Egri Templomok I. A templomépítő Pyrker János László

 

Az elfeledett templomépítő Pyrker János László

Pyrker dombormű a
tempomban

Most egy igen érdekes emberről fogok írni. Megint sétálni voltam egy az Egri Lokálpatrióta Egylet által rendezett sétán, ahol erről a nagyformátumú emberről volt szó. Tudását a Czakó kanonok úr osztotta meg velünk, köszönet érte! Egy kevésbé szerencsés ember, kinek munkássága a „rossz oldalon” állás miatt feledésbe merült. Magyarországon kevésbé megbecsült, mint Ausztriában. Ott gimnáziumot, hegyet, utcákat, tereket neveztek el róla, szobrot állítottak neki. Pedig magyar honban született ember volt, igaz ugyan, hogy tiroli szülőkkel. 1772-ben látta meg a napvilágot Ruzsánszki báró birtokán Nagylángon (Fejér megye). Ma már ilyen községet nem találunk a térképen. Ez a terület most Soponya községhez tartozik. 2. gyermek volt, akit eléggé gyenge testalkattal áldott meg az ég. 

Iskoláját Székesfehérváron kezdte, ahol pálos rendi tanárok oktatták (Virág Benedek, Ányos Pál). Magyar, latin és német nyelven tanult. Felsőfokú tanulmányait Pécsett végezte. Első álma az volt, hogy német klasszikus költő lesz, ezután katona szeretett volna lenni, majd a valóságban kincstári fogalmazó lett. Német nyelvtudása azonban feljebbvalói szerint nem ütötte meg azt a mércét, amit egy ilyen fogalmazónak tudnia kellene, így megváltak tőle. Egy olasz úr meghívására Palermóba indult, hogy titkár lehessen mellette – ekkor már olaszul is beszélt. Kalandos útat tett meg, de végül is nem jutott el végcéljáig. Postakocsira csupán Grazig volt pénze, onnan gyalogosan indult tovább. Első megállója Trieszt, ahol meglátta a tengert, ami végtelenül elbűvölte. Továbbindult Velencébe. Ide egy vallási ünnep idején érkezett, amikoris a velencei pártiárka körmenetet vezetett. Lenyűgözte az a gazdagság, ami a pátriárkát övezte. Ott szegény diákként még nem gondolta, hogy néhány év múltán ő fog a pátriárka székébe ülni. Továbbindult Palermó felé, majd elért Nápolyig, ahol aztán kirabolták, mindenétől megfosztották. Itt egy jóakarója aztán visszafordította egy vonatjeggyel, hogy nincs neki semmi keresnivalója Palermóban. Így jutott vissza Bécsbe, ahol tovább folyamatosan kereste a helyét.

Pyrker a kapu egyik tábláján

Itt találkozott egy ciszter szerzetessel, aki azt javasolta neki próbálkozzon a rendnél az 1200-ban alapított lilienfeldi apátságban. Jelentkezett, az apát nagyra értékelte tudását, s néhány nap eltöltése után be is öltözhetett. (Az átlagos beöltözési idő kb. 6 hónap volt a normál földi halandó számára). Ekkor már angolul is tudott. Sokat tanult, s az apát az a tanítvány egészségére is gondolt, minden héten egyszer fel kellett mennie az apátság melletti hegyen található vendéglőbe, majd vissza – így megerősödött a tüdeje. Itt elérte a legtöbbet ami lehetett, apáttá nevezték ki. Hamarosan plébánossá nevezték ki a Lilienfeldtől 12 km-re lévő Türnitz-ben. Itt szobor őrzi emlékét.  A császári udvar is számontartotta köszönhetően nagy tudásának, érett gondolkodásának.

1817-ben kinevezték szepesváraljai püspöknek. Itt már tisztességgel dolgozott. Komolyan vette az érseki feladatát a visitatio canonica-t, amely azt jelentette, hogy fel kellett mérni az egyházmegye állapotát. Közben látta az oktatási állapotokat is, melyeket tarthatatlannak vélt. Ezután tanítóképzől alapított, melynek beindításáról személyesen gondoskodott.

A császár ki akarta nevezni velencei pártiárkának, ami ellen Róma igencsak tiltakozott. Ez a joga Ferenc császárnak, mint magyar királynak Szent Istvántól fogva megvolt, ekkor azonban a császár nem akart engedni, ecsetelte Pyrker erényeit, rátermettségét, így végül a pápa is beadta a derekát, tehát 1820-tól ő lett a velencei pártiárka. Ekkor Velence nagyon szegény volt. Pyrker szepesváraljai érseksége segítette a várost mindaddig, amíg szabadkikötővé nem vált. Velencei tartózkodása idején olcsón, nagy értékű képeket vásárolt fel, később Pyrker gyűjteményére lett a Szépművészeti Múzeum alapítva.

Megint hosszú lett, és nem szeretnék senki türelmével visszaélni így egy későbbi alkalommal folytatom.