesti egyetem bölcseleti szakán doktori oklevelet szerzett. Az egri érsek 1851-ben nevezte ki a csillagda igazgatójává, a líceum könyvtárnokává és tanárrá. Nagy igyekezettel végzett csillagászati megfigyeléseket a műszerekkel. Az érsektől kapott egy szerény összeget a fejlesztésre, ez azonban már nem volt képes életre lehelni a csillagdát. Az 1860-as években végleg felhagyott a csillagászati megfigyelésekkel, de a könyvtárosi és tanári foglalkozását haláláig betöltötte.

2011. május 14., szombat

EKF belső Főegyházmegyei Könyvtár

A Főegyházmegyei Könyvtár értékei
Eszterházy Károly püspökről Iványi Sándor így ír: „ Nagy tudományú – doktori diplomáját Rómában szerezte – vidám kedélyű, józan, kiegyensúlyozott egyéniség, minden igaz hagyománynak hűséges őrzője, pásztorkodásának alapja vezérelve… az ész, a tudományokban felvilágosult józan értelem, a kiművelt emberfő. Ezért épít negyed-Magyarországot kitevő egyházmegyéjében annyi templomot, mint előtte és utána senki más, a a templom mellé mindenütt iskolát… Eszterházy csillagvizsgálója a legmodernebb egész Európában, könyvtára pedig hű képe szellemének, törekvéseinek.” (Antalóczy Lajos:Az Egri Főegyházmegyei Könyvtár története 2001.)
Eszterházy olyan tudományos műhelyt kívánt létrehozni Egerben, amely mind nyomtatott kiadványokat, mind régészeti és numizmatikai értékeket is őriz. Magyarország a 18. században jutott olyan kulturális szintre, hogy felmerült a nyilvános könyvtár gondolata. Korábban sok jeles magyar embernek (Mátyás király, Zrínyi Miklós, Bercsényi Miklós stb) jelentős gyűjteménye volt, de azok példányszámban elmaradtak más 18. századi európai gyűjteményektől. Ekkorra Európában már sok un. könyvműhely dolgozik, így növekedhet a példányszám, egy író műve sok helyre eljuthat. Eszterházynak Giuseppe Garampi bécsi pápai nuncius, Büky József magyar könyvtáros és Batthyány Ignác egri prépost segített a gyűjtemény összeállításában. Garampi 4336 művet 9323 kötetben vásárolt össze Európa szerte a könyvtár számára. Közreműködésükkel Európa sok országából kerültek ide – ma már ritkaságnak számító – könyvek. A könyvtár állománya Eszterházy idejében sokat gyarapodott. Az egyházfő könyvgyűjtő akciója során sokakat megmozgatott, segítségére voltak a pesti és pozsonyi könyvkereskedők is, s az egri kanonokok is ajándékoztak vagy hagyományoztak a bibliotéka számára. Batthyány Ignác egri prépostnak – akit a legnagyobb magyar bibliofilek között tartanak számon – különösen nagy jelentősége volt az állomány gyarapításában. Folyamatosan kutatta ez egri egyházmegye könyvtárait és felbecsülhetetlen kéziratokat, ősnyomtatványokat vásárolt fel. Eszterházy a tudományok iránt is erős érdeklődést mutatott, ő maga nem volt bibliofil, tehát az által létrehozott könyvtár sem az, ő a könyvtárat az egyetemi oktatás és kutatás számára rendezte be. Gyűjtőköre felölelte a korabeli tudományokat, tartalmi szempontból, európai szempontból is igen jelentős. Itt találunk 34 középkori kódexet, 94 db 1500 előtti ősnyomtatványt(Az ősnyomtatvány olyan nyomtatvány, amely Európában a könyvnyomtatás feltalálásától, az 1450-es évektől kezdve 1500. december 31-ig szedésnyomással, vagyis összerakható és szétszedhető betűkkel készült. Nem számít ősnyomtatványnak az úgynevezett táblanyomat.) Meg kell említeni, hogy itt található az ország egyetlen, saját kézzel írott Mozart levele, és szintén ehhez a könyvtárhoz tartozik a magyar széppróza első gyöngyszeme a 207 eredeti Mikes Kelemen levél, amelyek egybe vannak kötve. Valamint ide tartozik Magyarország egyik legnagyobb Szentírásgyűjteménye összesen 104 nyelven, amiből 2008-ban a Biblia Éve alkalmából időszaki kiállítás is volt.


Ősnyomtatvány Biblia Germanica

Ha nyelvi szempontból nézzük a gyűjteményt akkor azt kell mondanunk, hogy (Albert Ferenc /1811-1883 csillagvizsgáló igazgatója, a líceum könyvtárnoka és tanára / vizsgálata alapján) az akkor több mint 20.000 kötet 30 nyelven íródott. A magyar nyelven íródott kiadványok akkor még csak az állomány 1,23 %-át tették ki. Ennek oka elsősorban a latin nyelv monopolhelyzetével magyarázható – egyházi nyelv – s főként akkor az állomány nagy többsége teológiai tartalmú, de szerepet játszott benne még az is, hogy akkortájban a magyar tudományosság még úgymond gyerekcipőben járt, valamint azt sem szabad feledni, hogy a magyar nyelv csak 1844-ben lett hivatalosan is az ország nyelve.
Mivel Eger XVIII. századi püspökei mind Rómában tanultak, megtanultak olaszul is, s igen jó kapcsolatokat építettek ki, így az itáliai irodalom is több mint 1000 kötettel képviselteti magát.
A 18. századi könyvtári gyűjteményei összetételében első helyen leggyakrabban a teológiai témájú könyvek voltak, majd ezt követték a történelmi, jogi, filozófiai, majd a természettudományok, azon belül is elsősorban a csillagászati kiadványok. Ha az egri könyvtárat nézzük akkor ez a sorrend nálunk nem érvényes. Ugyan első helyen itt is a teológiai könyvek találhatók, de utána példányszámban a jog és az orvostudomány követi, a történelem pedig a negyedik helyre szorul. Itt a kiadványok gyűjtése elsősorban a tervezett egyetem 4 karára összpontosult.
Eszterházy könyvtárában a csillagászatot képviselő kiadványok egy teljesen különálló egységet képeznek. Darabjai ugyan szerves részei az állománynak, mégis történetileg és további sorsának követésében is elkülönül a törzsanyagtól. Köszönhető ez annak, hogy az alapító kiemelten kezelte ezt a tudományágat, s majd a későbbiekben ismertetett Csillagvizsgálót is ő hozta létre a Lyceumban. Itt csak annyit mondok, hogy a főpap nagy könyvgyűjtő programja ugyan csak 1781- kezdődött, de mivel a megálmodott csillagvizsgáló már 1776-ban készen állott, korának legfontosabb matematikai, csillagászati, geometriai és fizikai kiadványai már megtalálhatóak voltak a létesítmény polcain.
Eszterházy igen haladó szellemű főpap volt, aki nagyon sok tudomány iránt érdeklődött ezt mutatja, az előző részben említett faragott képek jelentős személyiségekről, akiket Eszterházy nagy becsben tartott. A könyvtár tulajdona egy olyan un. Rituálékönyv címet viselő kiadvány, amely kiadvány azért jelent meg az egri egyházmegye gondozásában, mert ennek az egyházmegyének volt a legnagyobb területe az országban, szinte magába foglalta a teljes terület ¼-ét, így itt jelentősek voltak a nyelvi akadályok is. Ebben a könyvben a lapok 4 oszlopra vannak osztva, amelyekkel folyamatosan végig lehetett követni az egyes szertartások rendjét latin, magyar, német és szlovák nyelven. Az utóbbi nem biztos, de amint tudok pontosítok.
Most pedig néhány érdekesség a könyvtár gyűjteményéből. Nem mindről számolok be, hiszen mindenkit más érdekelhet. Korábban már említettem, hogy itt található:
  1. A Mozart-levél, amelyet a zeneszerző 1787. aug. 2-án írt a nővéréhez. Ezt a 18 soros levelet Pyrker érsek vásárolta Velencében s ő is hagyta a könyvtárra.

Mozart levél 1781-ből





    Továbbá:
    1. Bayer, J. Uranometria 1661-ből származó kiadványa, amely egy csillagképeket ábrázoló értékes kiadvány.
    2. Bruin seu Braun, Georg: Civitates orbis Terrarum. E kiadvány látványos városképeket, várostörténeteket és városleírásokat tartalmazó munka.
    3. Eszkimó nyelvű Biblia.
    4. Mikes Kelemen törökországi levelei a szerző bizonyítottan eredeti kézirata. 207 fiktív levél, amely a magyar széppróza első terméke.
    5. Vesalius, A.:De Humani Corporis fabrica cum delineat. 1642. Az emberi test felépítését bemutató kiadvány, a korának legértékesebb munkája, művészi kivitelű metszetekkel.
    6. Biblia Germanica 1483. Ősnyomtatvány
    7. Miskolci László féle Missale 1394-ből. Ez a misekönyv a kánon(a hit szabályát tartalmazó iratok együttese, gyűjteménye) előtti kép alkotójáról kapta az elnevezését.

    

    Eszkimó nyelvű Biblia

    2011. április 9., szombat

    EKF belső Főegyházmegyei Könyvtár

    Eszterházy Károly Főiskola
    Főegyházmegyei Könyvtár

    Eger
    Történet, berendezés
    A könyvtár alapítása a főiskola jelenlegi névadójához, Eszterházy Károlyhoz kötődik. A 18. század második felében elkészült ugyan az épület, de az egyetem megvalósítása csak gondolat maradt. A bécsi udvar nyomására az ország első orvosi iskoláját meg kellett szüntetni, s már akkor is kísértett a pénzhiány, hiszen a csillagda sohasem tölthette be feladatát e korábban említett ok miatt. Eredeti küldetését egyedül az itt létrehozott püspöki bibliotéka – a mai Főegyházmegyei Könyvtár elődje – tölthette be, hiszen e falak között közel 200 éven keresztül oktatási célokat szolgáló intézmények kaptak helyet.
    Most aztán ilyen bevezetés után nézzük hogyan is jött létre ez a nevezetesség, ahová messze földről is elzarándokolnak emberek. Falai között nem egy jelentős könyvtörténeti emlék is megtalálható, amelynek párját csak keveset találunk a világban.
    A honfoglaló őseink már ismerték az írást, de a könyv csak később a hittérítő papok honosították meg. Az ország művelődésében a X. század végétől szerepet játszott a könyv, az első könyvgyűjtemények pedig bencések kolostorában jött létre. Ezek közül a legjelentősebb a pannonhalmi 1093-ból.
    Az oktatás fejlődése megkívánta a korszerű tudásanyaggal rendelkező könyveket is. A magyar nyomdászat kezdetben még nem tudta kielégíteni a hazai szükségletet, így külföldről hozták be a könyveket, amelyekért igen nagy árat kellett fizetni.
    A 18. század főpapjai valamennyien Rómában végeztek, s erőteljes munkával oktatási székhellyé építették ezt a várost. E törekvés egyik szép eredményeként nyitották meg 1793. december 28-án a Főegyházmegyei Könyvtárat. Gazdagsága európai hírnévre méltó. Az egyházi könyvtárak kezdetben nem voltak nyilvánosak. A barokk kor végén jöttek létre azok a gyűjtemények, amelyek már a diákságot, s a helyi értelmiséget is támogatták.
    A sok szakember az ország legszebb könyvtárának tartja, de tudjuk jól, hogy ez eléggé objektív dolog, nagyon nehéz igazán eldönteni. Az azonban biztos, hogy évente 70-80 ezer látogató jut el ide és csodálja meg a könyvtárat.
    Az alapítási előzményekről nem írok, ha valakit érdekel akkor majd elküldöm a történetet neki. Legyen most elég annyi, hogy a 16. századi viharos történelmi események nem tettek jót a városnak, s amíg azt kiheverte elég sokáig tartott. Az 1700-as években lehetett már a várost joggal iskolavárosnak nevezni.
    Most pedig a könyvtárteremről, amely az épület déli oldalán található. 10 ablakon kap természetes megvilágítást. Olyan élményt kap itt az ember a színek, a méretek és a stílus harmóniájából amit egyhamar nem felejt el. A mennyezeti freskó (Kracker János Lukács és Zach József alkotása) szinte vonzza a tekintetet. A festő (Kracker) magyarországi tartózkodásának végén, halála előtt végig Eszterházy Károly egri főpapnak dolgozott. A mennyezeti freskó érdekessége, hogy óriási távlatokat érzékeltet, holott a különbség ha a déli oldalon található szerzetesek feje vonalában húzunk egy vonalat, akkor ezt véve a legalacsonyabb pontnak, a legmagasabb pont pedig a kupola magassága, akkor a két pont magasságkülönbsége mindössze 90! cm! A szemlélődő pedig úgy érzi magát, mintha katedrálisban volna. A festő a tridenti zsinat történéseit elevenítette meg az alkotáson. Összesen 150 szereplőt számolhatunk meg a freskón, de ezek közül ténylegesen csak 132 fő vett részt rajta.

    Néhány szót a tridenti zsinatról(1542-1563). Az egyház mai napig egyik legnagyobb jelentőségű tanácskozása volt, amin megvitatták a római katolikus egyház dogmatikai helyzetét a század elején megindult reformációval szemben. A zsinati tanácskozás irányát a Biblia és Aquinói Szent Tamás Summa Theologicaja határozta meg. Ezen egyházfegyelmi határozatokat hoztak és célul tűzték ki a teljes megújulást. Borromei Szent Károly milánói érsek volt az újjászületés egyik legkiemelkedőbb főpapja, Magyarországon Pázmány Péter esztergomi prímás és Eszterházy Károly egri püspök volt ebben vezéregyéniség. Eszterházy Károly szellemi felkészültsége kiemelkedő volt, s ez abban is megmutatkozott, hogy nemcsak kiváló tudós volt, hanem nagyon jó lelkipásztor is. Soha nem tartózkodott a mindennapos lelkipásztori munkától.
    A freskóról.
    A mennyezeten szereplő alakokat hierarchikus rendben, s koruknak megfelelő ruhában ábrázolta. A bejárati ajtó felett egy jezsuita szerzetest látunk szónokolni. Az, hogy jezsuita szerzetes szónokolt az felettébb különös volt, hiszen a jezsuita rend a tridenti zsinat kezdetekor mindössze 5 éves múltra tekinthetett vissza. A Loyolai Szent Ignác által alapított rend mindössze 7 taggal indult, bár nagyon reménykeltő a szellemi dinamizmusa a korban. Ez azonban még nem indokolja, hogy így középpontba kerüljön a képen. A magyarázatra valódi választ a kutatások nem adtak, mindössze feltevéseket mutatnak. Az egyik szerint az a magyarázat, hogy Eszterházy Nagyszombatban jezsuita növendék volt, s ők voltak akik megszerettették és megismertették vele a tudományt. A másik ok pedig az lehetett hogy a jezsuiták energikusan szóltak a hitvitákban és ők képviselték a szerzetesrendek között leghatékonyabban a tridenti eszmét. Feltehetően ez volt inkább az ok, mivel Eszterházy elég pontos utasításokat adott a freskón szereplő személyekkel kapcsolatban. A szónokló szerzetes előtt ugyanaz a két könyvet láthatjuk mint a zsinati atyák előtt, amely meghatározta a zsinati tanácskozás irányát. A freskón alul végig személyeket festett meg a művész, amely a négy sarokban négy jelenet tör meg. Az egész megfestett jelenetet pedig akár egy hatalmas kupola lezárja a neogót-romatnikus háttér (Zach Jószef),de elkészítését valószínűleg a csodálatot kiváltó perspektivikus hatás lehetősége adta. Ennek jelentős a stílusellentéte magával az épülettel, amely a copf stílusjegyeit viseli magán.

    A sarkokban látható négy jelenet többségében (3) teológiai témájú, egy pedig egyházfegyelmi vonatkozásban van kapcsolatban a zsinattal. A teológiai jelenetek a papszentelés, a Szent Szűz, valamint a szentek tisztelete, az egyházfegyelmi vonatkozású negyedik kép pedig az egyházi könyvcenzúrának állít emléket- miszerint a könyvcenzúrának kellett megállapítani, hogy melyik kiadvány tartalmaz hitellenes tanítást. A képen ezek a könyvek a földre vannak szórva, s a mennyezeten át betörő villám elpusztítja. A könyvek között tekergő kígyók a Sátán megtestesülését jelentik.

    Az állványzat is a könyvtárterem ékessége, amely az egész belső falfelületet borítja. A hatalmas faszerkezetet könnyedén tagolta az alkotó a középen végigfutó karzattal. Tervezője Fellner Jakab, kivitelezője Lotter Tamás egri asztalos. Anyaga eredeti színében meghagyott felvidéki tölgy, amelyben semmilyen fémet nem használtak. A polcszerkezetet 24 aranyozott relief-mellkép díszíti, amelyet Halblechner Vencel egri szobrász készített. A reliefeken jelentős egyházi és világi személyeket láthatunk , akik feltehetően Eszterházy eszményképei voltak a hitéletben és a tudományban.
    A polcrendszeren a könyvek nagyság szerint vannak bepakolva. Hatjegyű számot kaptak, aszerint, hol helyezkednek el. A könyvtárterem polcain a gyűjteménynek csak töredéke látható. Százharmincezres kötetszámával és kéziratállományával a pannonhalmi és az esztergomi után következik. A tekintélyes nagyságú nyomtatott anyag mellett jelentős a kódex- és helytörténeti gyűjteménye is.







    Következő bejegyzésem a gyűjtemény érdekességeivel foglalkozik majd.