2015. december 27., vasárnap

Új terek Egerben - Végvári vitézek tere


A Dobó térről eltűnt a Végvári vitézek szobra. Átkerült egy egykori "Lengyel piac", majd parkoló területére. Nem igazán értem miért kellett szétszedni a teret. Azt azért meg kell hagyni, így a Polgármesteri Hivatal jobban látszik ott. Kicsit ez a tér is lassabban készült, mert itt is voltak ásatások, aminek az emlékét ez a tábla őrzi.

Ezen a területen is parkoló volt, s innen is eltűnt. Lett helyette egy Parkolóházunk, amiben csak a földszinten lehet nagyobb autóval is közlekedni. Ja és a Parkolóház helyén is parkoló volt korábban. Emeletre felmenni a szűk fordulókban nem könnyű, én még csak a földszinten és az alsóbb részen voltam - személyes tapasztalatom még nincs - csak másoktól hallottam. Nem is biztos, hogy egy Peugeot 308 kombival megpróbálom az emeletet. Hozzáteszem Dacia Logan-nal sem mindig sikerült elsőre bevenni a lefelé vezető kanyart. Egyébiránt nem tudom, hogy a három megszűnt parkoló helyei valóban kevesebbek voltak-e, mint amit most el lehet foglalni a parkolóházban.
Lényeg azonban, lett egy újabb terünk, ami már ott tényleg nem ártott, mert a korábbi épületek ott a belvárosban, igen elhanyagolt állapotban voltak. Most ez a rész is szép lett. Le lehet menni lépcsőkön egészen a patak mellé, aminek a másik oldalán a városi kerékpárút belvárosi része halad. Lent a patakmederben. A hidak alatti alacsonyabb részt, magasabb vízállás esetén elönti a víz. Dicséretére legyen mondva a Városgondozásnak, hamar megtisztítják az iszapos részeket. Ha valaki pechére pont akkor jár erre kerékpárral, amikor zuhog a városban az eső, akkor vizibiciklivé alakul a kerékpárja. A helyiek már mondják is, hogy nem is igazán kerékpárút, hanem vizibicikliút.







A tér fő alakja a Végvéri vitézek szobra. Elhelyezése azonban nem valami szerencsés. Alacsony talapzatra tették, így a gyerekek könnyebben felmászhatnak rá. Nem tudom meddig lesznek a kardok, s egyéb hajlítható részek. A szobor mögötti falfelületen most karácsony előtt fényfestés lesz, Kíváncsi vagyok rá, ha lehet még bemutatom majd itt is képekkel.
Erre nem értem le. Igazából olyan ködös szomorú idő volt, hogy nem volt kedvem kidugni az orromat a jó meleg lakásból. Pedig biztos megérte volna.





2015. november 11., szerda

Új terek Egerben - Gárdonyi tér





A régi Centrum Áruház (ami most DM, Erste Bank, Spar és kínai áruház együtt) mellett az egykori parkoló helyén alakították ki. Nem voltam olyan előrelátó, hogy az átépítésre gondolva az eredeti helyzetről készítsek képeket, így a Google Maps-ról szedtem le, ami a régebbi állapotot mutatja. Igen valóban megérdemel Gárdonyi egy egész teret a városban, ez ellen nem is lehet kifogás. Még azt sem gondolom rossz ötletnek, hogy a tér sarkába helyezték el, hiszen eddigi ismereteink szerint ő mindig is az egyedüllétre vágyott – legalábbis ami a munkát illeti, pontosan ezért volt egymás mellett két háza, hogy az egyikben teljes magányban tudjon dolgozni. Talán egy kicsit jobb helyet is lehetett volna a szobornak találni.

Szó se róla, akkor lett volna ez a tér igazán tuti, ha az áruházat el lehetett volna tüntetni onnan, hiszen az igazán hatalmas területet jelentett volna, s ráadásul ez az épület nem is igazán egy barokk városképbe illik, de valami miatt mégis így kellett lennie. Így aztán lett három terünk egymás mellett egyik egy patakkal, a másik egy épülettel elválasztva.


Ezt a teret is közösségi térnek szánják a városvezetők. Már szerveztek is ide néhány programot, amin igen sokan vettek részt. Az elmúlt télen mini korcsolyapályát alakítottak ki itt, melegedővel és természetesen büfével, ahol a forralt bor folyamatosan gőzölgött a tea és más forró ital mellett. Aztán lehetett látni olyan alkotásokat, amelyeket a városban alkotó fiatalok készítettek, s a karácsonyi vásárnak is volt itt egy része.


Mindenki eldöntheti, kinek hogy tetszik. Innen egy híd vezet át a másik új terünkre a Végvári vitézek terére, de erről már a következő bejegyzésben írok.

2015. szeptember 7., hétfő

Augusztus 20.



Ugyan államalapítónk ünnepe már nem egészen most volt, de most jutottam oda hozzá, hogy nem a hosszú bejegyzésekre koncentrálok, arra ugyanis nincs elég időm.
Így hát most nálam is következnek a rövid bejegyzések. Azért nem lesz minden napra egy tojás, annál is inkább mert nem vagyok folyamatosan itthon, az Ilona-völgyben meg nincs netem. Tehát megint csak részlegesen fogok megjelenni.
Ebben az évben már a megújult Dobó térről lehetett nézni a tűzijátékot, amit a várból küldtek az ég felé.
Előtte volt a városi ünnepség, amit egy Szimfonik live követett az Egri Szimfónikusok közreműködésével és Szabó Sípos Máté vezényletével.
Utána pedig városunk szülötte Szekeres Adrienn adott koncertet halmai Richie és Balczó Péter meghívott vendégekkel.













Ízelítő a tűzijátékból, de itt még láthattok róla néhány képet.